Történelemszemlélő / A vészkorszak rejtett forrásai

Kovács Tamás: Mérlegen az ember

Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről.

L. Balogh Béni*

„Vak-e a kormány, és nem látják az ország vezetői, hogy mi készül? Nem vesznek tudomást arról, hogy Hitler és Németország napjai meg vannak számlálva! Ugyanúgy vagyunk, mint 1914-ben – a bukott oldalon! Ma, mikor az angol alsóházban Hitlert szerződésszegő gazembernek nevezik, mi összekötjük sorsunkat egy ilyen őrült halálraítélttel?! Vigyázzanak, az ország sorsa forog kockán és éppúgy, mint 1918-ban, egy vesztett háború után a nép majd számon kéri ezt és a rövidlátó tékozlását az országnak” (30. o.)

A fenti sorokat egy magát „rokkant zsidó főhadnagynak” nevező személy írta 1939 márciusában Teleki Pál miniszterelnöknek. Az első zsidótörvényt ekkor már elfogadta a magyar törvényhozás, a második előkészítése folyamatban volt. Deák András, a Ganz gyár cégvezetője, emléklapos tüzér hadnagy, ennek kapcsán elkeseredetten panaszolta levelében Telekinek, aki második miniszterelnöksége előtt, az Imrédy-kormány tagjaként is lelkesen támogatta a törvénytervezetet: „Engem viszont – ha a javaslat így keresztülmegy – 44 éves koromban visszalöknek a gettóba, kiközösít a törvény abból a keresztény társadalomból, amelybe tartozom, ahol felnőttem, ahol megbecsültek és szerettek, belelök oly közösségbe, ahová soha nem tartoztam, amelyhez tartozónak nem érezhetem magamat, s amelyik természetesen velem sem érezhet rokonságot! Hogy egyszersmind kettévágja a pályámat, hontalanná és kenyértelenné tesz engem, aki mindig jó magyar keresztény hazafi voltam, s aki a világháborúban is megtettem kötelességemet…”. (28. o.)

Mindkét dokumentumrészlet a Mérlegen az ember című, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára által 2014-ben kiadott forrásközlő kötetben olvasható. Az igényesen összeállított könyv az Országos Levéltárban őrzött, a magyarországi holokauszt történetére vonatkozó, mindeddig ismeretlen iratokat tartalmaz. A kötetet Kovács Tamás levéltáros gondozta, ő állította össze a dokumentumválogatást, és a bevezető tanulmány is az ő munkája. Az iratanyag válogatásában és jegyzetelésében hét levéltáros kollégája vett részt, a szerkesztő pedig Ólmosi Zoltán.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, megindokolva a címet, az alábbi – a levéltárosi hivatástudatra is utaló – szavakkal ajánlja a kiadványt az olvasók figyelmébe: „A mérleg két serpenyőjében ott szerepelnek azok a dokumentumok, amelyek az emberi sorsokat és tragédiákat tárják elénk, de ott vannak a hatalmi gépezet működését bemutató iratok is. Olvashatjuk az üldözöttek megrendítő hangú, jogaikat védő, a magyar államba vetett bizalomról tanúskodók kérelmeit, mellettük pedig a jogot emberellenes célokra használó államapparátus válaszait. Megismerkedhetünk bátor emberekkel, akik saját életük kockáztatásával is próbálták menteni szomszédaikat, majd a következő oldalon egy másik szomszéd a biztos halálba küldi az embertársát, hogy saját vagyonát gyarapíthassa. A levéltáros a kiválasztott dokumentumokat mérlegre teszi, de ítéletet nem mond felettük. Az olvasó és a korszakot feldolgozó történész alakíthatja ki saját véleményét, illetve készítheti el a dokumentumok alapján a tudományos értékelést.” (9. o.)

A jól szerkesztett, több mint 200 oldalt kitevő kötet a 66 kiválogatott iratot négy tematikus fejezetbe csoportosítja:

1. Zsidótörvények és zsidóellenes rendeletek a mindennapokban;
2. A zsidó tulajdonok sorsa;
3. Nemzetközi reagálások és erőfeszítések;
4. Mentesítés, mentés.

