Krisz ötletei / Shrek és Gru: mitől működik a sztori?
Sokszor hallani, hogy mostanra már minden történetet megírtak – és ezért nem is érdemes azzal törődnünk, hogy újat fogalmazzunk, mert úgyis megtette már valaki.
Ezt az állítást cáfolom ma! Látni fogjuk, hogy egyazon alapötletre több történet is épülhet. Megnézünk két történetet, ami lényegében ugyanarról szól:
arról, hogy van egy elvetemült gazfickó, akiről kiderül, hogy a mellkasában érző szív dobog.
Ez a két történet reményeim szerint minden olvasó számára ismert: hiszen mind a Shrek, mind a Gru című rajzfilm ismerős fiatalok és szüleik, valamint nagyszüleik számára is. És igen, ezek filmek, nem könyvek, de azt hiszem, könnyen belátható, hogy ettől még ezek történetek, mégpedig nyilvánvalóan jók, hiszen mindkét film kasszasiker lett.
Mind a két sztorit alaposan megfigyeljük, a párhuzamokat megkeressük – és így azt az alapvető vázlatot is megkapjuk, amire sikeresen felhúzhatunk egy hasonló történetet!
Érdemes a kedvenc könyveinket, filmjeinket hasonló módon feldolgozni: megnézni, mi is a sztori fő íve, melyek a legfontosabb pontjai, illetve mitől lesz mindez különleges. Minden jó történet felbontható három felvonásra: kiinduló helyzet, bonyodalom és megoldás. Azonban a párhuzamok ennél sokkal szorosabbak szoktak lenni. Nézzük meg részletesen!
1. A kiinduló helyzet
Mindkét történet kezdete mindennapos, és nem konkrétan a főszereplőt mutatja meg.
A Shrek esetében a film egy klisével indul: egy könyvvel, melyben tündérmesét olvashatunk.
A Gru egy amerikai család egyiptomi nyaralását mutatja be.
2. Rögtön jön a meglepetés!
A néhány másodperces ismerős képek után máris valami szokatlant kapunk.
A Shrekben a könyv utolsó lapját egy ogre zöld keze tépi ki.
Grunál az amerikai kissrác ráesik a piramisra és kiderül, hogy ez nem kőből van, hanem csupán egy felfújt másolat!
3. Megismerjük a főhőst.
Mindkét filmben jellemző környezetében, közegében láthatjuk a főszereplőt.
Shrek undorító és félelmetes, ahogy embereket ijesztget, hogy aztán csöndes magányában dagonyázhasson a mocsarában.
Grút az utcán pillantjuk meg, ahogy egy szomorú kisfiúhoz sétál, aki épp elejtette a fagyiját. Gru teker neki egy lufikutyát, nyugtázza, hogy a kissrác felvidult – majd kilyukasztja a lufit. Utána látjuk, hogy Gru a szomszédjához sem kedves, a sütit áruló árva kislányokat pedig elzavarja.
4. Megkapjuk a sztori fő alapelemeit.
Megismerjük a főszereplő barátját (támogatóját), ellenségét, és kiderül a történet konfliktusa is. A főhős döntésre szánja el magát.
A Shrekben azt látjuk, hogy a meselényeket gyűjtik össze és deportálják Shrek mocsarába. Megismerjük Shrek leendő legjobb barátját, Szamarat. Fokozódik a feszültség, és ha Shrek vissza akarja kapni a mocsarát, nincs más választása, mint útra kelni és visszakérni azt Farquaadtól. Így ismerjük meg a főgonoszt, aki ajánlatot tesz Shreknek. Az ogre ezt elfogadja és útra kel.
Gru otthonában legfőbb támogatóját, az idős doktor Senkiházit és a vicces minyonokat is megismerjük. A főgonosz megtudja, hogy valaki ellopta a piramist – elhatározza, hogy ő túltesz ezen a gazemberen: ellopja a Holdat.
5. A főszereplő nekilát, hogy kivitelezze a tervet.
Shrek és Szamár elindulnak. Az útról nincsen túl sok információnk: mivel nem történik semmi érdemleges. Amikor megérkeznek a kastélyhoz, Shrek a királylány kutatására indul, és Szamárra bízza, hogy intézze el a sárkányt. Mindketten megtalálják, amit kerestek, de meglepő módon Sárkány beleszeret Szamárba.
Grúnak nincs elég pénze a Hold ellopásához, így bemegy a Gonosz Bankjába, hogy hitelt vegyen fel. Itt találkozunk az ellenséggel: Vektorról van szó. Megtudjuk, hogy a Bank csak akkor ad pénzt Gru tervéhez, ha az első lépést, a zsugorsugár megszerzését teljesíti. (Ezzel fogja Gru lekicsinyíteni a Holdat.) A zsugorsugár elkészül, de Vektor megkaparintja.
6. Slamasztika és romantika.
A történet ezen pontján derül ki, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az olvasó (néző) elképzelte. Egy új elem jelenik meg, amit a hősnek kezelnie kell, miközben mi is jobban megismerjük a főhőst és látjuk, hogy nem egészen olyan, mint amilyennek mutatta magát: sokkal szerethetőbb.
