10 alapötlet novellaíróknak – ha nem jönne az ihlet

„Írj egy novellát minden héten! Az lehetetlen, hogy 52 rosszat írjál egymás után…” – hangzik Ray Bradbury, a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 című halhatatlan sci-fik alkotójának tanácsa. Ha nem is tudja minden szépírással foglalkozó szó szerint betartani ezt a tanácsot, a rendszeres gyakorlás alighanem mindenkinek hasznos. Amíg a héten lezárult novellapályázat kiértékelésére várunk, Könyv Guru úgy gondolta, megpróbálja újabb ötletekkel beindítani az elbeszélők fantáziáját, és ajánl 10 olyan alapkonfliktust, amelyekből kiindulva bárki megírhatja a saját, izgalmas novelláját.

A tapasztalatok szerint egyébként ötletből sokaknál nincs hiány, csak sokszor túl sokáig keresgélik a „legzseniálisabbat”, ahelyett, hogy nekiülnének, és jól megírnák az egyiket. Mások pedig azzal szenvednek, hogy nem találnak megfelelően ütős alaphelyzetet, amiből ki lehetne kerekíteni a „letehetetlen” novellát. A Guru által összegyűjtött ötletek alapján reméljük, hogy sikerül bármely elakadásra megoldást találni. Akinek pedig kedve kerekedik, ennek nyomán elkezdheti megvalósítani Bradbury tanácsát, amiből nemcsak rengeteg tapasztalatot meríthet, de 52 hét alatt akár születhet egy versenygyőztes novella is… Az elsőt mindenesetre érdemes már ezen a hétvégén megírni!

1. Meséld el egy sérülés történetét – akár fizikai, akár lelki sérülését!
Hogy írók lehessünk – vélekedik Stephen King, a horror mestere – „az egyetlen előfeltétel az a képesség, hogy emlékezzünk minden sérülésünkre”. A jó írók nem rejtegetik el a sérüléseiket, hanem büszkék rájuk. Idézzük fel az életünk egy olyan pillanatát, amikor valamilyen sérülés ért minket, aztán erre az élményre támaszkodva, írjunk egy novellát, ami lehet igaz vagy elképzelt történet.

2. A főhős fedezzen fel egy halottat vagy legyen tanúja egy halálesetnek!
Néhány éve a legjobb amerikai novellák versenyében publikált 20 elbeszélés felében szerepelt haláleset. De ha a kedvenc filmjeinkre vagy regényeinkre gondolunk:  ugye milyen sokszor meghal az egyik szereplő, vagy legalábbis szembesül az elmúlással? A jó írók nem fordulnak el a haláltól (végtére is ez egyetemes emberi tapasztalat), inkább szembenéznek vele, és megpróbálják leírni, amit látnak.

3. A főhős legyen árva!
Mi a közös Tom Sawyerben, Copperfield Dávidban, A Nyomorultak Cosette-jében, Harry Potterben, Bambiban, Zsákos Frodóban vagy épp Supermanben- azon kívül, hogy minden idők leghíresebb bestsellereinek főszereplői? Természetesen az, hogy mindannyian árvák!
Az írók bizony szeretik az árvákat, akikkel emiatt aztán sokkal gyakrabban találkozunk a regényekben, mint a valóságban. Nem csoda, hiszen az árvák különösen is sérülékenyek, ám éppen ennek is köszönhetően jobb esélyeik vannak a fejlődésre. Próbáljuk ki egyszer mi is, hogy tényleg így van-e!

10 ok, amiért mindenkinek meg kellene írnia a memoárját
Krisz ötletei / Ezért lett kasszasiker A párválasztó - a fülszöveg jelentősége
5 ingyenes program, ami nem enged elkalandozni írás közben
Író-olvasó találkozó a telefonon - a Wattpad világa
Így írnak ők - klasszikusok napirendje
Krisz ötletei / Ó, az a gyönyörű borító!
Íróképző műhelyek - Mezey Katalin tanácsai tollforgatóknak
Mekkora a könyvünk ideális hossza?
Krisz ötletei / Most akkor sportoljak vagy írjak?

