“Néha rájövök, hogy az utolsó versszak valójában az utolsó előtti”

“Hogy tudok-e verseket írni, abban még ma sem vagyok biztos, de terápiaként működik” – fogalmaz Luky János első verseskötete kapcsán, ami Hucul hátán címmel jelent meg nemrégiben. A Könyv Guru kiadó gondozásában napvilágot látott gyűjtemény szerzője az interjúban beszél arról, miért szól olyan sok verse a családi viszonyairól, miként halogatta a kötet kiadását, és miért felejti el a legjobb rímeinek 90%-át.

Kötetének címadó költeményében családi dráma kibontakozását érzékeli az olvasó. Bár nem mindig szerencsés egy költőt verselemzésre kérni, ezúttal tenne kivételt, és segítene megfejteni ezt a verset? És azt is elárulja, miért ezt választotta a kötet címének?

Luky János: Hucul hátán

E vers megírását egy kisebb frusztráció segítette elő. Édesanyám elvesztése megmutatta, hogy pont ő volt az, aki összefogta a mi családunkat, mármint az eredeti családunkat. Amióta már nincs, kicsit szétbomlottunk. És, úgy látszik, maradandóan. Az édesapám nem tudta átvenni a szerepét, ezt próbáltam valahogy e vers által a tudtára adni. De, persze, nem csak ő a hibás ebben, az túl egyszerű lenne.

És hogy miért ez lett a kötet címe is? Elsősorban azért, mert a versek nagy százaléka pont erről a mi intim, benső családi problémánkról beszél (Giccs világ, Kicsin múlik, Nem, nem szabad …). Másrészt pediga Hucul hátán cím jónak tűnt kötetcímnek, és így, közös megegyezés alapján, ez lett.

Verseinek témái (legalábbis első látásra) döntően önéletrajzi, családi ihletésűek: szerelem, gyereknevelés, hétköznapi örömök és fájdalmak, istenhit és élettapasztalat kavarognak bennük. Melyik (vagy melyek) állnak a legközelebb a szívéhez?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mert hát az én gyemekem valamennyi. De ha ki kell emelnem párat, mindenképpen a Szia, kicsi lényt mondanám, mert az a feleségem tavalyi vetéléséről szól, amikor talán megszülethetett volna a nagyon akart fiunk. És persze az anyukámról, a ő hiányáról szólók. Ha pedig azt nézem, hogy szerintem melyek sikerültek a legjobban, akkor talán a Nagyon, a Minden, a Meg szeretném köszönni, az Ébredés nélkül, a Mit ér és a Királyság verseket említeném.

Számos költeményében (köztük a kötet meghatóan szép, “Ajánlás helyett” alcímű nyitó darabjában) jelenik meg az édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalom. Egyfajta terápia is a versírás?

Igen, ez nagyon érdekes. Nehezen viseltem anyukám eltávozását. Ennek már több mint nyolc éve. Az első versem akkortájt írtam, benne van a kötetben is Anyuka címmel. Aztán pár hétig semmit. Majd jöttek az ötletek, és én elkezdtem verseket írni. És csak pár év múlva döbbentem rá, hogy a fájdalmat így írtam ki magam. Ez nagyon sokat segített. Hogy tudok-e verseket írni, abban még ma sem vagyok biztos, de terápiaként működik.

A családja, gyerekei olvassák a verseit? És mit szólnak hozzá?

Olvassák persze, főleg a három nagyobbik lányom. És az apukám. A feleségem nem, Ő nem tud magyarul, illetve csak konyhanyelven, amit mellettem tanult meg, mivel szlovák. De az összes versem lefordítom neki, ismeri mindet. Egyébként tetszenek nekik, néha jobban, mint nekem. A feleségem gyönyörűen tud meghatódni, én meg meghatódom az ő meghatottságától. De a kötet kiadása előtt mások nem is nagyon látták őket.

Kiknek a költészete áll közel Önhöz? Vannak példaképei, akár a kortársak közül?

József Attila költészetét imádom, őt tartom minden idők legnagyobb magyar költőjének. Olvastam az összes versét, többször is. De szeretem Pilinszky János, Nagy László verseit is. A kortárs szerzők közül, bár főleg szövegíró, kiemelném Lovasi András szövegeit. Szeretnék ilyen mély és mégis humorral teli komoly üzeneteket küldeni a világba én is. Nagy kedvencem.

