Zenehallgatás vagy csend – melyik inspirál jobban az írásra?

Amikor a Playboy magazin 1964-ben meginterjúvolta a Lolita világhírű íróját, Vladimir Nabokovot, ő egyebek mellett azt fejtegette, hogy az alkotáshoz az ideális egy tökéletesen hangszigetelt New York-i lakás lenne, valamelyik ház legfelső szintjén, ami fölé már nem mennek lépcsők, és zenét sem hallani sehonnan. Ez csak egy, bár sokak szerint megfontolandó vélemény abban a régóta tartó vitában, amely arról szól: vajon segíti-e a koncentrációt az írás közbeni zenehallgatás, és ha igen, milyen típusú muzsika a legjobb erre. Tudományos és szubjektív szempontokat gyűjtöttünk e témában, hogy valamiféle választ találjunk a régi kérdésre.

Két dolgot egyszerre

A kutatások szerint a fő kérdés minden esetben az kell, hogy legyen: mi zajlik az agyban? Márpedig az alkotó munka, jelen esetben az írás közbeni zenehallgatás során az agy végső soron két dolgot akar egyszerre csinálni: dolgozni és figyelni a muzsikára. A megosztott figyelem, a nevezetes “multi-tasking” azonban semmiképpen sem hatékony, figyelmeztetnek a tudósok, mert ilyenkor beindul a hidrokortizon nevű stresszhormon termelése, hiszen az agy mindkét feladatnak egyforma figyelmet szeretne szentelni, ám ez nem működik. A stressz pedig semmiképpen sem megfelelő környezet az elmélyült munkához.

Buborékba zárva

Lehet, hogy laboratóriumokban és tudományos közleményekben ezt az álláspontot illik képviselni, de mi a helyzet a valósággal – tehetnénk fel a kérdést. Hiszen a hétköznapi életben számtalan példát látunk arra, hogy fiatalok tanulás közben, vagy akár írók munka közben bizony – akár fülessel, akár anélkül – zenét hallgatva dolgoznak. Nem is rosszul. Akkor ki téved?

A helyzet úgy áll a tudósok szerint, hogy a munka közbeni zenehallgatásnak legalább annyi köze van a motivációhoz és a hangulatteremtéshez, mint a korszellemhez. Elsősorban a fiataloknál ugyanis a fülhallgató azért kerül rendszerint a fejre, mert egyrészt divat, másrészt segít, hogy ne vonja el őket a munkától az olyasfajta kísértés, mint az unalom vagy az éhség. Arról nem is beszélve, hogy a zene egyfajta “buborékot” teremt köréjük, ami sokszor nagyon is szükséges a zavaró körülmények kiszűréséhez, mint például a társak járkálása vagy a szomszéd szobából átszűrődő zaj.

Ez utóbbi egyébként minden író számára fontos szempont lehet, aki nem tud tökéletesen zavarmentes körülményeket biztosítani az alkotáshoz. Márpedig akár a családi élethelyzet okán, akár a szomszédság vagy a lakókörnyezet sajátosságai miatt bizony sokan szembesülhetnek azzal, hogy legjobb szándékaik ellenére is kénytelenek némi zenét bekapcsolni, hogy egy irányba terelhessék a gondolataikat.

Zene szöveg nélkül

Ha már zene – hangzik a tudományosan megalapozott válasz -, akkor mindenképpen szöveg nélküli legyen. Vagy valamilyen kellemes környezeti zaj, mondjuk vízcsobogás, falavelek suhogása. Számos kutatás erősíti ugyanis meg, hogy ha az agynak még egy másik szövegre is figyelni kell azon kívül, amit írni akar, az óhatatlan a koncentrációs képesség és a hatékonyság nagyfokú romlását idézi elő (lásd multi-tasking).

Egy további fontos szempont, hogy aki bekapcsolja a zenét, jobban teszi, ha minél csendesebben hallgatja, már amennyiben hatékonyan akar dolgozni.

A hatékonyság ugyanis fordítottan arányos a hangerővel.

Arra vonatkozóan is különféle vélemények és vizsgálatok léteznek, hogy milyen zenét hallgasson az, aki ezzel akarja segíteni a szellemi munkáját. A könnyű válasz az, hogy tulajdonképpen mindegy, a fő, hogy szeresse. Van azonban ennél tudományosabb ajánlás is. Utóbbiak közül többen is a klasszikus zenék mellett tették le a voksukat, a dzsessz és egyes instrumentális könnyűzenei műfajok mellett. De akad olyan szakíró is (Frederic Patenaude), aki kifejezetten a barokk kor muzsikáját ajánlja íróknak és szellemi munkásoknak. Szerinte a Bach, Telemann vagy Handel korabeli zenék ütem- és ritmusképlete kifejezetten segíti a mélyebb koncentrációt, és előnyös a memorizáláshoz vagy olvasáshoz is.

Más kérdés, hogy olyan nem repetitív, hanem sokkal inkább kreatív alkotást, mint az írás, csak akkor támogatja a zene, ha a hallgatónak van némi előképzettsége. Legalábbis erre jutott egy két évtizeddel ezelőtti kutatás, amely szerint azok az egyetemi hallgatók, akik korábban tanultak zenét, sokkal jobb esszéket írtak muzsika kíséretében, mint ilyen múlttal nem rendelkező kortársaik.

Mikor igen, mikor nem?

Összefoglalásképpen annyit lehet leszögezni, hogy egyáltalán nem tilos vagy káros írás közben zenét hallgatni, bár a kutatások eléggé egyöntetűek abban a tekintetben, hogy a csend szinte minden esetben jobbat tesz a szövegnek. De aki mégsem tud meglenni zene nélkül, legalább arra ügyeljen, hogy bonyolultabb, nagy figyelmet igénylő munkafázisok során próbálja kikapcsolni a lejátszót, vagy legalább halkítsa le, esetleg váltson semlegesebb klasszikus muzsikára, netán valamilyen kellemes környezeti hanghatásra.

Az is biztos, hogy ahányféle író, annyiféle szokás. És igen gyakran ezek a szokások nagyon is szembemennek a tudományos ajánlásokkal. Hiszen sokan vannak, akik íráshoz akár kedvenc számlistákat is összeállítanak, esetleg olyan zenéket keresnek, amelyek a történet által kívánt hangulatot segítik megteremteni vagy felidézni.

A lényeg alighanem az, hogy mindenki találja meg azokat a megfelelő körülményeket, amelyek közepett hatékonyan, kreatívan tud alkotni. Ez lehet zene nélkül és zenével egyaránt, ám fontos tudni, hogy a csend mindenképpen az alkotó emberek barátja. Végső soron pedig nem a “zenével vagy zene nélkül” kérdés dönti el, hogy milyen lesz a kész szöveg, hanem az, hogy rá tudjuk-e venni magunkat az írásra, vagy sem.