“A mélység csak akkor veszélyes, ha nem vesszük komolyan”

“Én hiszek abban, hogy az álmok valóra válhatnak. Talán, mert az enyémek eddig valóra váltak. De lehet, épp azért váltak valóra, mert hittem bennük” – fogalmazza meg világlátását Sajter Gizella, akinek a napokban jelent meg Vízvonal című kötete a Könyv Guru kiadó gondozásában. Az interjúban a szerző mesél arról, hogyan dolgozik az álmaival mint irodalmi nyersanyaggal, miért váltott át a versírásról a prózára, hogyan használja az idegen nyelvi közeget ihlető forrásként és hogy miért önmagunkban kell keresni a megoldást az élet problémáira.

Előző interjúnkban első verseskötete kapcsán beszélgettünk, de már akkor említette, hogy próbálkozott prózával is. A Vízvonalra gondolt, vagy ez azóta született? Mi a története ennek a kötetnek?

A Vízvonal idén született, bár az alapötletet adó álmok, amelyek gyakorlatilag a történet központi részét alkotják, több évet is átfednek. Néhány döbbenetes álom és véletlennek tűnő egybeesés következtében rájöttem, hogy számos álmom között van valamiféle összefüggés, ugyanazok a szereplők, a helyszínek és a történetek is mintha kiegészítenék egymást. Kíváncsivá tett, úgyhogy elkezdtem összerakni őket. A folyamat további emlékeket is felidézett, még bejött a képbe pár érdekes esemény és az egész annyira hihetetlennek tűnt, hogy le kellett írnom mindet. A regény fikció kategóriába tartozik, és bár viccesen hangzik, ami valós belőle, azok az álmok.

Nemcsak a verseinek, hanem a prózájának is visszatérő motívuma az álom. Az Ön életében nagyobb súlya van az álmoknak, mint másokéban? Hisz abban, hogy az álmok valóra válhatnak?

Az én életemben fontos szerepük van. Mindig is álmodozó voltam és ez egyaránt érvényes mindkét fajta álmodásra: arra is amit éjjel álmodunk, valamint arra is, amiről ébren álmodunk. Az éjszakai álmaim amolyan súgóként működnek és nagyon sok ötlettel, ihlettel ajándékoznak meg. Az éber álmaim a cél, amely motivál. Néha ez a kettő tökéletesen kiegészíti egymást.

Én hiszek abban, hogy az álmok valóra válhatnak. Talán, mert az enyémek eddig valóra váltak. De lehet épp azért váltak valóra, mert hittem bennük. Viszont nincs az az álom, ihlet vagy erős hit, amely felment bennünket a saját hozzájárulásunk alól a valóra váltás folyamatában. Lehet álmodni, sőt, szerintem érdemes is, de előbb- utóbb eljön a pillanat, amikor fel kell állni és be kell bizonyítani, hogy komolyan vesszük őket. Ha nem, akkor ők sem fognak komolyan venni bennünket.

“Hány álmot kell, mint zarándokutat, bejárnunk, míg felismerjük a vándort, aki a tisztáson gubbasztva a helyes döntésre vár? Hány ösvénynek kell ránk ijesztenie, míg megértjük, mind egy. Bármelyiken indulunk el, visszanézve láthatjuk, hogy az volt az egyetlen út.” Könyvének utolsó mondatai is utalnak arra, hogy a megoldásokat mindenkinek önmagában kell keresnie. Hogyan tudná összefoglalni a Vízvonal üzenetét?

Szerintem a kérdés és a válasz is mi vagyunk. Minden belőlünk indul ki és bennünk ér véget. Ezért megéri időt és energiát szánni arra, hogy megismerjük és megszeressük magunkat. Mindig, mindenhol ő lesz az első, aki szembejön. És sokkal könnyebb jól és otthon érezni magunkat bárhol, ha ott van egy rég ismert jó barát, akire támaszkodhatunk, akiben nem csalódhatunk, aki biztos, hogy a javunkat akarja: önmagunk. Ehhez pedig merülni kell, még akkor is, ha félünk, hogy mit találunk ott. A mélység csak akkor veszélyes, ha nem vesszük komolyan. A felszín meg csak akkor, ha komolyan vesszük.

