A Magyar Rendőrség különlegesen elit alakulatának hatfős szupercsapata nem mindennapi megbízást kap, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy sikerre vigyék küldetésüket. Egy rövid kiképzést követően bevetik magukat nem szokványos fegyvereikkel, és az sem baj, hogy közben egymást is megőrjítik… – kezdődik a Szörnyű Álmos tizedes kalandjai című humoros krimi. Ha szerették Rejtő Jenő regényeit, ezt is imádni fogják! Könyv Guru oldalán most beleolvashatnak az első oldalakba, az író szerzői oldalán pedig további érdekességeket találnak.

Előszó/bemutatkozás

Szörnyű Álmos vagyok. Természetesen nem a testi-lelki állapotomat ismertetem, így hívnak. Ez a nevem. Fantáziadús, mókás gondolkodású szülők közt születtem és nevelkedtem, ennek köszönhetően végigkísérte életemet a kacagás. Persze mindig mások röhögtek rajtam. Apám az Ivó nevet viseli, anyám született neve Mezei Eperke, és van egy húgom, ő az Ajándék nevet kapta. Szörnyű Ajándék. Valahogy úgy hozta az élet, hogy mindegyikőnk a nevéhez passzoló munkakörben helyezkedett el. Apám kocsmáros, anyám mezőgazdász, a húgom egy ökumenikus szeretetszolgálatnál dolgozik, én hosszú éveken át biztonsági őr voltam. A nevem miatt mindig akadályokba ütköztem, ezért elég nehéz volt munkát keresnem és találnom. Az eredeti végzettségem pék-cukrász, de sohasem dolgoztam a szakmámban. Képzeljék el, amikor elmentem életem első állásinterjújára déli 12 órára egy pékségbe, és azzal indítottam, hogy Szörnyű Álmos vagyok! Pedig csak bemutatkoztam. Az ilyen kellemetlenségek miatt alakult úgy, hogy beálltam lustának, vagyis biztonsági őrnek. Itt még a nevemet is üdvözölték, és vállveregetve megnyugtattak, ne izguljak, a bódémban lesz lehetőségem durmolni. Hat évig lustultam, ez idő alatt kellően felpuffadt a fejem, pocakom a derekam alá ereszkedett, és még a farpofáim is jelentősen megnövekedtek pipaszár lábaim felett. Örültem, amikor áthelyeztek egy olyan objektumra, ahol párban kellett védeni. Előre beharangozták, hogy egy igazi sportember lesz a társam, aki roskadásig tele van érmekkel és kupákkal. Ez a hír boldoggá tett, gondoltam, a kolléga segítségével könnyedén megszabadulhatok a felesleges kilóimtól, ráadásul a fogyókúrámmal simán foglalkozhatok még szolgálati időben is, hiszen úgysem csinálok semmit. Mélységesen világromboló hatású volt az a pillanat, amikor első edzésünk alkalmával előkerült a sporteszköz: egy sakktábla. Tudtam, itt abba kell hagynom, máskülönben a semmittevéstől úgy fel fogok puffadni, hogy a bódém aljába lyukakat kell majd vágnom a lábaim részére, hogy az velem együtt mozgatható legyen, hiszen az ajtón már eddig sem volt egyszerű átfolyatnom zselészerű testemet.