A válogatás 1938-tól indul és az 1949. évvel zárul, így tehát a holokausztot megelőző, de a vészkorszakot követő időszakban keletkezett iratokat is olvashatunk. A kezdő dátumot Kovács Tamás – jogosan – azzal magyarázza, hogy az ún. győri program meghirdetésekor Darányi Kálmán miniszterelnök nyíltan kijelentette: „zsidókérdés van”. Innentől kezdve e probléma a legmagasabb kormányzati szinten is megjelent, a közbeszédet pedig, főként az 1940-es évek első felében, szinte teljes mértékben áthatotta a zsidókérdés, illetve annak bizonyítása, hogy valaki vagy nem zsidó, vagy ha az, akkor is jó magyar hazafi. Az 1945 után keletkezett dokumentumok, így például az 1948–1949-as igazolóbizottsági jegyzőkönyvek pedig azért különösen érdekesek – és a téma szempontjából is relevánsak –, mivel a többi irathoz képest teljesen más politikai légkörben keletkeztek, amikor már sokkal inkább az ártatlanságot kellett bizonyítani, nem pedig a „bűnösséget”.

Péntek Ferenc volt csendőr főtörzsőrmestert például 1949 májusában állították Budapesten az igazoló bizottság elé. Az eljárás során kiderült, hogy a Léván szolgáló Péntek

több, zsidó származású üldözött személynek is menedéket nyújtott, a saját lakásán bújtatta őket, s volt, akit azzal mentett meg a deportálástól, hogy figyelmeztette: hagyja el a helységet, és távozzon Budapestre.

A könyvben olvashatunk Apor Vilmos győri, illetve Ravasz László dunamelléki református püspök, továbbá (mások mellett) Angelo Rotta pápai nuncius és Carl Lutz svájci konzul embermentő tevékenységéről is. A humánus, önzetlen magatartás példáiról egy olyan embertelen korban, ahol nagyon sokan – amint e kötetből is kiderül – a biztos halálba küldték ismerőseiket, szomszédaikat az irántuk érzett gyűlölet miatt, vagy azért, hogy saját vagyonukat gyarapítsák.

Az összeállítás egyik legfőbb újdonsága az, hogy eddig ismeretlen dokumentumok publikálása révén megerősíti a hazai holokauszt-irodalomban is elterjedt azon nézetet, mely szerint a magyarországi zsidóüldözések egyik legfőbb mozgatóereje a zsidó vagyon megszerzése, illetve árjásítása volt. Ebből az is következik, hogy a jogi úton diszkriminált, majd gettósított, végül pedig szinte teljes egészében legyilkolt magyar zsidók kirablásáért a hatóságok mellett részben a magyar társadalom bizonyos csoportjai is felelőssé tehetőek. A kötetben közölt személyes források és a hivatali apparátus által termelt, ugyanott olvasható iratok együttesen illusztrálják azt a tragikus folyamatot, amelynek több mint 550 ezer zsidó származású áldozata volt a korabeli Magyarország területén.

A könyv teljes mértékben eleget tesz a forrásközlés szabályainak. A dokumentumokat szöveghűen, a mai magyar helyesírás szabályai szerint közli, a nyilvánvaló gépelési, elütési hibákat a szerkesztő javította. Több mint 270 magyarázó vagy pontosító lábjegyzet szerepel a kötetben. Rövidítésjegyzék, valamint névmutató segíti az olvasót a tájékozódásban, a kötet legvégén pedig megtaláljuk az egyes iratok levéltári jelzeteinek feloldását is.

Összességében elmondható: számos rendezvény, több más könyv és a Szomszédaink voltak… című online kiállítás mellett e kötet is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár 2014-ben, a magyar holokauszt-emlékévben méltó módon emlékezhetett meg az ország történelmének egyik legtragikusabb időszakáról.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár

* A szerző a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa

Írt egy könyvet? Olvassa el, hogyan adhatja ki!