“A regény önmagát írta meg”

“Életem minden fontos döntése eddig így született meg; egyszer csak bevillant egy új cél, egy új ötlet” – mesél az ihlet érkezéséről Pfárer Elizabet új kötete, a Szövetségben az Istennel kapcsán. A Könyv Guru kiadónál megjelent “romantikus családregény” szerzője az interjúban elmondja, mennyire vallásos mű a története, milyen kutatómunkát kellett végeznie a könyvéhez, és beszél arról is, miért a második regényét adta ki elsőként.

A kötet címe vallásos tematikára utal, ám a főszereplő, Nikolett és a plébános, Gábor kapcsolata nem feltétlenül a katolikus egyház elvárása szerint alakul. Mi volt a célja a történet megírásával?

A fiatalabbak már nem is emlékezhetnek rá, hogy a ’80-as évek végén egy nagy sikerű filmsorozat, a Tövismadarak tartotta lázban a tévénézők sokaságát, amely egy lány és egy katolikus pap részben beteljesült nagy szerelmét állította középpontba. A kereskedelmi csatornák ekkor még nem léteztek, így gyakorlatilag mindenkihez eljutottak az MTV által sugárzott műsorok. Az én emlékeimben is élénken él még ennek a filmnek a hangulata, ugyanakkor arra is emlékszem, hogy már akkor az motoszkált a fejemben, hogy a film témáját egy másfajta megvilágításból is érdemes lenne feldolgozni. A sorozat viszont hatalmas siker volt, ami számomra azt bizonyította, hogy erre a témára fogékonyak az emberek, valószínűleg különösen a hölgyek. Amikor a második regényemhez kerestem témát, eszembe jutott ez a régi emlék, és eldöntöttem, hogy ezt a témakört fogom alapul venni.

A könyv nem egy vallásos mű. A regénynek vannak olyan karakterei, akik mélyen gyökerező keresztény hittel, a katolikus egyház iránti elkötelezettséggel élik az életüket, van, akinél a hit és az egyház intézménye némiképp különválik, és vannak olyanok, akiktől a vallás is távol áll.

Miért döntött úgy, hogy a kötet a címében is ennyire utal a vallásos tematikára? Nem gondolja, hogy ez esetleg szűkíti az olvasóközönséget? Olvasóként egyébként kikre számít leginkább?

Amikor a könyvet elkezdtem írni, még nem döntöttem el, hogy milyen cím fejezné ki legjobban a történet lényegét, de mire a regény harmadánál jártam, már határozottan tudtam, hogy csakis ez lehet a címe. Ez a címmondat a szövegben is megjelenik, sőt a könyv ezzel is zárul, mintegy keretet adva a teljes történetnek. Azt remélem, akik elolvassák ezt a regényt, egyetértenek majd ezzel. Kérdés viszont, hogy akik csak egy cím alapján választanak olvasnivalót, azokhoz eljut-e ez a könyv. Bár lehet, hogy tévedek, én mégis hiszek abban, hogy az olvasók nem kizárólag a cím alapján szűrnek, legalább a fülszöveg egy-két mondata eljut hozzájuk, és ekkor már szembetalálkoznak a “Romantikus családregény” meghatározással, amely meg is célozta a potenciális olvasókat. Ugyanakkor egy fajsúlyosabb cím esetleg azokat is megtalálhatja, akik nem kizárólag a romantikát keresik egy műben. Szerintem a hit és az erkölcs egy stabil pont ebben a zajos világban, amihez érdemes igazodni, akár vallásos valaki, akár nem. Félig-meddig viccesen azt szoktam mondani, hogy a célközönség jellemzően a női olvasók, 25 és 95 év között.

Teljesen fikciós a történet, vagy van valami valóságalapja?

A történet teljes mértékben fikciós, semmilyen valóságalapja nincs. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy kutatómunkát folytatva ebben a témában, szembesültem azzal, hogy a regény végkifejlete akár valóságos is lehet, legalábbis az élet már produkált ilyen forgatókönyvet.

Hogyan jött az ötlet, hogy regényt írjon? Milyen korábbi írói próbálkozásai voltak?