 

4. A főhős találkozzon egy szellemmel!
Valami ilyesmi történt Charles Dickens Karácsonyi énekének főhősével, Ebenezer Scrooge, az uzsorással, vagy Odüsszeusszal, a bibliai Saul királlyal és Edgar Allen Poe-val (pontosabban a hollójával). Még ha nem is hiszünk a szellemekben, jó, ha tudjuk, igen izgalmas történetek születnek a velük való találkozásokból.

5. Menjen tönkre a főszereplő kapcsolata!
Akár barátság, akár szerelem, akár szülő-gyerek kapcsolat, mindenképpen izgalmas tud lenni, ha elképzeljük, hogyan romlik el és mi történik azután. Írás közben azonban sose veszítsük szem elől azt a régi igazságot, hogy minden történetnek van egy vége, de minden vég egyben valami újnak a kezdete. Erre építve csomó jó ötletünk támadhat, mind a történetünk, mind a hősünk számára.

6. Ne féljünk írni a főhősünk legrejtettebb félelmeiről!
Mindenkinek vannak a személyiségének olyan részei, amelyeket szívesen elrejtene. Ez így van a főszereplőnkkel is, ám nem árt tudni, hogy az ő rejtett félelmei, bizonytalanságai jól ki is aknázhatók a történetvezetés szempontjából. Ne feledjük, a képregény-, majd filmfőhős Denevérember is azért bújik denevérálcába, mert ő maga retteg a kis rút repülő emlősöktől, és szeretné, ha az ő félelmét átélnék az ellenségei is.
Ne meneküljünk el hát a titkos félelmek elől, hanem inkább használjuk „titkos fegyverként”, lendítsük ezek segítségével át történetünket a holtpontokon, vagy találjunk különleges fordulatokat általuk.

7. Egy szegény szereplőnk váljon hirtelen mesésen gazdaggá!
Régóta jól bevált, hogy ne mondjuk, elcsépelt fordulat ez, de ne becsüljük le. Főleg akkor működik, ha a történetbe sikerül valamilyen csavart is vinnünk. És azt se feledjük: a gazdagság igen komoly problémákat, feszültségeket tud felszínre hozni…

Sztorimondó könyvkiadási program

8. A főszereplő botoljon bele – szó szerint – a jövendő barátjába / barátnőjébe!
Szintén olcsó trükknek tűnhet a sarki közértben ugyanazért a gluténmentes vekniért nyúló fiú és lány „véletlen” találkozása, esetleg a csinosLink diáklány esete az egyetem lépcsőfordulójában a könyveit leverő fiúval. De ha nem a sablont erőltetjük, hanem megpróbálunk valami eredetit és kevésbé átlátszó alaphelyzetet kiötleni, no meg az ebből adódó dramaturgiai lehetőségre koncentrálni, meglátjuk, hogy ez is egészen jó ugródeszka lehet egy ütős novellához.

9. Főhősöd utazását természeti katasztrófa vagy baleset szakítja félbe…
Számos ismert klasszikus történet operál ezzel a motívummal az Odüsszeusztól A Gyűrűk Uráig. Nem véletlenül, hiszen érdekes szituációk tudnak ebből a felütésből kijönni, izgalmas feszültséget lehet ugyanis teremteni a végső cél elérésére irányuló vágy és a közbejött, többnyire életveszélyes események között.

10. Kerüljön egy szörnyeteg a főszereplőd útjába!
Szörnyek vagy szörnyű emberekkel, esetleg rémisztő vadállatokkal való találkozás kihozza a szereplők valódi személyiségét. Ez aztán vezethet akár mulatságos, akár nagyon is félelmetes végkifejlethez, az író (és persze a figura) vérmérséklete szerint. És még egy tipp ehhez a motívumhoz: az igazi barátság is a bajban ismerszik meg…

Könyvkiadási pályázatok és programok