Shrek esetében a küldetés második szakasza egyszerűnek ígérkezik: mindössze haza kellene szállítania a csöppet sem engedelmes királylányt. A hazafelé úton nyilvánvalóvá válik, hogy Shrek igen megkedvelte a vagány királykisasszonyt és a szószátyár Szamarat is. Első este azonban (a néző számára) kiderül egy merőben új és fontos dolog: a leány éjszakánként ogrévé változik. Ebből aztán rettentő nagy bonyodalom származik, hőseink összevesznek – úgy érezzük, menthetetlenül.
Gru megpróbálja visszaszerezni a zsugorsugarat, de eredménytelenül. Ekkor támad az a zseniális ötlete, hogy a korábban nála házaló három árva kislányt örökbe fogadja és elküldi sütit árulni Vektorhoz. Senkiházi fánkrobotokat tervez, amelyek segítségével Gru sikerrel jár. Ekkor még van egy kis gond, mert a bank nem hitelez a rosszfiúnak, de ezen felülkerekednek. Mindeközben Gru megkedveli a lányokat, és amikor kiderül, hogy a balettelőadásuk ugyanarra az időpontra esik, mint a Holdraszállás, Gru kétségbe esik. Minderre rátesz egy lapáttal Senkiházi, aki jelenti az árvaháznak, hogy Gru rosszul bánik a lányokkal. A kislányok így elkerülnek otthonról.
7. A helyzet még tovább fokozódik.
Az olvasó (néző) erősen reméli, hogy a főhős kikeveredik valahogy ebből az egészből, de nem: a dolgok még rosszabbra fordulnak.
Shrek egyedül üldögél az üres mocsárban, amikor betoppan Szamár, Sárkány hátán, és meggyőzi, hogy menjen el a királylány után. Shrek ezt meg is teszi: de ott van Farquaad, a katonák a nyílpuskáikkal, a nép a lenézésével, és Fiona is mérges.
Gru megszerzi a Holdat, és még gyorsan beugrik a lányok előadására. Azonban ott Vektor üzenetét találja: elrabolta a kis táncosokat!
8. Jön a csúcspont: a „csata”!
Minden jó történetnek van egy csúcspontja, ahol összecsap a főhős és a gonosz (egyes esetekben a gonosz lehet egyébként elvont fogalom is, vagy balesetek sorozata, de a mi két példánkban valódi gonosz szerepel). A csata menete mindig hullámzó, a végkimenetel pedig akkor fog tetszeni az olvasónak (nézőnek), ha a főhős (legalább morális értelemben) nyer!
Shrek szócsatája Farquaaddal nem alakul túl jól, de ekkor megérkezik Szamár, mégpedig Sárkány hátán. Az ogre és a lemenő nap fényében ogrévé vált királylány végre megcsókolják egymást, és minden rendbe jön. Az összes szereplő bulizik egy fergetegeset Shrek mocsarában.
Gru átadja a Holdat Vektornak, aki viszont nem szolgáltatja vissza a lányokat. Gru a nyomukba ered, annál is inkább, mert időközben Senkiházi rájött, hogy a zsugorsugár hatása nem tartós. Valóban, a Hold egyre csak nő, és amikor teljes méretűvé válik és visszapattan az égboltra, Vektor rajta ragad. Így múlik el a gonosz dicsősége, a kislányok pedig exkluzív előadást tartanak Grúnak és a minyonoknak.
* * *
És most foglaljuk össze, mit is tanultunk ebből a két történetből: az alábbi lépéseket követve dramaturgiailag jó könyvet írhatunk!
- A kiinduló helyzet lehet átlagos: ha így van, akkor rögtön lepjük meg az olvasót! Még jobb azonban, ha eleve különös helyzettel indítunk.
- Mutassuk be a főhőst szokásos környezetében, külsejével, jellemével együtt. A jellemét a cselekedetein keresztül írjuk le, jellemző helyzetet mutassunk be, a szereplők párbeszédein keresztül lássuk, hogy milyenek.
- Adjuk meg a sztori fő alapelemeit! Mutassuk meg a főszereplő barátait, támogatóit, illetve a legfőbb ellenségét. Üssön be a ménykű: jelenjen meg a konfliktus, a feladat, amit a főszereplőnek végre kell hajtania. Hozzuk őt döntéshelyzetbe!
- A főszereplő lásson neki a terv kivitelezésének. (Az olvasónak ne mondjuk meg előre, mi fog történni, csak abban az esetben, ha úgysem az történik, amit a hősünk kitervel.)
- Történjenek máshogy a dolgok, mint ahogy azt a főszereplő elgondolta. Bonyolódjon a cselekmény, és közben az olvasó ismerje meg a főhőst még jobban. Derüljön ki, hogy hősünk szerethető (mutassuk meg egy másik oldalát, és emiatt mások szeressék meg).
- Jöjjön el az a pont, amikor az olvasó azt gondolja: na nem, ez nem igaz, ebből a slamasztikából nem lehet kikerülni! Csapjon össze a hős a főgonosszal egy utolsó nagy jelenetben.
Élvezetes írást és szerkesztést kívánok!
Addig is, ha kérdése vagy véleménye van, írja ezt meg nekünk az alábbi űrlap használatával!