Miért nem tudom befejezni a könyvem?

Becslések szerint az írók legalább kétharmada küszködik azzal, hogy nehezen fejezi be a könyvét. Való igaz, hogy egy regény (vagy bármely más könyv) megírásában az egyik legnehezebb pont, amikor pontot kéne tenni a munka végére, és lezárni a kéziratot. A tapasztalatok szerint ahhoz, hogy könnyebb legyen a befejezés, még korábban, a tervezés és alkotás fázisában kellene figyelni néhány dologra. Ebben a posztunkban ezek közül említünk meg néhány fontos kritériumot.

* * *

1. Nincs tervem

Jó ötletekkel Dunát lehet rekeszteni, ám a kérdés az, hogyan valósítjuk meg – legalább az egyiket. Sokan beszélnek a tervekről, ám kevés valósul meg konkrét terv nélkül. Igaz, létezik egy olyan felfogás, hogy a szabad, kötöttségektől mentes írás olykor jobb eredményt hoz, mint a gátak közé és menetrendbe szorított alkotás (erről nemrég írtunk mi is egy posztot), de a legtöbbeket segít és megtart egy kidolgozott írói terv. Ráadásul, még azoknak, akik hangoztatják, hogy mindenféle kötöttség nélkül írnak, általában nekik is van valamiféle követendő tervük – ha nem is leírva, de legalább a fejükben.

Szóval, ha nincs is egy minden részletre kiterjedő tervünk a könyvünkhöz, egy minimális összefoglalóval rendelkeznünk kell. Ebben pedig néhány mondatban le kell tudnunk írni, mi a fő vonala (konfliktusa) a történetnek, ki a főszereplő, hol és mikor játszódik a cselekmény. Ezt pedig, ha szükségét látjuk, kiegészíthetjük egyéb részletekkel: egyéb szereplők, néhány fontosabb jelenet, hová fejlődik a konfliktus stb.

Ha másra nem, arra biztosan jó lesz ez az összefoglaló, hogy legyen mitől eltérni menet közben, ha jobb születik egy jobb ötletünk.

A vázlatot egyébként el lehet készíteni “hópehely-módszerrel”, vagyis először egyetlen mondatot írunk le, majd abból, ahogy eszünkbe jut, újabb és újabb megállapításokkal fejlesztjük ki a történet vázát. És lehet sokkal hagyományosabb, az alapvető kérdésekre való válaszok kidolgozásával elkészíteni (mi a műfaj és a műfaji követelmények, ki a főszereplő és a fő célkitűzése, mire épül a cselekmény stb.). Ezek a saját habitusunkra vannak már bízva, a lényeg, hogy legyen olyan alap, amire tudunk támaszkodni az alkotás közben, ahová vissza tudunk térni elbizonytalanodáskor, vagy amire építeni tudunk további ötleteket.

2. Nincs csapatom

Ha nem is egyből szerkesztő csapatra gondoltunk, de mindenképpen kellenek egy írónak olyan emberek maga köré, akikkel megoszthatja az alkotás gondjait, kérdéseit. Nem véletlen, hogy a nagy íróknak szinte kivétel nélkül más íróbarátaik voltak. A család és a barátok nagyon fontos támaszt jelentenek, mert ha nem is feltétlenül szakmailag kell bíznunk bennük, de igencsak sokat számít, mennyire követik a munkánkat, mennyire örülnek a fejlődésünknek, a kisebb-nagyobb sikereinknek. Sokszor elég csak elmesélni nekik egy problémát ahhoz, hogy – beszéd közben – mintegy magától megoldódjon (vagy inkább rájöjjünk a megoldásásra). És persze nagyon sokat jelenthet a támogatásuk (és várakozásuk), amikor a vége felé kezdünk elakadni, kezdünk elbizonytalanodni abban, amit hónapok vagy akár évek óta csinálunk.

A másik a szakmai kapcsolat.

Nincs is nagyobb motiváció egy íróbarátnál, akivel meg lehet osztani a kétségeket, és aki inspirál a folytatásra (meg mi is őt).

Talán még nagyobb mozgósító erő lehet egy aláírt kiadói szerződés, aminek határideje van, és be is vasalják rajtunk. Ez azért is hasznos lehet, mert a szerződés megkötéséhez konkrét szakmai tervekre, szinopszisra van szükség, ha pedig már azt megírtuk, sokkal könnyebb azt követni és végigcsinálni.

A lényeg, hogy sose maradjunk egyedül az írói problémáinkkal. Természetesen előfordulhat mindenkivel, hogy megakad írás közben, hogy egyszercsak elveszíti a fonalat vagy az önbizalmát. Ezeket meg lehet elvileg egyedül is oldani, de mennyivel egyszerűbb, ha valaki segít a nehéz pillanatban, ha támogat és bízik bennünk. Ezért is szokták mondani, hogy a legnagyobb hiba, ha ilyenkor nem kérünk segítséget. Merjük megmutatni a sebezhetőségünket, a tanácstalanságunkat, és ha barátokkal vettük körbe magunkat, biztosan kapunk kívülről támogatást. Ha mást nem, meghallgatnak minket, és már ettől is oldódhat a görcs, a feszültség – és születhetnek jó ötleteink.

3. Nincs ritmusom

Ha nem írunk rendszeresen, nem is vagyunk írók. Na jó, ez így eléggé sommás megjegyzés, de az sokak tapasztalata, hogy a rendszeres munka nélkül nem születnek komoly művek. Érdemes minél előbb kialakítani a saját ritmusunkat, hogy amikor egy nagyobb alkotásba kezdünk, legyen mihez tartani magunkat. (Korábban mi is írtunk már az írói munkarend kialakításának fontosságáról és módszereiről.)

Ha sikerül ilyesmit kialakítani (sokak szerint a legjobb, ha minden írunk, legalább pár sort), máris könnyebb lesz bármilyen nagyobb munkát elvégezni. A rendszeresség akkor is a papír (vagy a képernyő) elé visz minket, amikor sem ötletünk, sem kedvünk nincs dolgozni. Ez pedig akkor is kapóra jöhet, amikor épp nagyon nehéznek tűnik befejezni egy szöveget.

4. Egyebek

A nehézkes befejezés áthidalásában segíthetnek egyéb, apró technikák is:

  • Rendszeresen figyeljük az előrehaladásunkat (naponta leírt szavak száma, elkészült fejezetek vagy írással töltött idő), és kérjük számon magunkon – akár bevonva ebbe valaki mást is.
  • Ne ítélkezzünk a szövegünk felett, főleg, ha első vázlatot írunk. A lényeg, hogy elkészüljön egy jó szöveg, nem pedig hogy félbehagyjuk “a világ legjobb regényét”. Szerkeszteni ráérünk később is!
  • Ha sikerül elérni a rövidebb távú (napi, heti) céljainkat, jutalmazzuk meg magunkat érte! Az apró örömök újra és újra motiválni fognak a nagyobb cél elérésében is.
Borítókép: Frederick Tubiermont / Unsplash.com