Az irodalom iránti erős vonzódásom – amint talán legtöbbünkben -, a középiskolai években alakult ki. A gimnáziumban egy kiváló magyar tanár segített ennek a területnek a felfedezésében. Abban az időben faltam a regényeket, a verses köteteket. A legnagyobb hatást Juhász Ferenc és Nagy László művei gyakorolták rám, bár az ő munkásságuk megismertetése az iskolai tananyagban nem kapott kellő hangsúlyt. Juhász Ferenc több terjedelmes versét is memorizáltam akkoriban, mert úgy éreztem, hogy ezek jó útravalóul szolgálnak majd számomra. Az ő sorai a mai napig elevenen élnek és idéződnek fel bennem. Az írás pedig mindig egy különös örömforrást jelentett. A magyar nyelv sokszínűsége, az, hogy a lehetőségek kimeríthetetlen tárházát kínálja fel egy-egy érzés vagy helyzet megfogalmazására, közvetítésére, a finom, árnyalatnyi különbségek egy-egy szinonima szó használatával, mindig egy izgalmas játékot jelentettek. Szerettem írásban kifejezni magamat, viszont írói ambícióim ekkor még nem voltak. Később, már a munkahelyemen, az írás iránti vonzalmamat a jegyzőkönyvek, jelentések, beszámolók készítésében élhettem ki, de ekkor még mindig nem gondoltam regényírásra. Aztán, amikor 2017-ben nyugdíjba vonultam, az egyik könyv olvasása közben hirtelen az agyamba villant: “Nekem írnom kell egy könyvet!” Életem minden fontos döntése eddig így született meg; egyszer csak bevillant egy új cél, egy új ötlet. Ugyanilyen módon ötlenek fel bennem képsorok, egy elképzelt történet. Az első regényem – egyébként ez a szívem csücske -, egy sportolóról, egy teniszezőről szól. Úgy éreztem, hogy ez a téma talán nem szólítana meg elég széles olvasói kört, ezért tartottam aztán kiadásra alkalmasabbnak a második, most megjelent regényemet.

Miért gondolta fontosnak, hogy írói álnéven adja közre a regényét, és milyen szempontok alapján választott álnevet?

Talán nem egy klasszikus írói álnév, amit használok, hiszen a lánykori nevemen írok, csupán a kemény hangzású, általam oly annyira nem kedvelt Erzsébetet cseréltem le egy kis csavarral Elizabetre, azon a helyesírási módon, ahogy a magyar utónevek között anyakönyvezik. Egyébként számomra kézenfekvő volt, hogy bár a hétköznapokban a férjem nevét viselem [Gyuk Józsefné; a szerk.], de a műveimhez a saját nevemet használjam.

Mennyi ideig tartott a regény megírása? Milyen fő nehézségekkel szembesült ezalatt, és hogyan lendült át rajtuk?

Egy intenzív, 4-5 hónapig tartó munkával született meg ez a regény, mely napi minimum 4 órás tényleges írást jelentett. Persze, mondhatjuk, hogy a nap többi részében is ezen a regényen dolgoztam, hiszen mindig a kezem ügyében volt toll és papír, hogy azonnal le tudjak jegyezni egy-egy gondolatsort, vagy szófordulatot.

Nem könnyű nehézségekről beszélni, amikor az írás számomra egy rendkívül felszabadító élmény volt, gyakorlatilag minden percét élveztem. Szinte az a benyomásom, hogy a regény önmagát írta meg, a szereplők maguk határozták meg a sorsuk alakulását, amely sokszor teljesen más végkifejletet vett, mint amit én előre elterveztem. Ha mégis nehézségről kell beszélnem, akkor talán azt tudnám megemlíteni, hogy a borászat, mint szakma, számomra teljesen ismeretlen terület volt. Ezen a téren sok kutatómunkát kellett folytatnom. Volt, hogy a háttéranyagok áttanulmányozása akár egy órát is igénybe vett, hogy aztán egyetlen mondat vagy szó a helyére kerüljön.

Hogyan választott kiadót a regényének, és milyen tanácsokat adna hasonló műfajú kötetet kiadni vágyó írótársának?

A kiadó kiválasztásánál az internet volt segítségemre. Olyan kiadót szerettem volna találni, ahol a könyv szakmai szempontú átvizsgálása lényeges elem volt. Ehhez remek választásnak bizonyult az Ad Librum Kiadó. A kiváló szerkesztői munka, a jó, rugalmas kapcsolattartás mind-mind a kiadó mellett szóló érvek, ezért bátran ajánlanám ezt az opciót más írótársamnak is.

Tervez-e a történetének folytatást, és ha igen, hogy áll vele, és milyen irányba vinné el a cselekményt? Esetleg egy teljesen más történetet?

Ennek a történetnek a folytatását nem tervezem megírni, hacsak nem kapnék rá konkrét felkérést. Egy másik regény terve viszont már megfogalmazódott bennem. Ebben, a szintén napjainkban játszódó történetben a főhős egy, a negyvenes évei elején járó, budapesti szállodatulajdonos hölgy, aki kamasz fiát egyedül kénytelen nevelni. Miközben igyekszik megtalálni a helyes egyensúlyt munka és magánélet között, olyan döntések sorát kell meghoznia, mely mindkettőre komoly kihatással lesz.