Egy ismerősöm segítségével sikerült a bódémat elhagynom. Most nem arról van szó, hogy le kellett vágni rólam a fülkét, hanem arról, hogy munkahelyet változtattam. Beléptem a rendőrséghez. Az akadémiának és a fizikai kiképzéseknek köszönhetően visszanyertem eredeti külsőmet, és amikor újra be tudtam kötni a saját cipőimet, egészen jól éreztem magam. Egészen a tizedesi rangig vittem. Egy szép nap reggelén, járőrözés közben, a diszpécser rám szólt a rádión, hogy délután jelenés van a főnöknél. Azt én is tudtam, hogy a főnök szereti az ezotéria világát, de azt nem gondoltam, hogy szolgálati időben tart majd műsort. Fel voltam spannolva a hírtől, mert a jelenéseket, az ilyen és ehhez hasonló misztikus témákat én is nagyon kedvelem. Jézus-jelenés, Mária-jelenés… Fel is hívtam néhány kollégát a kocsiból a perzselő hévben, de ők azt tudatták velem, hogy hülye vagyok, semmilyen előadás nem lesz, egyszerűen annyi a jelenés, hogy nekem a főnök irodájába kell mennem eligazításra! Egy kicsit csalódott lettem, de végül is a főnöknél történtek új reményekkel töltöttek meg. Megbízást kaptam. Átvezényeltek az elit alakulathoz, ahol Fa Som rendőrségi vezérőrnagy úr várt. Egy különleges csapat toborzásába csöppentem, amelyet egy titkos, különleges bevetéshez kívántak aktivizálni. Az alkalmasnak vélt kollégákat a főnököm válogatta össze, így Fa vezérőrnagy úrhoz én is teljesen ismeretlenként készültem, egyikünkről sem tudott semmit, még a nevünket sem hallotta korábban. Hatodmagammal várakoztam a folyosón. A ráérős percekben volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak, így megismerhettem majdani kollégáimat. Pazar volt, mi több, feldobott a szituáció, mert ráébredtem, nem csak én kínlódok furcsa, mulatságos nevem miatt. Leendő csapattársaim: Bizony Péter, Lencse Ödön, Szép Jenő, Eső Áron és Fogd Azár. Mintha feltétel lett volna a toborzáson a mókás névhasználat.

Délután egy órára volt meghirdetve a meghallgatás. Engem szólítottak először…

Kezdődjön hát különös élményem elmesélése attól a pillanattól, amikor is átlépni készültem Fa Som vezérőrnagy irodájának küszöbét.

Első fejezet

Bemutató

Rendőrségi különlegesen elit alakulat központja

Budapest egyik külvárosi kerülete

Nem tudom utca néhány szám

Mielőtt belépnék a nagy góré irodájába, bemutatom a leendő csapattársakat. Természetükről még korai beszélni, de a külsejüket körül tudom írni. A legmagasabb mind közül Szép Jenő. Olyan égig menő. Mint Surda. Meg más európai országokban az életszínvonal. Meg a matematikában a trigonometria fogalma. Na, az magas! Vékony testfelépítésű, beesett arccal, beesett szemekkel, rendezetlen rövid, sötét hajjal, farmernadrágban, kopogós csizmában és kockás ingben, bőrmellényben. Mint egy nyüzüge westernhős, aki csak azért maradt eddig életben, mert ha élére áll az ellenfelével szemben, beleolvad a horizontba. Pont úgy festett Jenő, mint az egykori általános iskolai gondnokom. Ő is szálkás volt és toronnyá nőtt. Egy baleset miatt a felsőteste és a nyaka teljesen merev volt, mint egy fagyott kígyóuborka, de kezei, lábai, úgy-ahogy funkcionáltak. Szerette az állását, nem akarta elveszíteni, ezért mindent megtett, hogy ne kelljen a gondnoki lakást feladnia. Ügyes trükköket talált ki. Egy izzócseréhez például volt egy négykerekű kis szállítókocsija, amin elöl is, hátul is volt fogantyú, azzal lehetett húzni vagy tolni, és persze voltak takarítók, akik szükség esetén segítettek neki. No! Betolták a kiskocsit a lámpa alá, a gondnok fellépett rá, megragadta az izzót, a segítők meg elkezdték forgatni a kiskocsit a fogantyúk segítségével a megfelelő irányba. Amikor kitekeredett a rossz izzó, felnyújtották neki a jót, a gondnok a foglalatba helyezte, majd a kocsi ellentétes irányú forgatásával betekerték azt.

Lencse Ödön. Ő nagyon alacsony, szerintem nincs több százharminc centinél. Nem ült le, mellettünk állt, így szembeötlött, hogy pont akkora állva, mint Jenő ülve. Semmi említésre méltó nincs a palin, teljesen átlagos test és arc, vékony, szolid szemüveg, bal fülben egy apró piercing.

Amúgy, én sokat gondolkodtam azon, milyen kifejezéssel lehetséges a szemüveg szót helyettesíteni. Például szempár előtti síküveg. Vagy orrnyeregkeret. De lehet még fültámaszú fókuszkengyel, vagy egyszerűen lencsepár.

