Bemutatták Mika Tillensen: Bertram atya kalandjai regényét

Budapesten, a 19. kerületi KMO Művelődési Központ és Könyvtárban mutatták be tegnap Mika Tillensen: Bertram atya kalandjai című humoros regényét. Az egybegyűlteket Gábor Ilona, a KMO Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte, és elmondta, hogy a könyv szerzője, Mikecz Attila elkötelezett kultúrabarát, azután lett a művelődési ház munkatársa, hogy az artmozik megszűntek. Korábban ugyanis művészmozikban dolgozott az szerző. Ezeknek az éveknek a lenyomata visszaköszön a regényben, a filmszínházakban ugyanis rengeteg skandináv filmet látott a szerző, amelyek nagy hatással voltak rá, nem véletlen, hogy skandináv elemek, hangulatok is megjelennek a könyvben.

Gábor Ilona köszöntője után a Könyv Guru Kiadó vezetője, dr. Soós Gábor mondta el, miért talált fantáziát a Bertram atya kalandjai kiadásában.

Ezt követően Rácz Attila, a KMO Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettese beszélgetett a szerzővel a könyvről. Kiderült, hogy a regény több mint 4 évig készült, fő bírálói a szerző felesége és édesanyja voltak. Azt is megtudtuk, hogy több regénybeli szereplő jellemét a való életből merítette az író, egyszer például egy szállodában, ahol SZÉP-kártyával fizettek, lenézte őket a recepciós, amiért nem „pénzes” vendégek voltak. Az egyik szereplőt erről a recepciósról formálta meg Mikecz Attila. „Mindazonáltal a hasonlóságok a véletlen művei” – jegyezte meg a szerző.

A regényben szerepel egy különös vírus is. Ám ezt nem a koronavírus ihlette, hiszen a könyv írása hamarabb befejeződött, mint ahogy a Covid-19 elterjedt a világban.

Szó esett arról is, hogy a szereplők beszélő neveket kaptak, akárcsak a regény kitalált helyszíne, ezek a történetek mellett szintén a humor forrásai.

A Bertram atya kalandjai kapható a könyváruházakban, kiadónk webáruházában kedvezményesen vehető meg.

Fotók: Papp Sándor