20 megszívlelendő tanács, hogy az új évben jobban menjen az írás

Az év végéhez közeledve nem csupán a felesleges kilókkal vagy a cigivel vívott küzdelemben, esetleg a pénzspórolás terén érdemes elszánt fogadalmakat tenni. Ez a pár nap lehet írói számvetésünk része is, amelynek során végiggondoljuk, hogy mire jutottunk az elmúlt évben, és – akár elégedetlenek vagyunk, akár büszkék – új célokat tűzünk ki, új terveket készítünk a következő 365 napra.

Könyv Guru most ahhoz ad segítséget, hogy íróként a legcélravezetőbb fogadalmakat tehessük az új év küszöbén. A csokornyi ötletből magunkévá tehetünk akár egyet is, de nyugodt szívvel választhatunk többet is. Már csak azért is, mert a vállalások egy része olyan egyszerű, hétköznapi fogadalom, amelyek segítik személyiségünk kiegyensúlyozottabbá tételét, ugyanakkor bizonyosan jótékony hatással vannak írói munkánkra is.

Riportkönyvírási pályázat társadalmi ügyekről, szubkultúrákról

1. Befejezem a könyvemet.

Na jó, ez tényleg a legkézenfekvőbb fogadalom, de hát aligha lesz író abból, aki folyamatosan félig vagy “már majdnem” kész kéziratokat tologat maga előtt, hol azzal magyarázva a késlekedést, hogy még nincs tökéletesre csiszolva, hol azzal, hogy még meg kell találnia a legfrappánsabb/legizgalmasabb/legmegrázóbb befejezést, hol pedig azzal, hogy most a “civil” munkájában kell megfelelnie a határidőknek. Mivel egy író alapvetően nem (csak) magának ír, ezért a cél mindenkinek az, hogy kész könyvei legyenek. Tehát: mindenekelőtt fejezzük be, amit éppen írunk – legyen az novella, regény, vers. A befejezésen azt értve, hogy át is nézzük, meg is szerkesztjük, vagyis a kiadónak átadható állapotba hozzuk.

2. Leadom a könyvemet.

Amennyiben az első fogadalmunkat betartottuk, szinte magától megvalósul ez a második, hogy leadjuk a könyvet a kiadónak. Arra azonban ügyeljünk, hogy valóban “befejezett” munkát adjunk ki a kezünk közül, vagyis legjobb tudásunk szerintit. Természetesen minden kéziraton lehet még javítgatni, de arra mindenképpen ügyeljünk, hogy a helyesírást alaposan átfésüljük, hogy a szöveg koherens legyen, mind szerkezetileg, mind tartalmilag. Ha ezen a lépésen túl vagyunk, már nyugodtak lehetünk, mert megtettük, ami tőlünk telik és már nem rajtunk múlik, hogy elfogadják-e vagy visszautasítják a kéziratot.

3. Kipróbálok valami újat.

Ha eddig kisregényeket vagy novellákat írtunk, vágjunk bele valami nagyobb lélegzetvételűbe. Ha regényciklusokkal foglalkoztunk, írjunk novellákat, vagy tanulmányokat. Próbáljunk ki valami más stílust, más formát, mint amit eddig csináltunk, mert az újdonság felfrissíti a kreatív energiáinkat, és valami olyan meglepőt hozhat számunkra, amit igazán élvezni fogunk, és feltehetően az alkotómunkánkat is inspirálja.

4. Írónak nevezem magam.

Hát ez tényleg olyan igazi angolszász self-help tanács, de azért lehet, hogy van benne valami. Rendszeresen írunk? Fontos ez számunkra? Akkor ne hebegjünk, habogjunk, amikor megkérdezik, hogy “Mit csinálsz?”. Mondjunk igazat: “Író vagyok.” És meglátjuk, hogy ez milyen pozitívan hat majd vissza az önbecsülésünkre, a munkánkra, a kedélyállapotunkra. Nem utolsósorban pedig igényesebbek leszünk magunkkal is, hogy végre tegyünk le valamit az asztalra, ne csak beszéljünk róla…

5. Rendszeres testmozgást végzek.

Ezt ugyan szinte mindenki megfogadja új év táján, de különösen fontos ez egy író számára. Túl sok időt töltünk el a számítógépünk előtt ülve, akár dolgozunk közben, akár csak az interneten kalandozunk munka címén. A mozgás nem csak a testünknek tesz jót, hanem a szellemi képességeinknek is, felpezsdíti a kreativitásunkat, szabadabban szárnyalhatnak a gondolataink tőlük. Különösen, ha a szabadban tudjuk elvégezni a testmozgást!