Nem sokat beszélgettünk Ödönnel. Eléggé zárkózott személyiség lehet, viszont egy váratlan pillanatban elém állt, a fülem felé nyújtózott, és halkan suttogva így szólt:

– Nem tudod, van itt udvar?

– Persze hogy van – válaszoltam illedelmesen.

– És az udvaron vannak fák?

Hát, gondoltam, stikkes a pali, nem értettem a különös kérdés miértjét.

– Naná, hogy vannak! Ráadásul igaziak!

– És bokrok?

– Figyú, kolléga! – emelkedtem fel értetlenül, és a folyosóablakhoz kísértem. – Nézz le! Fel tudod térképezni az egészet! Na, hogyan tetszik?

– Tökéletes! – válaszolt elégedetten. – Pisilnem kell.

– Tessék? – torzult el érthetően az arcom. – Miért nem mész el WC-re?

Félszegen körülnézett, közel hajolt hozzám, majd suttogón megválaszolta kérdésemet:

– Az alacsony termetemnek hála, a piszoárt nem érem fel, a WC fedele meg lecsapódhat. Már többször is pórul jártam, nem próbálkozom többször. Tudod, milyen kegyetlen érzés üvöltve összerogyni a retyó előtt? Fájdalomtól megtörten a csészébe dőlsz, hogy aztán az újra lecsapódó fedéllel a lapockáidon magad elé hányj, mert a hirtelen belélegzett szagokon másképp nem tudsz túltenni? És amikor végre összeszeded magad, egy rövid mosakodást követően görnyedten az ajtó elé állsz, a lágyékodat markoló kezeid egyikét a kilincsre emeled, biztos, hogy akkor ront be valaki a sürgős dolga miatt. Ezt követően a visszahajló ujjak fájdalma fityfene ahhoz képest, amit az a hatalmas maflás okoz, amit a gőzerővel benyíló ajtótól kapsz. Felkenődsz a fali csempére, végigkened rajta az orrodból megeredő véredet, és miután újból összekapartad magad a padlóról, úgy hagyod el a helyiséget, mintha odabent összevertek volna, pedig csak pisilni akartál! Nem! Köszönöm, még egyszer nem!

A kimerítő és roppant részletes panaszt követően Ödön lement az udvarra. Gondolom, biztonságosan elvégezte a dolgát. Én visszaültem a helyemre, aztán Bizony Péterre néztem. Az ő vertikális mérete teljesen normálisnak tűnt, szemből a horizontális is, viszont oldalról akkora pocak rajzolódott ki, mintha belevarrtak volna egy dinnyét. Kerek, vörös arcából pödört bajusz nyújtózott jobbra is és balra is, és csak a szalonnazsír vagy a cupákos körömpörkölt szaftja hiányzott az álláról. Egy igazi parasztember barátságos mosollyal, akit az ukrán határ közeli kis faluból vezényeltek fel Budapestre, hogy az elit alakulat legelitebb csapatába lépjen. Rövid beszélgetésünkből kiderült, hogy abszolút régimódi beállítottságú, aki maradiságának is köszönhetően olyan messze elmaradt az elektrotechnikai fejlődés vészes tempójától, hogy képes volt elalélni a hajszárító működésén, mert nem értette, hogyan tud kifogyhatatlanul sok meleg levegőt fújni, hiszen kicsi és hideg. Ezért történhetett meg vele egy rémisztő eset, amikor feljött Pestre és beült egy fotóautomatába. Kis híján belerondított a saját gatyájába a fülkében átélt trauma miatt. A kért igazolványképeket szerette volna elkészíttetni, de a fotógépben hamarosan zavartan, ijedten viselkedett. A megmutatott képek alapján, az exponálások azt rögzítették, hogy a villanások pillanatában vagy fel néz, vagy le, vagy oldalra rántja a fejét. Minden egyes képen az volt látható, hogy ijedten ugrálva a felvillanó fényforrást kereste, mert fogalma sem volt arról, miért és honnan villant az a titokzatos, vakító fény, ami monoton egymásutánban többször is megrémítette. A képekből az is feltételezhető, mivel az ijedt szemek alatt tátott szájat is rögzítettek, hogy vagy a csodálkozás volt hatalmas mértékű, vagy a félelem még hallatta is magát.

