„Nem hiszem, hogy lenne határ, amit ne tudnék átlépni”

„Nem csak az erotika miatt tettem tizenhat karikássá a regényt, hanem a mélyebb mondanivalók miatt is” – hangsúlyozza Barbara Whest, alias Valkó Barbara, akinek most jelent meg első regénye, A hallgatás mérge. A Könyv Guru kiadónál publikált kötet szerzője az interjúban őszintén tárja fel, hogy mi az előnye és a hátránya a váltott szemszögű írásmódnak, miként kellett átalakítani a sztorit, hogy internetes regényből nyomtatásban kiadott könyv válhasson belőle, és hogyan fejlődött az erotikus jelenetek kidolgozásában.

Igen szokatlan szituáció a regénye alapállása: egy lány gyámapjának szülei gyilkosát jelölik ki, akivel szenvedélyes viszonyba bonyolódik. Honnan jött ennek a történetnek az ötlete?

A bevezető és az első fejezet egy álom alapján született, amiben én voltam a bűnöző. Akaratom ellenére ugyan, de balesetet okoztam, a bíróság pedig valamilyen nagyon furcsa oknál fogva a nyakamba varrt egy hat év körüli gyereket. Annyira megfogott és annyira más volt ez az álom a többihez képest, hogy napokon belül elkezdtem kidolgozni és továbbgondolni az alapokat. Mit lehetne ebből kihozni? Mi miatt álmodtam én ilyesmit, és milyen tanulságai lehetnek ennek? Az ilyen kérdéseket mérlegelve írtam meg a történet elejét, ami lassan magától forrt azzá, ami végül kikerült a nyomdából.

Hogyan és mikor kezdett írni? A regényíráson kívül próbálkozott más műfajban is?

Tizenkét éves voltam, mikor először ragadtam tollat azzal a szándékkal, hogy írni fogok. Mindig is nagy fantáziám volt, anyukám mondta, hogy ezt vezessem le valamilyen kreatív hobbival. Eleinte versekkel próbálkoztam, majd amikor bekerültem a gimnáziumba, az osztálytársaim buzdítottak a hosszabb művek megírására is. Ők voltak az első olvasóim, a füzeteim kézről-kézre jártak a szünetekben, szóval nélkülük sosem jutottam volna idáig. Az első regényemet ekkor írtam meg, ami nem tudom, hány oldalas, de a mai napig a polcomon van és három füzeten át tart. A hallgatás mérge a második befejezett művem.

A kötete köszönetnyilvánításában említi, hogy többen már olvasták interneten a regényt. Hol és milyen formában jelent meg korábban? Miért döntött úgy, hogy nyomtatott formában is kiadja?

Az eredeti történet első fejezete 2015 őszén került fel Wattpadra fanfiction formájában, és 2016 telén fejeztem be. Nem volt olyan kidolgozott és komoly hangvételű, mint A hallgatás mérge, inkább ment el a szórakoztatás felé. Amikor leérettségiztem, több nehéz időszakon is keresztül mentem, amik alapján kiegészítettem a könyvet, ezzel komolyabbá téve azt. Nagyjából száz oldallal bővült a történet és annyira más irányt vettek a dolgok, hogy a sztori felét teljesen ki kellett törölnöm, így született meg befejezetlenül az első kötet idén nyáron. A megjelenéssel kapcsolatos elhatározásomban az olvasóim segítettek, akik folyton kérdezgettek ezzel kapcsolatban. Úgy voltam vele, ha csak annak a pár „régi motorosnak” örömöt szerzek vele, akkor már megéri.

Az egyes szövegrészek elején jelzi, éppen melyik szereplő szemszögéből meséli tovább a történetet. Milyen megfontolásból választotta a nézőpontok váltogatását? Milyen előnyei és hátrányai voltak ennek a módszernek?

Elég bonyolult volt számomra a döntés a kezdetekkor, hogy milyen szerkezet alapján írjak. Fontos volt számomra, hogy az olvasó együtt tudjon érezni mindkét szereplővel, hiszen míg Harrynek van családja, de nem akar velük kapcsolatot teremteni, addig Sophia mindent megadna azért, hogy újra láthassa az elhunyt szüleit. Szerettem volna, ha az olvasó tisztában van mindkét nézettel. Ezt azért tartottam fontosnak, mert így nagyobb hangsúly kerül a két véglet összefonódására. Láthatjuk, ahogy a család fogalmát megvető fiú lassan beleszeret egy lányba, akivel egy jövőt képzel el, illetve végig követhetjük a lassan önállóvá váló Sophia fejlődését is.

A váltott szemszögekkel a karakterek fejlődését szerettem volna nyomon követni, megmutatni, hogy az idő teltével hogyan változnak a gondolataik és felfogásuk a dolgokkal kapcsolatban. Azt a személyes hangvételt, amit meg szerettem volna ragadni, nem tudtam volna elérni harmadik személyben, így se biztos, hogy sikerült. Pozitívum volt az is, hogy ezzel a módszerrel mindig csak azt tudtuk meg, amit a két főszereplő is, így maradtak megválaszolatlan kérdések, titkok, amiket még ki kell derítenünk. Hátrányként azt említeném meg, hogy így a többi karakter nem kapott annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelt volna, hiszen mindenki más-más családból jött, más háttértörténettel rendelkezik. A folytatásban igyekszem rájuk nagyobb hangsúlyt fektetni.

Kifejezetten erotikus tartalma miatt „16-karikás” a regénye. Hogyan képzeli el az olvasóit: inkább férfiak vagy inkább nők lesznek?