Hogy jött az ötlet, hogy a verseiből kötetet kellene összeállítani?

Korábban sosem gondoltam arra, hogy verseket fogok írni. Mindig sokat olvastam, nagyon sok verset is, de hogy egyszer én is? Azt még most se nagyon hiszem, hogy verseskötetem lett. Apukám vetette fel először, hogy érdemes volna a verseimet ki is adni. Mert szerinte szépek. Akkor azt mondtam neki, hogy majd akkor, ha lesz legalább 50. Később, hogy majd, ha lesz 100, akkor megpróbálom. Valamivel később megírtam a Királyság című verset, és ott, akkor éreztem, hogy esetleg. Kerestem egy kiadót, és köszönet a Könyv Gurunak, sikerült.

A kötet végén jelzi, hogy gondos válogatás eredménye volt ennek a bő hetven költeménynek a kigyűjtése. Milyen szempontok alapján válogatták ki ezeket? És mi maradt még az íróasztalfiókban?

A versek kiválasztása főleg a felelős szerkesztő, Gorove Eszter munkája. Elküldtem neki az addigi összes kész versem, keresett bennük valami kapcsolatot, talált, és így választott belőlük 60-65 verset. Az én ajánlásomra még beválogattunk párat, köztük a Hucul hátánt is, amely végül a címadó is lett, közben még párat hozzáírtam, mert ez a munka azért nem tartott pár napig. Maradtak még verseim, és, persze, születnek újak is.

Kérem, meséljen kicsit arról, hogyan születik egy-egy költeménye? Milyen alkalmak, életesemények ihletik a versírást? Mikor van ideje megírni, és mennyit csiszol rajtuk, mikor érzi, hogy kész vannak?

Változó. A témákat hozza az élet. Amatőr hosszútávfutó vagyok, sokat és gyakran futok, olyankor nagyon sok ötlet jön. De mivel hosszú távokat futok, 15-20-25 km-eket, mire hazaérek, sokat elfelejtek. Olyan sorok és rímek jutnak futás közben eszembe… De ezek 90%- át sajnos elfelejtem. A másik nagy inspiráció a zene. A dalok szövegei. Nagyon szeretem az alternatív rockzenét, Kispál, Kiscsillag, 30Y, Hiperkarma, Vad Fruttik stb., és pár ötlett jött már innen is. A harmadik ihlető terület az állattartás. Kecskefarmunk van, és ott, közöttük is jött már pár ötlet.

A versek megírása is változó: van, hogy elég 1-2 óra, ha jó a téma, kész a vers. De előfordult, hogy pár napig csiszolgattam egy-egy verset, és volt, hogy el is dobtam. Néha a pár perces vers jobb, mint a csiszolgatott. Azt is elárulom, hogy az utolsó versszakokkal majdnem mindig küzdök. És ilyenkor néha rájövök, hogy az utolsó versszak valójában az utolsó előtti. És még egy érdekesség: bár nem tudom fejből az összes versem, de azt mindegyikről tudom, hogy hogyan, mikor és hol írtam.

Vannak az alkotás szempontjából nehezebb időszakok? Ilyenkor mit tesz: csak várja, hogy ismét jöjjön az ihlet, vagy van esetleg valami módszere, amivel segítheti a válság elmúltát?

Nem tartom magam költőnek, ahhoz túl keveset tettem le az asztalra. Csak valakinek, akinek néha sikerül itt-ott valamit összehozni. Tehát nincs rajtam semmi nyomás, ha jön az ötlet, írok, ha nem, nem. A minap szólt a feleségem, hogy már írhatnék valamit, régen nem írtam. De most semmit nem érzek, nincs bennem pillanatnyilag szükség, hogy írjak. Lehet, hogy egy kicsit most beleültem ebbe a kötetbe. De ez majd változik.

Készül újabb kötetre a kimaradt versekből? Ha még esetleg bizonytalan, milyen körülmények hatására döntene úgy, hogy azokat is publikálja?

Ezt a kiadómra bíznám. Maradtak még versek, van köztük olyan is, amit el tudnék képzelni kötetben, de szeretném megvárni milyen lesz, ha lesz egyáltalán, a kiadott kötetnek viszhangja. Ha lesz rá igény, nem mondok nemet.