Krisz ötletei / Vicces fordulatok
Múlt heti cikkünkben megnéztük, hogyan lephetjük meg az olvasót és ezáltal hogyan érhetjük el, hogy elmosolyodjon. Most további ötleteket veszünk sorra, amivel humorossá tehetünk jeleneteket, fejezeteket – mert még egy szakmai kiadványban is oldhatjuk a komolyságot egy jól elhelyezett poénnal, ezáltal növelve a könyv sikerét!
Vegyük a leggyakrabban használt eszközt: a hasonlatot és a túlzást. Olvassuk el az alábbi részletet!
„– Az ügynökség küldött, uram – mondta. – Úgy értesítettek, hogy önnek inasra van szüksége.
Egy sírásónak speciel jobban örültem volna, de azért azt mondtam, tántorogjon be, mire ő úgy suhant be az ajtón, mint a nesztelen, gyógyító, enyhe szellő.”***
Wodehouse, ahelyett, hogy azt mondta volna: „nem örültem az inasnak”, egy humorosabb, érzékletesebb leírást választott (erről bővebben beszéltünk múlt heti cikkünkben), utána pedig egy plasztikus hasonlatot alkalmazott (úgy suhant be…). Vicces a mondatban a tántorog ige használata is a bejön helyett, de az igazi ász Jeeves suhanása. Ezt az eszközt nagyon könnyű használni. Ha kipróbáljuk, látni fogjuk, hogy egy hasonlat alkotása olyan könnyen megy, mint pasiknak a parkolás.
Hogyan írjunk vicces hasonlatokat?
Először is keressük meg a leírt szövegben a „nagyon” szavakat. Ha a kedves olvasó visszanézi, három mondattal előbb azt írtam: nagyon könnyű, majd a következő mondatban ehelyett hasonlatot használtam: olyan könnyen megy, mint. Helyettesítsük tehát a „nagyon”-t „olyan…, mint”-tel! És hogy mi kerüljön mögéje? Egy igazán jó hasonlathoz nyugodtan ötleteljünk, és válasszuk ki ezek közül a legjobbat, azt, ami a leginkább illik a témához, a tartalomhoz, a hangulathoz. A kedves olvasó milyen példákat tud arra mondani, hogy valami könnyen megy?
Könnyű, mint… vizet engedni a csapból? Grillezni erdőtűz idején? Szopós malac fogát megmosni?
Ugyanezt az eszközt ellentétes értelemben, ironikusan is használhatjuk. Ha éppen azt szeretnénk bemutatni, hogy valami nehéz, akkor keressünk ehhez hasonló hasonlatokat:
Könnyű, mint… ramadán idején berúgni. …szappanból levest főzni. …Eminem haját befonni.
A kéziratunkban a határozószókra is keressünk rá! Amikor azt írjuk le, hogyan történik valami, az erre utaló szavakat helyettesítsük egy „úgy, mint” szerkezettel. Például:
Régi mondat:
Máté dühösen nézett rám.
Új mondat:
Máté úgy nézett rám, mint egyszeri apa az egyetlen kislánya első udvarlójára.
Szintén helyettesíthetjük a mellékneveket: a valaki valamilyen helyett szerepeltessük az „olyan, mint”, „annyira, hogy” vagy „úgy, mint” szerkezetet! Erre gondolok:
Régi mondat:
Józsi rettentő sovány pasas.
Új mondat:
Józsi olyan sovány, hogy ha nem megfelelő helyen áll a zuhany alatt, egyáltalán nem is lesz vizes.
Ezek nem feltétlenül egyszerű hasonlatok: mint a fenti példákból is látszik, viccesebb a hasonlat akkor, ha túlzásba esünk. Nézzünk meg még néhány valódi példamondatot:
„Bujdosóné mellett közlekedni az iskola kőpadlóján nagyjából olyan érzés volt, mintha egy háborús film szinkronjába csöppent volna az ember. Tűsarkainak minden koppanása egy-egy halálos lövéssel ért fel.
