A leggyakoribb kifogások, hogy miért NE írjunk (és hogyan győzzük le ezeket)

„Természetes” írói lustaság vagy jó realitásérzék? A képességek helyes felmérése vagy az ismeretlentől való félelem? A megfelelő körülmények hiánya vagy csak a szokásos önsajnáltató nyafogás? Az első motivációs roham után bizony sok írónak remeg meg a toll a kezében, és számtalan „jó” kifogást találhat, hogy mégse kelljen belekezdeni egy nagy – és természetesen némileg bizonytalan kimenetelű – munkába. Ám, ha olykor van is ennek alapja, ne áltassuk magunkat: legtöbbször mondvacsinált (vagy éppenséggel a félelmeink által felnagyított) indokokkal gátoljuk saját magunkat egy nagy mű létrehozásában.

Hogy az új évben megújult lendülettel kezdhessük vagy folytathassuk a munkánkat, Könyv Guru összeszedte a leggyakoribb kifogásokat és rögtön meg is cáfolja azokat. Akár félelmek, akár bizonytalanságok, akár bizonyos dolgokkal kapcsolatos tájékozatlanságunk, akár lustaságunk akadályoz az írásban – vegyünk erőt magunkon, és üljünk az íróasztalhoz!

(Az írástól való félelem pszichés gátjairól itt írtunk korábban, most gyakorlatiasabb aggályokat és megoldásokat veszünk sorra.)

* * *

1. Nincs időm

Talán a leggyakoribb kifogás, és hát ki ne lenne a mai világban elfoglalt: mindenki szalad a munkája, családja, karrierje, önkéntes vállalásai, barátai után. De ha mindenki valóban ennyire elfoglalt lenne, egyetlen könyv sem jelenne meg. Márpedig megjelenik, nem is kevés. Ha igazán akarunk írni, akkor tegyük ezt az első helyre, és húzzunk ki a naptárból olyan dolgokat, amelyek kevésbé fontosak, adjunk át feladatokat másoknak, és hagyjuk még egy kicsit ázni a koszos edényeket a mosogatóban. Mindenki képes találni olyan időszakokat a napjaiban, amiket jobban is kihasználhatna, mint a telefon vagy a számítógép nyomogatása. Keressünk ilyeneket, és adjunk teret az írói vénánknak! (Az időbeosztással és az írással kapcsolatos új évi tanácsokról ebben a posztunkban olvashatnak. Itt pedig gyakorló írók vallanak arról, mikor tudnak időt szakítani az írásra.)

2. A családom meg fog utálni

Ráadásul kétféleképpen is megutálhatnak. Egyrészt azért neheztelhetnek, mert az életünket belevisszük az írásunkba, márpedig a legtöbben nem szeretnének „regényhősök” lenni. De ezt a kifogást könnyen legyőzhetjük, ha megváltoztatjuk a neveket, helyszíneket, hogy védjük a magánszférájukat. Ha pedig ettől sem békélnek meg, lehet, hogy a bevétel majd megnyugtatja őket.

A másik aggodalom éppen az első ponttal lehet kapcsolatos, vagyis, hogy azt viselik otthon nehezen, hogy átrendeződnek a prioritások az életünkben, kevesebb időt töltünk a családunkkal, vagy olyan feladatok elvégzésével, amelyek nekik fontosak, netán csak megszokták. Mindez nagyon fontos, és nem szabad fittyet hányni rá. De biztosan van megoldás, kompromisszum, amit ők is elfogadnak. Nézzük a jó oldaláról ezt az igényt, és találjunk minél több olyan lehetőséget, amellyel biztosítjuk őket, hogy nem „vesztettek” el minket.

3. Túl öreg / túl fiatal vagyok, hogy belevágjak

„Elmúltam negyven, mi keresnivalóm a szakmában? A kiadók izgalmas fiatalokat keresnek, akiket aztán a tévében is lehet futtatni. Vagy olyanokat, akik még legalább 30, jól menő könyvet tudnak írni nekik. Miért adnának esélyt egy idős hapsinak?” Igen, vannak efféle logikák is, de ne feledjük, a kiadók elsősorban üzletemberek, akik jó történeteket, könyveket akarnak eladni. Márpedig ha van egy jó sztorink, eredeti ötletünk, miért ódzkodnának tőle?

