“Sikerült majdnem mindenkit zavarba hozni”

„Az is a célom, hogy mindenki gondolja tovább a sort. Vajon a saját környezetében ismer példaképeket? Esetleg saját maga az?” – fogalmaz második interjúkötete kapcsán Naszvadi Judith. A szerző 17 nem mindennapi emberrel, sztárokkal és hétköznapi hősökkel való beszélgetés alapján készített, A mi Múzsánk című riportkönyvét a Könyvhéten fogja dedikálni az Ad Librum Kiadó standjánál, korábbi kötete, A mi ’56-unk pedig ismeretterjesztő kategóriában bejutott az Aranykönyv-szavazáson a TOP10-be. Az interjúban a szerző mesél arról, hogyan egyezteti össze egy tanyán zajló, kisgyermekes anya életét a könyvírással, hogyan választotta ki beszélgetőpartnereit, miért volt önismereti terápia az interjúzás, és mi volt a kötet készítése közben hallott legmegrázóbb történet.

Egy gyermekszegénységi felmérés idején, szociális munkás hallgatóként derült ki, hogy van érzéke az emberek kérdezgetéséhez, az interjúkészítéshez. A mi Múzsánk már a második interjúkötete. Mit szeret az interjúkban, mit akar megmutatni általuk?

Ha jobban belegondolok, már a gimnáziumban is „kérdezgetős füzeteket” készítettem a magam és osztálytársaim szórakoztatására. Egyszer az egyiket elkobozta a magyartanárunk, mert valaki ezzel foglalkozott órán. Hát… Jó nagy riadalom támadt közöttünk, hogy mi lesz, ha a tanáriban elolvassák! Néhány nap múlva az egyébként imádott tanárnőnk a naplóval, az ominózus füzettel és egy sövényvágónak is beillő ollóval érkezett csöngetés után. A büntetésünk az volt, hogy egyesével ki kellett mennünk a tanári asztalhoz, és egyet-egyet belevágni a füzetbe. Végül a megmaradt fecniket egy alapos fejmosás kíséretében ünnepélyesen kidobtuk. (nevet)

Azóta sok idő eltelt, de a kíváncsiságom a régi. Rájöttem, hogy jól tudok kérdezni. Annyira, hogy

ha az elsős fiamnak úgy teszem fel a kérdést, „Mi volt az iskolában?”, berzenkedve szólít fel, hogy „Ne így! Kérdezgess!”. (nevet)

Egy kellő odafigyeléssel és empátiával levezetett beszélgetés rendkívül sok tanulsággal szolgálhat az olvasónak, és igen gyakran szárnyakat ad magának az alanynak is. A mélyinterjú megmutatja egy szeletét a világnak. Az adott témakörben készített komoly beszélgetések együtt pedig árnyalt, kifejező és az objektivitáshoz közelítő képet adnak. Törekszem rá, hogy mindig nagyon különböző embereket szólítsak meg.

Új kötete bevezetőjében azt mondja, egyszerre szeretne könnyed olvasmányt és lelki útravalót adni az olvasónak a beszélgetések által. Szerzőként hogy érzi: melyikhez állnak közelebb A mi Múzsánkba került szövegek?

Az igazán fontos dolgokat szórakoztató formában lehet a leghatékonyabban átadni. Őszintén remélem, hogy A mi Múzsánk lapjain megelevenedő történetek, a mosolygós vagy könnyes pillanatok elkísérik majd az olvasót, és irányt mutatnak vagy támaszként szolgálnak, ha szükséges.

Új könyvében ismert és kevésbé ismert embereket mutat be. Milyen szempontok alapján szerkesztette össze a kötetet? Hogyan válogatta az interjúalanyokat? Segített ebben valaki?

Nem, egyedül döntöttem. De mondhatni, egy pillanat alatt megvolt a könyvben szereplők névsora. A lista nem. Az sohasem lehet teljes. Egyébként az is a célom, hogy mindenki gondolja tovább a sort. Vajon a saját környezetében ismer példaképeket? Esetleg saját maga az? Vagy lehetne?…

Van a mostani beszélgetések között személyes kedvence?

Mindegyik az, és mindnek története is van, hogy miért. Egy önismereti tréning vagy inkább terápia volt számomra ennek a könyvnek az elkészítése. Néhány mondat komoly segítséget jelentett az elmúlt hónapokban. Például Várkonyi Attila gondolata, hogy a tehetség önmagában nem elég. Csak akkor érhet célba az ember, ha szorgalmas. Ez, akár egy neonreklám villogott az agyamban, amikor úgy éreztem, hogy a végletekig elfáradtam… (nevet)

A kötet kiugróan leghosszabb anyaga Kovács Lajos színésszel készült. Véletlenül lett ez a legnagyobb interjú vagy valami célja volt ezzel?

Minden riport más és más. Van, akivel kifejezetten a hivatásáról vagy az életének egy-egy meghatározó időszakáról beszélgettünk. Lajos életútja és karrierje páratlanul gazdag és fordulatos történetével ajándékozott meg engem és rajtam keresztül az olvasókat. A vele készült interjú került a kötet közepére, mintegy díszéül annak.

Szekeres Pál veti fel a beszélgetésük során, hogy vele a legtöbb ember a vívásról és a mozgássérültségről beszél, pedig mennyi minden más is érdekli, mennyi minden más is van benne. Önnek mennyire volt könnyű (vagy nehéz) a beszélgetőpartnerek ismert foglalkozásán túli személyiségüket, életüket feltárni?