– Hogy lehet, hogy még a cipője is ilyen marha szigorú? – gondolta Hanna.”**
„A csatatéren a fickók megeszik a titkos üzenetet, nehogy az ellenség kezébe jusson, de ahhoz, hogy Willoughby bácsi Felidézéseit megegyem, kellett volna minimum egy év.”***
„Hanna gyanakodva hallgatta szülei beszámolóját. Ahhoz képest, hogy reggel még nem beszéltek egymással, ez a spontán kirándulás elég valószínűtlennek tűnt. Pláne, mivel apa életében eddig az volt a legspontánabb dolog, amikor egyszer hirtelen felindulásból négy évszak pizzát rendelt négysajtos helyett.”**
„Bujdosóné, aki eddig úgy szemlélte a jelenetet, mint egy érdekes természetfilmet a gorillák családi életéről, most közbelépett.”**
Hasonlatunk, metaforánk lehet ironikus, szarkasztikus vagy cinikus is. Ezzel a fajta humorral vigyázzunk, mert visszaüthet: az olvasó megsajnálhatja azt a személyt, akire ez vonatkozik – akkor is, ha az írónak ez egyáltalán nem volt szándékában.
(Irónia az, amikor a szónak plusz jelentéstartalma lesz azáltal, ahogy kimondjuk, illetve amilyen szövegkörnyezetben használjuk – sokszor éppen az ellentétét értjük alatta, például amikor a gyerek kiönti a kakaót és az anyja elneveti magát: De ügyes vagy! A szarkazmus lényegében az, amikor a közlést, amelyet akár ironikusnak is gondolhatnánk, nem humorosan teszik. Vegyük például ugyanezt az anyukát, aki előtt a fia egyik barátja büszkélkedik éppen, hogy mennyi mindent tud, anyukának már nagyon elege van belőle és színleg megdicséri: Jaj, de ügyes gyerek vagy!, miközben azt kívánja, bár menne már haza a kisgyerek. A cinizmus pedig a kifejezett rosszindulat, mások leszólása, lekicsinylése: Nem érdekel, mit villogsz itt, menjél haza anyádhoz.)
Nézzünk egy valódi könyvből vett példát:
„Ruth mosolyogva jött a közelünkbe, lehajolt és felvette a pisztolyainkat.
– A szenvedélyes rovargyűjtők! Na, de uraim! Stukkerral rovarokra?
Winter dühösen kiköpött.
– Miért ne? Tetvekre mindennel lehet.”***
Írt egy regényt? Olvassa el, hogyan adhatja ki!
Az olvasó megfigyelhette, hogy gyakran előfordul, hogy hasonlatot alkalmazva hosszabb lesz a mondatunk. Miért is?
Mert érzékletesebben kívánjuk leírni a látványt.
És ez maga (a részletes leírás) egy nagyon jó eszköz a vicces helyzet érzékeltetésére: ugyanis így részleteiben mutathatjuk meg, mitől is komikus az adott történés. Ha nemcsak egy alany-állítmány-tárgy mondatot írunk, hanem apróságokkal kiegészítjük, minél több hangulatfestő és hangutánzó szót használva, erősebb és mókásabb hatást érünk el.
Íme egy egyszerű mondat:
A kutya megbotlott.
Nos, ez lehet vicces is, de az olvasó ennyi információból nem tudja eldönteni. Segítsünk neki, írjuk le hosszasabban, hogyan látjuk a kutya megbotlását! Figyeljük meg, hogy az alábbi bekezdésben mennyi apró részlettel egészült ki a kép:
Amikor Rexi egy nagy nyekkenéssel elterült a nyári aszfalton, csúfosan elcsúszva a szájából kilógó buta nyálcsimbókon, a meggyfán ülő Cirmos akkorát nyávogott, hogy még a szomszéd utcában egerésző macskák is meghallották.
Ha igazán humorossá kívánjuk tenni az írásunkat, alkalmazzunk szituációs humort, azaz maguk a cselekedetek és az elhangzó párbeszédek legyenek viccesek. Ha nem szépirodalmat, hanem szakirodalmat írunk (szakmai vagy tankönyvet, ismeretterjesztő vagy oktató művet), akkor nem a jeleneteink lesznek mókásak, hanem anekdotákat szúrhatunk be a szövegbe, alátámasztandó, milyen az, amikor például az adott tanácsot nem követi valaki.
Íme két humoros szituáció az Időfutárból, ahol a helyszínre (egy osztályteremre) jellemző poénok sülnek el:
„– Mit jelent, hogy „olyat döbben rá, hogy kívül is hallik”? – majd sietve hozzátette: – Edina?
Edina nem ért rá rögtön válaszolni. Előbb gyorsan be kellett fejeznie egy SMS-t.
– Pont ezt akartam kérdezni – mondta, mikor a telefonja jelezte, hogy az SMS elment.”**
„– Bulcsú, elmagyaráznád nekünk, hogyan számítjuk ki egy öt köbméter élhosszúságú kocka térfogatát?
– Köbméterben?
– Miért, ismerünk más mértékegységet is? – húzta fel a szemöldökét Géza bá.