6. Az írást teszem az első helyre.

Ha írónak tartjuk magunkat, legyen ez a legfontosabb. Találjunk időt erre minden (vagy majdnem minden) nap. Mondjuk le más szórakozásokról, próbáljuk úgy rendezni a napjainkat, a szabadidőnket, hogy jusson idő az írásra. Csak így tudjuk belátható időn belül befejezni azt, amit éppen írunk.

7. (Még) többet olvasok.

A jó írók sokat olvasnak. (Ebben a posztunkban arról írtunk, hogy milyen technikákkal válhatunk az olvasástól jobb íróvá.) Olvassunk bármit: fantasyt, klasszikusokat, verseket, memoárokat, vagy a müzlis doboz hátulját. A lényeg, hogy rengeteg ötletet kaphatunk azáltal, ha látjuk, mások hogyan csinálják jobban (vagy rosszabbul), amit mi is akarunk.

8. Még többet írok naplót.

Ha már írunk naplót, fogadjuk meg, hogy még többet írunk bele. Vagy kezdjünk másképp naplót írni. Ha eddig a napi tevékenységeinket vezettük benne, csináljunk egy új naplót az utazásainknak, vagy a sportolás közbeni gondolatainknak. Ha valami újról írunk, az új ötleteket, gondolatokat is fog hozni. Ha pedig eddig még nem írtunk naplót, kezdjünk bele. Egyrészt írásgyakorlat ez is, másrészt segít, hogy más szemmel lássunk általa problémákat, gondolatokat.

9. Megtanulok valami új dolgot.

Kezdjünk tanulni valamit, valamit, ami csak nekünk fontos, egyáltalán nem számít, hogy kapcsolata legyen az írással. Minél több mindent tudunk, annál nagyobb lesz az élettapasztalatunk, amiből meríthetünk írás közben. Ráadásul egy tanfolyamon, kurzuson érdekes  új emberekkel, “karakterekkel” is találkozhatunk.

Aktív Szerző kiadási program sikerkeresőknek

10. Nem kritizálom magam.

Nem, itt nem csak arról az amerikai pozitív életszemléletről van szó, hanem arról is, hogy a kudarcainkból ne csináljuk nagyobbat, mint amekkorák. Az önsorsrontást hagyjuk meg másoknak, a szellemi alkotás közben ugyanis nincs más, ami jobban fékezné a kreativitásunkat, mint a folyamatos lebecsülése a munkánknak. Ha valóban szeretnénk sikereket elérni, merjük pozitívan látni a lehetőségeinket, a munkánkat – akár az írói, akár a hétköznapi teljesítményükről van szó.

11. Elmentem az adataimat.

Próbáltunk már teljesen újraírni egy “elszállt” regényt vagy legalább pár fejezetet? Ha nem, akkor sem árt tudatosítani, hogy milyen fontos komolyan venni a munkánk elmentését – egy másik adathordozóra vagy a felhőbe, vagyis külső szerverre. Talán ez a fogadalom a legkönnyebben teljesíthető, mert pár percet vesz csak igénybe, és utána már rendszeresen és gyorsan megismételhető. Ezen nem érdemes spórolni.

12. Jobban szervezem magam körül a dolgokat.

Egy egész háztartás rendbe rakásához nagy lélegzetvétel kell, de egy íróasztal, egy munkaterület újra rendezéséhez jóval kisebb. És talán nagyobb hatással is lesz a munkakedvünkre. Nézzük át, hol és hogyan dolgozunk. Milyen az íróasztalunk, hol tartjuk a jegyzeteinket, mi vonja el a figyelmünket a munkáról, rendezzük a fájljainkat a számítógépünkön, takarítsunk magunk körül és meglátjuk, egyből tisztább lesz a fejünk is.