Nem vagyok éppen rámenős, ezért nem is lennék jó klasszikus értelemben vett riporter. Legtöbbször egy általános kérdéssel indítok. Hagyom az alanyt beszélni arról, ami neki fontos. Ebből a felvezető néhány mondatból már nagy vonalakban kiderül, miről szabad, kell és miről nem érdemes kérdezni. Az ember ráérez, hogy hol vannak a határok. És én ezeket igyekszem tiszteletben tartani. Ugyanakkor szeretem a váratlan, meghökkentő kérdéseket is.

Kedves kulisszatitok, hogy mennyire meglepte dr. Szabó Gábor szülész-nőgyógyász szakorvost a kérdés, hogy ha anatómiailag lehetséges lenne, szülne-e. (nevet)

Általában megkéri az interjúalanyait, hogy meséljenek a Múzsájukról. Hadd kérdezzem most én is meg: mi/ki az Ön Múzsája? 

Az emberi lét. Az életnek nevezett lehetőség, és az, amit kezdünk vele. Egyébként tökkelütött idealista vagyok csupa világmegváltó tervvel. (nevet)

A riportkönyveim mélyebb célja az, hogy oldják a korunkra jellemző végletes és sarkos megosztottságot.

Hogy felfigyeljünk egymásra és az egymásban rejlő értékekre.

Szintén visszatérő kérdése, hogy „Ki vagy te?”. Mennyire lepődtek meg az interjúalanyok ezen a hétköznapi szituációkban nem szokványos, direkt kérdésen?

Sikerült majdnem mindenkit zavarba hozni. Ahogy Gundi válaszolta: mind erre a kérdésre keressük a választ egész életünkben.

Mennyi idő volt a kötet összeállítása, az ötlettől az interjúk megszervezésén át a megírásig?

Öt hónapos, élménydús utazás volt.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a kötet megírása során? Hogyan lendült át rajta?

Egy tanyán élünk, kecskéket tartunk, Budapesttől száz kilométerre. Időközben megszületett a kisebbik fiam is… Így utólag végiggondolva fogalmam sincs, hogyan fért bele minden ebbe az öt hónapba?! (nevet) Ráadásul ez a témakör eléggé megüli az ember szívét. Különösen fájt dr. Lala bohócdoktor azon gondolata, hogy találkozik a kórházakban „otthagyott” gyerekekkel. Akikről, mikor kiderül, hogy menthetetlenek, a szülők úgy döntenek, hogy nem látogatják őket többé… Napokig nem hagyott aludni ez a történet. Nagyon felkavart.

Előző interjúkötete, A mi ’56-unk bekerült az idei Aranykönyv-szavazás döntőjébe (eredményt épp megjelenésünk napján hirdetnek majd). Milyen érzés ismert és nagy nevek társaságában szerepelni?

Igazán megtisztelő. Az idei TOP10-ben Ördög Nóra, Lakatos Márk, Nyáry Krisztián mellett Kepes András is szerepel. Na, ha nekem is lehet példaképem, szakmailag ő mindenképpen az. Olyannyira, hogy régebben

a jó néhány évvel ezelőtt futó Desszert című műsora mintájára én is rendeztem vacsorákat különböző, egymás számára addig ismeretlen vendégekkel.

Az interjú inkább újságírói műfaj. Gondolt arra, hogy alkot hagyományosabb írói műfajban is? Mik a további tervei?

Természetesen! A világmegváltáson kívül vannak egyéb terveim is. (nevet) Persze ez leginkább idő kérdése nálam. Az állatok, a kert nem negyvenórás munkaheteket indukálnak. A gyerekek pedig folyamatos törődést és figyelmet igényelnek. A család hatalmas örömforrás, de így elég kevés idő marad bármi másra.

Ennek ellentmond, hogy a közelmúltban hoztuk„ létre néhány barátommal a Kultúrkocsma nevű művészeti társulást. A saját alkotásaink bemutatásán túl szeretnénk bemutatkozási lehetőséget adni lelkes amatőröknek is a virtuális térben. Ránk férne már egy kulturális forradalom!

Egyébként erőteljesen körvonalazódik egy regény szinopszisa is. Szeretnék ezen és a következő munkáimon is az Ad Librum Kiadóval dolgozni.

Két kiadóval is dolgozott már együtt. Milyen tapasztalatokat tudna ezzel kapcsolatban megosztani? Mire kell ügyelni egy kiadási folyamatnál a kezdő íróknak?

Ma egy igazán érdekes helyzet alakult ki a könyvpiacon. Talán sohasem volt még Magyarországnak ennyi termékeny írója. A kezdő írók igen gyakran maguk készítik el az egész kiadványt, a nyomdának adva le az általuk elkészített anyagot. Ezek a könyvek sajnos jórészt nagyközönség számára eladhatatlannak bizonyulnak… Meglátásom szerint egy kezdő szerzőnek mindennél inkább szüksége van arra az apparátusra, amivel egy jó kiadó rendelkezik. A szerkesztő, a korrektor, a grafikus és egyéb szakemberek munkája egyszerűen megkerülhetetlen.  A piacon jó néhány kiadó jelen van. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt az egyet, akivel akár egyszer, akár hosszútávon dolgozni tudunk. Tapasztalatom szerint a könyvkiadás ma már nem annyira szenvedélyt, inkább csak profitot jelent a kiadók számára. Az Ad Librum családias közössége más. Itt úgy érzem, otthonra találtam.

Aktív Szerző könyvkiadási program az Ad Librumnál