– A földi mértékegységeket alapul véve, az angolszász rendszerben például adja magát az inch vagy a láb – kezdett bele Bulcsú, orrán feltolva a kissé lecsúszott szemüveget.
– Szerintem maradjunk a magyar rendszernél.
Bulcsú a legcsekélyebb mértékben sem értett egyet. Mielőtt megszólalt volna, szépen elrendezte maga előtt a tollait és a füzeteit. Közben pedig nagyon ügyelt rá, hogy még véletlenül se érjen hozzá könyökével a mellette terpeszkedő Szabikához.
– De sokkal érdekesebb lenne, ha kivételesen nem-földi mértékegységekkel számolnánk. Ez esetben ajánlanám a fejlettebb klingoni vagy a primitívebb endori mértékegységeket – magyarázta.
– A helyedben a földi mértékegységeket részesíteném előnyben, lévén ezen a bolygón fogsz majd érettségizni – mosolygott Géza bá.
– Tanbá, az még öt év! Addig simán értem jönnek!”**
Ahol a konkrét poénok hangoznak el, érdemes előtte sortörést betenni. A bekezdésváltás ugyanis felkészíti az olvasót arra, hogy humoros megszólalás következik!
Szituációs humorral találkozhatunk még Jonas Jonasson (A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt) és Réti László könyveiben is. Ajánlom az olvasónak, hogyha egy ilyen könyv akad a kezébe, tartson maga mellett ceruzát és jelölje meg a poénokat!
Az igazán ügyes írók az ebben és a múlt héten közölt cikkben leírt eszközökkel akár egy mondaton, egy bekezdésen belül is egyszerre élnek. Mint például Wodehouse:
„Kissráckorom óta ismerem a családot, és az öreg fiú szinte a kezdettől a szívbajt hozta rám. Az idő, a nagy gyógyító se fogja sose kitörölni az agyamból azt az esetet, amikor rajtakapott – tizenöt éves kiskrapek voltam még -, hogy az istállóban az egyik spéci szivarját szívom. Lovaglópálcával eredt a nyomomba, pont akkor, amikor rájöttem, hogy a világon legjobban egyedüllétre és pihenésre van szükségem, és nehéz terepen több mint egy mérföldön át üldözött.”***
A részlet már a legelején mókás, de olyan okosan, hogy az olvasó tulajdonképpen észre sem veszi még. Ugyanis amikor azt halljuk, hogy valaki gyerekkora óta ismer valaki mást, óhatatlanul is azt gondoljuk, hogy a megbízhatóságát fogja hangsúlyozni – főleg, ha olyan a megfogalmazás, mint a fenti esetben. Ehhez képest éppen nem erről van szó, hanem az ellenkezőjéről. A következő poén a „nagy gyógyító” betét, ami egy metafora, ami a hasonlathoz hasonlóan lehet akár mókás is, mint például ebben az esetben. Az ezt követő kép, a cigiző kisfiú aranyos, könnyen azonosulunk a helyzet humorosságával, pláne, hogy az öregúr üldözni is kezdi a főhőst. De a következő betét üti a legnagyobbat: nem azt mondja a narrátor, hogy az üldözés nem esett jól neki, hanem ezt olyan különös módon fogalmazza meg, hogy hangosan felröhögünk. Erre még ráadásul rátesz egy lapáttal az utolsó tagmondat, ami érzékletesen, részletekkel tarkítva leírja az üldözés módját.
Írói humorunknak jót tesz, ha karakterünk képes saját magán nevetni, egyértelműen üzenve az olvasók felé: szabad mosolyogni, ez itt humoros rész volt!
Ne féljünk tehát humort alkalmazni írásainkban akkor sem, ha nem tartjuk magunkat könnyed, szórakoztató, vicces személyiségnek. Gyakorlásképp ajánlom a fenti pontokra példamondatok fogalmazását, az olvasott könyvekből a poénok gyűjtését.
Kellemes perceket kívánok mindehhez!
A cikkhez az alábbi könyvekből idéztünk:
* Leslie L. Lawrence: Holdanyó fényes arca (A harikrisna-gyilkosságok), Kentaur Könyvek, 1987.
** Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István: Időfutár 1. A körző titka, Tilos az Á Könyvek, 2014.
*** P. G. Wodehouse: Folytassa, Jeeves!, Európa Könyvkiadó, 1991., fordította Révbíró Tamás
Addig is, ha kérdése vagy véleménye van, írja ezt meg nekünk az alábbi űrlap használatával!