Másik oldalról nem árt tudatosítani, hogy a fiatalság sem mindig előny, hiszen hiányzik a tapasztalatuk, a gyakorlatuk, ami miatt őket is gyakran érheti elutasítás. De minél korábban kezdjük a tanulási folyamatot, annál komolyabb tapasztalat gyűlhet össze már néhány év alatt is, és annál jobban meg tudjuk alapozni a – remélhetőleg minél hosszabban tartó – írói karrierünket.

Aktív Szerző kiadási program sikerkeresőknek

4. Senki se fog komolyan venni (vagy éppenséggel ki fognak nevetni)

Talán tényleg kinevetik és lesöprik majd a könyvünket. Talán. De honnan is tudhatnánk ezt előre bizonyosan. Annyiféle könyv él meg a piacon, korántsem biztos, hogy nem ér meg egy próbát a mi ötletünk kifejtése. Egyébként is, hacsak nem komoly írói, irodalmi karrierre vágyunk, vagy valamilyen tudományos könyvet akarunk kiadni, miért érdekel annyira, hogy nem vesznek igazán komolyan? A kiadóknál meg úgysem fognak kinevetni, ahhoz túl elfoglaltak, legfeljebb kapunk egy udvarias elutasító levelet.

5. Amit legutóbb írtam, azt is visszadobták

Hát igen, a kiadókkal való tárgyalás sosem könnyű. De tanulható. (Itt adtunk tanácsokat, hogyan nézzen ki a kiadónak leadandó kézirat, itt pedig azt magyaráztuk el, hogyan adjuk el a kiadónak a könyvünket.) És ne feledjük, hogy mindenkit utasítottak már vissza, többünket nem is egyszer. Még az olyan, ma már legendás szerzőket is, mint a Harry Potter-sorozatot író J. K. Rowlingot is. Sok esetben azonban csak arról van szó, hogy nem a megfelelő kiadónál kopogtattunk vagy már van nekik valami hasonló a portfóliójukban. Ezt némi utánajárással ki is deríthetjük. A lényeg, hogy ne csüggedjünk ezektől a kudarcoktól, és folytassunk az írást!

6. Írói válságba kerültem

Egyesek szerint nincs is ilyen, hogy írói válság, ez is csak egy kifogás a lustaságra, menekülés a rendszeres, kemény munka elől. Van, aki kifejezetten hasznosnak tartja az „ihlet időszakos hiányát”. Akárhogyan is,

nehéz elképzelni, hogy annyira semmi se történjen az életünkben, körülöttünk, hogy egyáltalán semmit se tudnánk írni.

Az persze más kérdés, hogy jó-e az, amit írtunk vagy közepes. Ha azonban mégis hosszabban képtelenek vagyunk a megszokott módon dolgozni, megpróbálhatunk megoldást találni például ebben a korábbi posztban.

7. Sosem fogják kiadni

Talán így van. De vajon a publikáció az egyetlen motiváció, ami miatt írunk? Vagy azért is, mert élvezzük, mert szeretünk jó történeteket mesélni, mert szeretünk új dolgokat tanulni? Ha így van, akkor miért aggaszt minket a kiadás? Az írás önmagában hordozza a jutalmát, az esetleges könyvesbolti megjelenés pedig csak hab a tortán.

8. Nem is vagyok tehetséges

Na és? Sokan mások sem azok. De mindenki képes megtanulni jobban írni. Keressünk íróiskolákat, mentorokat, képezzük magunkat! (Könyv Guru tavaly felkeresett néhány hazai íróképző műhelyt, ahol mi is gyakorolhatunk, tanulhatunk.) A szorgalom és írói technikák ismerete nagyon sok akadályon át tud segíteni. És legalább egy esélyt adjunk, mielőtt teljesen leírjuk magunkat!

9. Az ötleteimet megőrzöm arra az időszakra, amikor nyugdíjas leszek / többi szabadidőm lesz / kirepülnek a gyerekek

Na persze. Ez olyan, mint arra várni, hogy „egy nap” majd elmegyünk Ausztráliába. Ezek a napok sosem fognak eljönni, mert mindig közbe fog jönni valami, de főleg mi magunk veszítjük el a motivációnkat, lelkesedésünket. És mi van, ha meghalunk, mielőtt nyugdíjba vonulhatnánk, vagy a gyerekek sosem röpülnek ki? Tegyünk már ma valamit a tervünk megvalósításáért, kezdjünk – ha másképp nem – csak kicsiben dolgozni, mert csak így tudjuk megvalósítani bármely írói álmunkat.

