Interjú dr. Váczi Istvánnal a Kapitány voltam című könyv szerzőjével, aki - rendőri szolgálata után - a rendőrség mindennapjairól írt. Humorral, groteszk helyzeteket is bemutatva, azoknak, akik szere...
Bár tudja, hogy könnyen kideríthető, de mégsem árulja el valódi nevét Örkényi Ádám, akinek most jelent meg 2068: Éld az életem! című sci-fi kötete. A szerző hosszan mesél az 50 évvel későbbi világ meg...
A Tanú című regény és film szellemében készített szatirikus "kórrajzot" az Orbán-korszakról Hannibál Nyúl Béla. Több mint tanú című új kötete kapcsán egyebek mellett az írói inkognitó megőrzéséről, es...
Szívóság és tudatosság jellemzi Bencsik Ferenc Pál életét, derül ki a most kiadott visszaemlékezése, A menhelytől a katedráig című kötet kapcsán készített interjúból. Meg az is kiderül, hogyan lehet c...
Nem "csak" női regényt írt Sára Anna, amikor az otthoni emlékek alapján megírta anyai nagymamája és testvérei életét Az emlékek kulcsa című most megjelent kötetéről. A szerzővel beszélgettünk szimbólu...
A memória felfrissítéséhez jó, ha van kivel felidézni az egykori eseményeket, a szöveget pedig mindjárt a számítógépbe érdemes írni, mert akkor könnyebb javítani. Két tanács, amit Felföldi Jenő, a Vis...
Tudatosan szerkesztette a történeteit, hogy az állatos sztorik mellett legyen egyetemes érvényű tanulság és személyes szál is - meséli Dr. Bujáky Miklós új, állatorvosi praxisából merített kötetéről. ...
Elsősorban a 25 és 95 közti női olvasókat célozta meg romantikus családregényével Pfárer Elizabet, akivel kutatómunkáról és fiókban maradt regényéről is beszéltünk új kötete, a Szövetségben az Istenne...
A legmélyebb pontról is vissza lehet fordulni, bár ott már csak magára számíthat az ember - foglalható össze Zalay Sándor A szenvedésnek ára van című önéletrajzi regényének üzenete. Az íróval súlyos é...
Sok évtizede készített írások után első regényével rögtön két nyelven lépett a világ elé Callen Indigo, alias Kormányos Ildikó Csilla. Az Ausztráliában élő írónővel festészet és írói alkotás kapcsolat...