Ödön visszatért. Elégedetten elénk lépett, és talán a zsebeiben megcsörrenő apró pénz félreismerhetetlen hangja volt annyira megindító, hogy az igen maradi Bizony Péterünk a folyosó közepén díszelgő kávéautomata működéséről, azonnal információkat próbált gyűjteni.

– Megmutatnátok nekem, hogy attól a nagy kávéfőzőtől hogyan tudok kávét kérni?

Szép Jenő azonnal felállt, és felajánlotta a segítségét:

– Gyere, komám, megmutatom, hogyan működik! Úgyis könnyítenem kell magamon!

Jenő elkísérte a kollégát a kávégépig, majd egyszerű és gyors oktatást tett:

– Itt bedobod a lóvéd, aztán kéred a kávét! Ennyi.

– Hát… – mosolygott Bizony – …ez egyszerűbb, mint gondoltam.

– Oké, tesó, akkor én megyek, kicsavarom a répát! – lépett túl Szép Jenő, de nem ment a WC-be, az ajtó megnyitását követően becsukta azt, majd megbújt a gép mögött.

Péter bedobálta az apróit, aztán a géphez közel hajolva így szólt:

– Kérek egy kávét!

Jenő a gép mögül halkan, egyenletes géphangot szimulálva fogadta a kérést:

– Hány cukorral?

Péter újra a gépre hajolt, és közölte a kívánt mértéket:

– Kettővel.

– Tejet kér bele?

– Igen, egy keveset!

– Ebben az esetben nyomja meg felülről a harmadik gombot! Egészségére!

– Köszönöm! – hálálkodott Bizony, s amikor visszatért közénk, érdekes megállapítást tett: – Fura ez a Pest, de szerintem meg fogom szokni!

Fogd Azár röfögve harapott egy nagyot a levegőből, aztán hatalmas tenyerével a mellette üresen tátongó székre csapott:

– Ülj már le! – szólt Péterre a mélyen doromboló hangján. – Mióta itt vagyunk, csak jössz-mész, mint a távirat! Tedd már le a segged, még kilötykölöd a kávéd!

– Már ne haragudj, de egy hízott marha akkor tuszkoljon meg hátulról, amikor seggeden épp az Erős Pista füstöl! – reklamált kávéhabos szájjal a férfi. – Ne szólj bele abba, hogy én mit csinálok! Ha akarok, leülök, ha akarok, állok, mint főtt virsli az MSZP-s bulin! És különben is! Ittál már a lábvizemből?

Azár Bizonyra emelte tekintetét, dundi ujjait a törpeember vállaiba akasztotta, aztán határozott mozdulattal az üres székre húzta:

– Ül!

– De mégis ki vagy te?

– Fogd Azár vagyok! Úgyhogy húzódj össze, tehénpásztor, mert…

– Fogdazár? Te börtönőr vagy? Smasszer?

– Vág az agyad, öcsisajt, mint egy TV SHOP-os késkészlet hihetetlen éle, ami még egy vasoszlopot is kettészel anélkül, hogy kicsorbulna és most csak 9900 forint a hihetetlen akciónak köszönhetően! Ha most azonnal rendelsz, kapsz ajándékba egy perzsaszőnyeget, meg egy wellness hétvégét Balin.

Bizony Péter összerezzent, felhúzta rendezetlenül lepakolt testét a székre, megmozgatta szemüvegét az orrán, majd lelógó lábait a padló felett lebegtetve, fehér zászlót bontva megadta magát:

– Oké! Valóban le akartam ülni! De tényleg! Kösz, hogy segítettél! Így… sokkal jobb! És ne haragudj a füstölgő segg miatt… rendben, lakat?

– Fogd Azár!

– Persze, bocs, meg fogom jegyezni, csak kicsit gázos a rövid távú memóriám! Volt régen egy ezermesterboltom. Tudod, miért buktam el? Elmondom, mert látom, hogy érdekel. Felvettem egy telefonos rendelést tízezer darab amerikai nikkelezett kriglire! Nem volt egyszerű beszereznem a bádogkorsókat, és sajna, szállításnál kiderült, hogy senkinek sem kell, mert riglit rendeltek, és nem kriglit! Ma is van még több mint kilencezer darab belőle! Érdekel? Olcsón adom!