A fejezetek között Stephen Crane, a fiatalon elhunyt XIX. századi amerikai költő verseit olvashatjuk. Miért tőle választott verseket, mi köze az ő írásainak az Ön történeteihez? Mit szeret Crane verseiben?

Körülbelül egy éve találkoztam egyik versével, és nagy hatással volt rám nem mindennapi tömör, nyers realizmusa, úgyhogy elolvastam az összes többit is. Napokkal azután, hogy befejeztem a regényt, fejezetcímeken gondolkodtam és eszembe jutott az egyik verse. Úgy éreztem, összeillenek. Majd egy másik is beugrott, és így tovább. Úgyhogy lefordítottam azon verseit, amelyeket találónak éreztem. Már maga a fordítás is nagy örömmel töltött el. Csodálom a természetes egyszerűséget és közvetlenséget, amellyel az élet nagy kérdéseiről ír.

Van kapcsolat a Tudatelégtelenség című verseskötete és a Vízvonal között?

Van, a verseskötetben található számos verset ugyanazon álmok ihlették, csak akkor még nem jöttem rá a közöttük levő összefüggésekre.

Hogyan képzeli el új kötetének az olvasóit? Kiknek ajánlja?

Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi egy nem megszokott útvonalra az önmagunk keresésére irányuló utazás során. Akik szeretik a nem hagyományos megoldásokat, és természetesen minden álmodozó testvéremnek.

Évekig Olaszországban élt, majd immár közel egy éve az Egyesült Államokba költözött. Mennyire zavarja meg a változó nyelvi közeg a magyar nyelvű alkotásban? Tervezi olasz és angol nyelvű kiadásait is a könyveinek?

A kifejezés módjában és a helyesírásban szokott zavarokat okozni, ugyanakkor látok benne fantáziát is, hisz éppen egy másik nyelven való gondolkodás az, ami néha eredeti ötleteket ad bizonyos dolgok frappánsabb kifejezéséhez.

Egyébként mindenképp tervezem a kinti kiadást, végül is Olaszországban jelentek meg legelőször nyomtatásban a verseim és nagyon pozitív tapasztalataim voltak ott is. De a Vízvonal- t is szeretném, természetesen.

Milyen kapcsolata van az olvasóival? Kap visszajelzéseket?

Nagyrészt még csak a szűk ismeretségi körömből vannak, akik olvasták, de még csak most került a polcokra a kötet. Kezdenek azonban érkezni visszajelzések, amiért nagyon hálás vagyok és nagyon kíváncsian és szeretettel várom a továbbiakat is.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget ennek a kötetnek a megírása/összeállítása során? Hogyan lendült át rajta?

A legnehezebbnek azt találtam, hogy mivel a saját álmaimról volt szó, nagyon erős érzéseim voltak velük kapcsolatosan, és néha éppen ez bénított meg. Láttam a képeket, emlékként éreztem, és azt sem tudtam, hol kezdjem. Mindenesetre, érzelmileg meghordozott pár hullámvasúton.

Egy verseskötet és egy prózai kötet után mi jöhet még? Melyik irányt folytatja? Milyen tervei vannak?

Határozottan a prózát szeretném folytatni. Arra húz a szívem. A tervek között szerepelnek az idegen nyelvű kiadások, valamint már készül a következő regény.

El lehet-e árulni, mi lesz a témája a következő regényének?

A sors. Olyan kérdéseket vet fel, mint: mi a sors egyáltalán? Egy előre megírt, elkerülhetetlen forgatókönyv vagy egy interaktív társasjáték? Elmenekülhetünk előle? Elcserélhetjük? Megváltoztathatjuk? És, ha igen, mi az ára?