10. Nincsen egy jó ötletem sem

Az ötletek, ahogy közhelyesen mondani szokták, az utcán hevernek, csak meg kell tanulnunk felismerni őket és aztán felhasználni, kibontani. De ez egy íróra sokszorosan igaz. Minden, amit látunk, hallunk, érzünk, történik velünk vagy a környezetünkkel jó ötlet lehet. (Ha kicsiben akarjuk kezdeni, itt olvashatunk könnyen kibontható novellaötletekről. Itt pedig arról olvashatunk, hogy hogyan olvassunk úgy, hogy attól jobb írók legyünk.)

11. Túl sok minden zavar a munkában

Ezen sem lehetetlen segíteni. Ha zavaró, ne dolgozzunk a könyvtárban, keressünk csendesebb helyet. Kapcsoljuk ki a telefonunkat alkotás közben, és

ne böngésszük a netet, a közösségi oldalakat „anyaggyűjtés” címén, vagy levelezgessünk „kapcsolattartás” ürügyén.

(Amennyiben úgy érezzük, a számítógép jelent túl nagy kísértést számunkra, itt írtunk olyan ingyenes programokról, amelyekkel minimalizálhatjuk ezeket az elvesztegetett időket.) Ha a gyerekek túl hangosak, ültessük őket be egy moziba vagy bízzuk a párunkra pár órára. A zavaró tényezők kiszűrhetők, csak eléggé motiváltnak kell lennünk a munkára.

12. Nincs is piaca annak, amit írok

Meglehet, és bizony sokkal keményebben kell dolgozni olyankor, amikor nem egy bevált stílusban, témakörben akarunk megjelenni. De nincs is annál izgalmasabb, mint elsőnek lenni valamiben. Főleg, ha aztán az esetleg felkapott lesz…

13. Túl fáradt vagyok és olyan sok a stressz

Ez is olyan, mint a „nincs időm” kifogás. Ha igazán akarjuk, akkor találunk megoldást ezekre. Figyeljünk jobban a hétköznapjainkra, feküdjünk le korábban, találjunk időt az írásra a délelőtti órákban, amikor még frissebbek vagyunk, eresszünk el néhány feladatot, amelyek nélkül azért nem borul fel az életünk. Sportoljunk, hogy kifújjuk magunkból a stresszt, a negatív energiákat. Étkezzünk egészségesebben. Mindenki sokat stresszel, de odafigyeléssel ezt is el lehet kerülni. És (szinte) csak rajtunk múlik!

14. Sosem fogom befejezni, akkor meg minek elkezdeni?

Miért, más dolgokat sem szoktunk befejezni? Ha erre „de” a válasz, akkor viszont alighanem az írás nem olyan fontos a számunkra, hogy igazán komolyan vegyük. Érdemes átgondolni az írással kapcsolatos vágyainkat, terveinket, lehetőségeinket.

Sokszor olyan dolgok miatt félünk egy regény megírásától, amiket gondos tervezéssel, némi átgondolással könnyen meg lehet oldani.

(Ezekről a technikákról ebben a posztunkban írtunk részletesebben. Itt pedig azt vettük végig, hogy hogyan kell egy hatásos cselekményvázlatot összeállítani.) Elkezdeni pedig már csak azért is érdemes, mert közben elkaphat az ihlet, és végül rájövünk, hogy ezt a művet mégiscsak érdemes befejezni.

15. Nincs a mondanivalómban semmi új

Ha minden piacra kerülő könyvnek száz százalékban új dolgokat kellene tartalmaznia, akkor egyetlen könyvet sem kéne már írni. A lényeg, hogy miként tálaljuk a mondanivalónkat. Egyedi hangon írunk? Vagy egy régi problémára új szemszögből tekintünk? Esetleg jobban csinálunk olyasmit, amit valaki más már megírt? Ha ez a helyzet – de legalábbis így érezzük -, már érdemes belevágni!

* * *

Akármelyik kifogásban is ismerünk magunkra, annyi alighanem kiderült, hogy ezek mindegyike legyőzhető, megoldható. Ne feledjük, csupán egy dolog számít (mint oly sok mindenben az életben): igazán akarjuk-e vagy sem?

Borítókép: Aidan Meyer / Unsplash.com

Riportkönyvírási pályázat társadalmi ügyekről, szubkultúrákról