Lapmargó / Képes krónikások
Az év fotói 2015
Olvasva-hallva a híreket, a politikusok hisztérikus kirohanásait, szellemi nagyságok riadt esszéit, nyilatkozatait, a televíziós pániktudósításokat az Európát végveszélybe sodró újkori népvándorlásról, szinte észrevétlenül szivárog agyunk hátsó féltekéjébe a félelem. Amely, mint tudhatjuk, lefegyverez, védtelenné tesz, s még demokrataságunkat is megkérdőjelezi.
Emlékszik még valaki a rendszerváltás bizakodó éveiben ön- és közbátorítás okán elcsépelt Bibó István citátumra? Bibó ugyanis nem bátorításként, sokkal inkább figyelmeztetésként fogalmazott úgy, hogy…, de következzék inkább a csonkítatlan gondolatsor:
„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.”
Jutott mindez eszembe a múlt évi sajtófotókból összeállított Capa múzeumi tárlaton, no meg a pályázati anyagból bővebben merítő Az év fotói 2015 címet viselő album lapozgatása közben.
![Részlet Bánkuti András Szigeti sorozatából (kattintás után nagyobb méretben is)](http://konyv.guru/wp-content/uploads/2016/05/Bánkuti-András-fotója-300x196.jpg)
Természetesen a migránsokról van szó. Bármennyire más jellegű is történelmileg, földrajzilag, kulturálisan a probléma, a lényeg, azt hiszem, ugyanaz.
Így érezhette ezt az évenkénti sajtófotó-kötet örökös szerkesztője, az esztendők óta csupán pályázaton kívüli anyaggal szereplő Bánkuti András is, mivelhogy, újításként, külön tematikai blokkot szentelt a „kiemelt” témának.
A Menekültválság című fejezetben tizenhárom érzékeny szemű-lelkű fotós – köztük a tavalyi nagydíjat a szerb-magyar határon beszivárgó menekültekről készített sorozatáért elnyerő Béli Balázs (Barikád Magazin) és az idei nagydíjas, Fazekas István (HVG) –
emblematikus felvételek garmadájával tette átélhetővé a kizökkent életű százezrek drámáját.
Szögesdrótok alatt átbúvó, reménytelenül reménykedő tekintetű öregasszonyok, a sokaságban végtelenül magányos férfiak és elcsigázott gyermekeiket holtfáradtan is óvó örök-anyák és kilátástalan, vég nélküli várakozás, várakoztatás a fegyverek árnyékában.
![Fazekas István egyik díjnyertes felvétele (a képre kattintva megtekintheti nagyobb méretben is)](http://konyv.guru/wp-content/uploads/2016/05/Fazekas-István-felvétele-300x219.jpg)
Mindeközben vannak „emberibb”, ha úgy tetszik örök emberibb felvételek is. Zsíros István objektíve a Keleti pályaudvar közepén felállított alkalmi sátor nem becipzárazott „ajtaján” lesett be, s örökítette meg a zsivajgó tömegről, helyzetükről megfeledkező, önfeledten csókolódzó párt.
![Menekültek csókja; Zsíros István fotója (kattintás után nagyobb méretben is)](http://konyv.guru/wp-content/uploads/2016/05/Zsíros-István-felvétele-150x100.jpg)
A fotóalbum egyébként, immár „megszokottan” magas színvonalú képes sűrítménye a múlt esztendőnek: brüsszeli merényletestül, a kudarcos Biszku- és a bohózatos vakkomondoros bírósági perestül, a nézőhódító Saul fiaistul, a boldogságos Down-szindrómás házaspárostul.
![Egy kép Mohai Balázs Down-kórosokról készített riportjából (kattintás után nagyobb méretben is)](http://konyv.guru/wp-content/uploads/2016/05/Mohai-Balázs-Down-kórosokról-szóló-riportja-150x105.jpg)
Az idei tárlatot és albumot lapozgatva ismét megfogalmazódott bennem az a kérdés, vajon a három és fél évtizedes múltú sajtófotó pályázatra beküldött remek felvételekkel miért találkozni oly ritkán az újságokban, illetve az internetes honlapokon? Miért van az, hogy a napi robotjukba belefáradt szerkesztők – irányultságuktól függetlenül – nem ezeket a remekül komponált képeket favorizálják? Vagy ezt csak én látnám így? Persze, még az is előfordulhat, hogy a fotósok ezeket ma már inkább az évenkénti megmérettetésre jegelik…
Az idei másik nagydíjas fotográfus, Déri Miklós A roma test politikája – Nincs ártatlan kép című sorozata például már nem is riportfotó, sokkal több annál. Az előítéletekkel való látványos és szellemes szembesítés azáltal, hogy beilleszkedett cigány értelmiségiek egy képpárban a romantikus sztereotípiák szerinti, „hagyományos” öltözékbe bújtatva és „civilként” is láthatók.
![Daróczi Ágnes kétszer - Déri Miklós felvételén (kattintás után nagyobb méretben is)](http://konyv.guru/wp-content/uploads/2016/05/Daróczi-Ágnes-kétszer-300x230.jpg)
Az év sajtófotói sorozat újabbkori misszióként betölti az ismeretlen (vagy „csak” kevésbé ismert) képek tárháza funkcióját is. Ezzel pedig némiképp más évkrónikát hagyományoz az utókorra, mint amit a kortársi emlékezet őriz. Nem szebbet vagy megszépítőbbet, de mindenképp mívesebbet, s főleg: kevésbé szájbarágósat. Viszont, számomra legalább is, úgy tetszik: maradandóbbat.
(A 34. Magyar Sajtófotó Kiállítás május 29-ig megtekinthető még a Capa Központban.)
Ha máskor is szeretne hasonló értékelést olvasni, iratkozzon fel Könyv Guru hírlevelére!