Hogy mentsük meg az elakadt regényünket? – 1. rész

Van, amikor kifogyni látszik a tinta. Mármint képletesen. Sehogy sem akar előrehaladni a történetünk, vagy ijesztően lapos lesz a főhős karaktere, netán túlságosan közhelyessé váltak a fordulataink. Sokan adják fel ilyenkor, és helyezik el szomorú szívvel egy íróasztalfiók mélyén (vagy a “vázlatok” című mappában) félkész írásukat. Milyen kár! Rengeteg energia vész kárba, arról nem is beszélve, hogy sokszor egy apró ötlet is képes lenne megmenteni ilyenkor a regényünket.

A következő (folytatásos) posztunkban mutatunk is egy csokorra való instant módszert arra, hogy mit érdemes még megpróbálni egy zátonyra futott (vagy annak látszó) projekttel. Aztán, ha ezek se válnak be, tényleg mehet a fiókba.

* * *

 1. Adjunk a hősünk egynél több célt!

Szinte minden történetet a szereplők céljai mozgatnak: keresik a szerelmet, haza akarnak térni vagy megmenteni a világot. A meglévő célja mellé adjunk a hősünknek valami mást is. Mondjuk valami titkot, rejtett motivációkat, rossz memóriát, vagy bármi mást, ami kicsit árnyalja a végső célja felé vivő döntéseit.

2. Mélyítsünk a történeten!

A legtöbb alapsztori meglehetősen egyszerű, de sokat dobhat rajta, ha beleszövünk valami mást is, egy izgalmas mellékszálat, vagy kicsit megkavarjuk a kimenetelt. Mondjuk a főhős célja, hogy megmentsen valakit, de mi lenne, ha valami komoly választás elé kerül, és két jó dolog közül kell végső soron választani (például valaki mást bajba sodor, ha teljesíti a fő célját).

3. Leheljünk életet a kulisszákba!

Olykor a történetünk helyszíne meglehetősen sematikus, jelzésszerű csupán: egy magyar vidéki város, egy lakatlan trópusi sziget vagy valamelyik hi-tech metropolisz. Az is segíthet a történet valóságosabbá tételében, ha kicsit foglalkozunk a helyszínnel, és olyan részleteket is kibontunk azzal kapcsolatban, amitől otthonosabban érzi benne magát a szereplő és az olvasó egyaránt.

4. Építsünk kapcsolatot a szereplők között!

A kapcsolatok sokszor előreviszik a történetet és a konfliktusokat. Mi lenne, ha két, egymást alig ismerő szereplőről kiderül, hogy közös barátjuk (vagy ellenségük) van? Próbáljunk érdekes kapcsolatokat építeni a hőseink között, ez a történet számos pontját érdekesebbé, feszültebbé teheti.

5. Tegyünk bele egy csavart (vagy többet)!

Némely sztoriról ordít a kiszámíthatóság, ez pedig a szöveg halála. Szövögessük bátran a szálakat meglepő irányokba. Semmi más nem fogja meg jobban az olvasót, mint egy váratlan (de persze, azért hihető) fordulat, egy megdöbbentő nehézség felbukkanása.

6. Csempésszünk részleteket a leírásokba!

Ne írjunk olyasmit, hogy a hősünk bámulja a falat. Ha már bámul, nézzen egy hangyát, egy érdekes repedést vagy egy kikandikáló papírfecnit. Ha pedig farmert hord, írjuk le, pontosan milyen is az a nadrág: kopott, foltos, szakadt vagy vadonatúj. De vigyázzunk is: tartsunk mértéket a leírásokkal, találjuk meg az egyensúlyt, hogy táplálja az olvasó fantáziáját, de még ne untassa.

7. Legyenek egyéniek a párbeszédek!

Vagyis ne ugyanolyan “hangon” szólaljon meg az összes szereplő. Mert az feltehetően a mi gondolkodásmódunk, a mi kifejezéseink. Próbáljunk minden szereplőnk szájába egyéni kifejezéseket adni. Ha az egyik sokat használja a “hapsikám” kifejezést, akkor a másik legyen választékos, már-már tudálékos.

8. Pörgessük a konfliktusokat a végletekig!

Ugye ismerjük azokat a sztorikat, ahol a főhős csak a bomba robbanása előtti utolsó másodpercben tudja csak inaktiválni a robbanószerkezetet? Valahogy ilyen irányba érdemes fejleszteni a regényünk kulcsjeleneteit, hogy az olvasó már azt hihesse, nincs menekvés, elveszett minden, aztán az utolsó (utáni) pillanatban mégiscsak megmenekül (a világ).

9. Hozzunk be egy archetipikus karaktert!

Sokat segít egy ilyen ismert figura, mert egyszerre kiemelkednek a történetből, ugyanakkor ismerősnek is tűnnek az olvasó számára. Jöjjön tehát egy mentor vagy egy szélhámos, vagy egyszerűen adjunk valamelyik hősünknek archetipikus tulajdonságokat.

10. Merítsünk a klasszikusoktól!

Egy váratlan és makacs megakadáson már az is sokat segíthet, ha végiggondoljuk, az általunk tisztelt híres szerzők hogyan oldottak meg (vagy hogyan oldottak volna meg) egy hasonló problémát.

11. Adjunk a történetnek nagyobb mélységet szimbólumokkal!

Egy fehér nyúl egy kaland kezdetét jelenti, a víz a születést vagy újjászületést szimbolizálja, míg a tél a közelgő halált. Alkossuk meg a saját szimbolikánkat (mint a fecsegőposzáta az Éhezők viadalában), és keressünk a történetben olyan tárgyakat, élőlényeket, amelyeket különleges jelentőséggel lehet felruházni, és ettől mélyebb értelmet adnak az egész cselekménynek, az egyes döntéseknek.

* * *

És az ötleteknek ezzel még nincs vége, hamarosan folytatjuk az ötletelést egy újabb válogatással!

 

Borítókép: Mervyn Chan / Unsplash.com