Heti Novella / Hópehely
Csáki Zsanett írása egy hópehely rövid, de szép életéről.
Fentről, fentről, a fehérségből indultam, fehéren, tisztán, és fáztam. Láttam sok hozzám hasonlót, aki velem együtt eredt útnak, és tudtam, hogy sokban különbözök az összestől – mind eltérünk valamiben egymástól. Azt mondják, ez a szép bennünk: nincs köztünk két egyforma.
Együtt tettem meg utam nagy részét velük. Sokak pályafutása rögtön az indulás után véget ért, vagy legalábbis sokkal előbb, mint azt jogosnak gondoltuk volna. Szomorúak voltunk miattuk, de aztán lekötött minket a saját sorsunk feletti aggodalom.
Más lényekkel is találkoztam utam során, butákkal és okosakkal egyaránt. Láttam a szemükben örömöt és izgalmat, szeretetet vagy bosszúságot, ahogy ránk tekintettek. Én mindet szerettem, egész utamon, végig.
Hosszú út volt ez, kimerítő, kalandos. Gyakran úgy éreztem, csak ide-oda sodródom, és nem tudom uralni a saját életem. Máskor biztos voltam abban, hogy elvesztem, és nem tudtam kapaszkodni a bágyadt fénybe, amely körülvett. De néha előfordult, hogy én irányítottam a környezetem, és az történt velem, amit én akartam. Nem tudhattam, hogy ennek az egésznek mi is a célja, hogy hová is tartok, vagy, hogy egyedül jutok-e a végére.
Mert tudtam, hogy egyszer eljön a vég, az a pillanat, melyben az egész létezésem céltalannak, elrontottnak, egy másodpercnyinek tűnik majd. Néztem a sorra elhulló társaimat, akiket nem is ismertem igazán – hasonlóságunknál fogva távol álltunk egymástól. Szinte éreztem a sötét elmúlás közeledtét, és nem féltem tőle. Talán vágytam is rá, hisz azzal utam végére érek – s mi másért lett volna érdemes elindulni, ha nem azért, hogy elérjem a végső úticélt?
Egy csillogó fa előtt álló kislány piros kesztyűjére hulltam, és élveztem, ahogy szép, őszinte-barna szemeiből öröm és gyermeteg izgalom árad felém. Abban a pillanatban éreztem, sőt, tudtam, hogy ez az igazi boldogság. Ha képes lettem volna rá, visszaadtam volna neki azt a pozitív energiát, melyet ő adott nekem. Ő volt a sorsom, és szerencsésnek éreztem magam emiatt.
Aztán rám lehelt, és én elolvadtam.