13. Reális célt tűzök ki magamnak az egész évre.

Akár az a célunk, hogy megkeresünk 5 kiadót az év során, akár az, hogy két kötetet eljuttatunk a könyvesboltokba, akár még nagyobbat álmodunk, a lényeg, hogy válasszunk ki mindenekelőtt egy célt, méghozzá olyat, amit van is esélyünk megvalósítani. Legyünk realisták! Egyáltalán nem biztos, hogy a 2-3 kötet kiadása megvalósítható egy év alatt, és az sem, hogy megduplázzuk az írásból származó bevételeinket. Ha emberibb létékű célt tűzünk ki, nagyobb eséllyel fog az elért siker is ambicionálni a következő lépések megtételére.

14. Kiépítem (vagy megerősítem) az online jelenlétemet.

Az aktív íróknak szüksége van egy honlapra, esetleg Facebook-oldalra. (Ebben a posztunkban írtunk arról, miért van szükség írói holnapra a Facebook-oldal mellett.) Az olvasókkal való kapcsolattartás elengedhetetlen eszközei ezek. Vágjunk bele, ha még nem készítettünk ilyet, amennyiben pedig már van ilyenünk, fordítsunk arra időt, hogy még profibb és informatívabb legyen. (Itt írtunk arról, hogy mik az írói honlapok lehagyhatatlan elemei.)

15. Kevesebbet beszélek, többet írok.

Ha már volt olyan érzésünk, hogy többet beszélünk a munkánkról, mint amennyit valójában dolgozunk rajta, akkor itt az idő, hogy változtassunk ezen. Az álmainkról, terveinkről, nehézségeinkről való beszélgetések nemigen fognak előrevinni. A sok duma nem fogja befejezni a regényünket/könyvünket, az írás viszont igen. Rajtunk áll a döntés.

16. Többet alszom.

Na ez is jó általános tanács, de az biztos, hogy a kipihentség jótékony hatással van a szellemi teljesítményükre (is). Tisztább lesz a fejünk, gyorsabban vág az eszünk, stb. Néha persze nehéz más feladatok, család mellett több időt kiszakítani alvásra, de ez is csak a fontossági sorrend újragondolásának kérdése.

17. Legyőzöm a szöveg átfésülésétől való félelmemet.

Nem is hisszük, hány író tologatja a szövegeit, és halogatja a publikálást attól való félelmében, hogy még át kell rendesen nézni a szövegét. Bizony, kemény munka újraolvasni saját magunkat, esetleg szembesülni a hibáinkkal, helyesírási pongyolaságainkkal. De ha ezt a lépést nem tesszük meg, soha nem kerül kiadóhoz a művünk. Segíthetünk magunkon, ha elolvasunk egy könyvet a könyvszerkesztésről, esetleg elvégzünk egy ilyen tanfolyamot.

18. Minimálisra csökkentem az interneten való szörfölést.

Ez is elég általános tanács, de aki elszórakozott már pár órát az interneten, az tudja, milyen időrabló szórakozás is lehet ez az egyébként nagyszerű találmány. Ha csak az a bajunk, hogy nincs időnk írni, akkor gondoljuk át alaposan, hány órát töltünk a közösségi oldalakon, a levelezőrendszereken vagy csak úgy, szörfölgetve…

19. De azért jól informált maradok.

Ez persze nem jelenti azt, hogy lépjünk ki teljesen a világból. Egy írónak fontos, hogy jól informált maradjon a napi dolgokban, mert ez számos ötletet hozhat neki a munkájához. Nem kell azonban ehhez órákat nézni a hírcsatornákat, hírportálokat, sokszor elég csak napi pár perc, hogy tudatosan megnézzük: mi újság a világban.

20. Fejlesztem a szókincsemet.

Ez is összefügg az olvasással, de néha annál több is lehet. Például tudatosan figyelhetünk arra, hogy használjunk új szavakat, odateszünk az asztalunkra egy értelmező szótárat, vagy még szélesebb témakörökben kezdünk olvasni. Mindegyik technika sokat segíthet, hogy színesebben, érdekesebben, kifejezőbben írjunk.

* * *

Új év, új fogadalmak, de a cél mindenkinek ugyanaz: írjunk többet és jobban!

Riportkönyvírási pályázat társadalmi ügyekről, szubkultúrákról

(Szombati posztjában Krisz további, az írói munkát még konkrétabb ötletekkel segítő tanácsokat oszt majd meg olvasóinkkal.)

Borítókép: Shane Hauser / Unsplash.com