– Te nagyon klotyi vagy! – mormogta Azár.

– Most már megint mi a bajod? Csak a rövid távú memóriát magyaráztam! – lapult meg Bizony.

– Rövid vagy te mindenhogyan!

– Ez esetben legfeljebb egy pici kocka lehetnék, de lásd…

– Fojtsd bele magad a kávédba, mert ki fog hűlni! – fojtotta bele Azár. – Csendben ül, és kulturáltan szórakozik!

Biztos voltam abban, hogy Fogd Azár lesz a mi teamünkben Piedone. Kell is a csapatba egy domináns erő, egy izomtorony, aki a küldetés érdekeit kellően tudja képviselni, mindamellett, hogy minket is megvéd Biedermeier termetével. Mondom ezt úgy, hogy gázom sincs arról, miféle megbízatást kapunk. Azár amúgy zacc/kávé 1,80 magas lehet és vagy 150 kiló. Olyan igazi Piedone-alkat, és eltekintve attól, hogy szőrmentes arccal éli életét, kiköpött olyan, mint a szóban forgó olasz sztár. Vehemenciájából, határozottságából azonnal kitűnt, hogy nagy súlyt fog magára vállalni, ami csak jól jöhet egy ilyen rögtönzött bandában. A fent említetteken kívül annyit jegyezhetnék még meg, hogy az említett röfögésszerű légszomj valóban jelen van, időközönként, a legváratlanabb helyzetekben arra rezzentem össze a folyosó csendjében, hogy horkolásszerű felröfögésével hirtelen a levegőbe harap.

És akkor itt van még Eső Áron. Ő egy kopasz pali normális öltözetben, normális kinézettel, viszont annyira görnyedt, hogy 1,80-as magasságát a görbe testtartás úgy 1,60-ra redukálja.

És a végére itt maradtam én. Szörnyű Álmos. Mit is mondhatnék magamról? Harminc centi híján két méter vagyok, s bár sokáig jártam gyúrni, le vagyok eresztve, mint egy nap szívta hurkalufi. Amúgy semmi extra, szerintem jóképű vagyok, szőke és kék szemű, és nagyon szeretek beszélgetni, amit csipáznak a csajok. Pék vagyok, de egy zsemlét sem sütöttem még soha, ahelyett hivatásos lusta voltam sokáig, amitől olyan gyorsan megnőtt a testtömegem, mint Orbán Viki népszerűsége a balatonőszödi beszéd után. Hát ennyi! Illetve nem! A legfontosabbat elfelejtettem, és ez csak azért lehetett, mert megszoktam, hogy titkolnom kell! Idegenkéz-szindróma kínoz. Ez annyit jelent, hogy kezeim, lábaim, mikor melyik, néha önálló életet élnek és képesek megfojtogatni, vagy indokolatlanul idegen tárgyak után nyúlni, de az is előfordulhat, hogy az egyik lábam elindulna szaladni, pedig éppen békésen ücsörgök egy kávézóban egy cappuccino fenséges gőze felett. Ez egy nagyon ritka betegség, az orvostörténelem olyan esetről is tud, amikor is egy férfi egy igen reprezentatív esküvő helyszínén váratlanul pépesre püfölte az ifjú házasok tortáját. Mindenki őrültnek tekintette, holott egy nagyon ritka és tulajdonságainak köszönhetően nagyon veszélyes betegségben szenvedett. Én sok év alatt megtanultam ezzel együtt élni, és annyira rendbe tudtam tenni pszichésen az erre vonatkozó információkat, valamint az aktiválódni vágyó ingereket, hogy a kitörés pillanatában elégségesen vissza tudom fogni a jelenséget, így a nem várt mozdulat maximum egy hirtelen kézlendítésben, ütésben vagy rúgásban teljesedik ki.

Nos. Előzetesként ennyi. Magam és kollégáim küllemét és természetét bőven lesz még időm ecsetelni, most inkább belépek a nagy góré irodájába.