Nem csak az erotika miatt tettem tizenhat karikássá a regényt, hanem a mélyebb mondanivalók miatt is. A könyv első olvasásra egy fiatal nőknek íródott, humorral fűszerezett romantikus regény, viszont a történet során több minden is szóba kerül, például a prostitúció, az alkoholizmus, vagy a gyilkosság. Az első kötet még finoman közli az olvasóval, hogy ez nem csupán egy romantikus történet. Tapasztalataim alapján egy tizenhat éves lány ugyanúgy élvezi a könyvet, mint egy negyvenéves nő, egyszerűen csak más nézetből szemlélik a történéseket. Szerintem az olvasóim körében több lesz, illetve már több is a nő, viszont olyan férfival is találkoztam, akinek tetszett a művem, kifejezetten azért, mert a történet nagy részét Harry szemszögéből írtam meg és így könnyen tudott azonosulni a karakterrel.

Az erotikus jelenetekben hol a határ az Ön számára? Mi az, amit már nem írna le, és mi az, amit még elbír a nyomdafesték?

Nagyon nehéz volt leküzdeni a gátlásaimat tinédzserként, olyannyira, hogy az első kötetben nem is történik meg maga az aktus. Előjáték, illetve kényeztetések előfordulnak, de a behatolás sosem történik meg. Utólag, tapasztaltabb fejjel kiegészíthettem volna, de végül nem tettem meg. Úgy éreztem, hogy bár merevedésektől elkezdve orális szexig minden előfordul, a kapcsolat még nem fejlődött ki eléggé a szexhez, ezért lemondtam róla. A második kötet viszont sokkal nyitottabb erre, az első hatvan oldalon már egy durva jelenetet olvashatunk ezzel kapcsolatban. Szóval igen, azt hiszem, amíg én sem voltam tisztában a dolgokkal, nem voltam képes írni róluk. Most már jóval nyitottabb vagyok, kinyílt a csipám is és mocskosabb is lettem elmében, így nem hiszem, hogy lenne határ, amit ne tudnék átlépni.

És az első olvasók mit szóltak a regényt átható erotikához?

Wattpadon mindenki alig várta az erotikus jeleneteket, mert nemigen halmoztam el őket velük, nem erre terelődött a hangsúly, sokaknak mégis ezek közül kerültek ki a kedvenc részeik. Könyv formájában keresztanyukám olvasta először a történetet, akinek ekkor tudatosult a fejében, hogy már nem vagyok ártatlan. Érdekes volt nézni, ahogy a felnőttek körülöttem miként reagálták le a furcsa vágyaimat, de egyikük sem szörnyülködött el. A hallgatás mérge remek bemelegítés volt a számukra, mert a második kötet garantáltan forróbb hangulatú, még a cirka száz oldalával is.

Szokatlan fogalompárosítás a cím birtokos szerkezete. Hogyan született meg A hallgatás mérge? Voltak más változatok is?

Az eredeti címe az volt, hogy Apucinak Állok, ezt viszont elvetettem, amint az átírásra adtam a fejemet. Egyrészt különbséget szerettem volna tenni a wattpados változatával, másrészt komolyabb címet szerettem volna a könyvnek, hiszen maga a történet is komolyabbá vált. A cím értelmezése egyébként a történet során több helyen is megfogható, a könyv végén pedig meg is jelenik. Harry egy nagy sztár, mindenki imádja őt, viszont senki sem ismeri a múltját, a világ semmit sem tud a baleset körülményeiről, a szerelme pedig mindenki szerint az unokahúga. Jóformán Harry élete egy hatalmas hazugságon alapszik, ő pedig a karakterfejlődésével egyre inkább kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy nem mondhatja ki azt, amit gondol. Mélyen belül gyötrődik, erre pedig Sophia ébreszti rá. A méreg sem azonnal hat, viszont ha nem gyógyítjuk idő előtt, halálos is lehet, ez pedig igaz Harry helyzetére is.

Miért választott írói nevet, és hogyan esett a választása a Barbara Whestre?

Gyerekként, mikor írni kezdtem, a legnagyobb álmom az volt, hogy olyan nagy írónő lehessek, mint a külföldi bestseller-szerzők, ez pedig valahogy a mai napig megmaradt bennem, mert eszembe sem jutott a valódi nevem használata. A keresztnevem Barbara, így az egyértelmű volt, a Whest vezetéknevet pedig egy külföldi úriember adta nekem, miután képtelen volt kiejteni a magyar változatát.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a regényírás során? Miként lendült túl rajta?

A legnagyobb probléma az időhiány, a mai napig ez tud feltartani a legjobban. Amikor oda jutok, hogy na, akkor most írni fogok!, általában fél oldalnál nem jutok tovább, mert a külső tényezők nem engedik ezt meg. Az első kötetet egyszerűbb volt megírni, hiszen suliból hazaérve egyből ezzel foglalkoztam, napi két órát rá tudtam szánni, munka mellett viszont elég nehéz. Ihlethiány vagy hasonló problémák nem igazán merültek fel nálam, amiért hálás vagyok. Nem tudom, mit kezdenék akkor magammal.

Mennyi ideig tartott a történet megírása? Milyen munkamódszerrel dolgozott, naponta mennyi időt tudott írásra szánni, milyen körülmények segítik leginkább az alkotásban?

Maga az alap történet másfél évbe telt, két-három napos időközönként fejeztem be egy fejezetet, napi egy-két órát szántam a dologra suli után, mikor már mindenki aludt és béke honolt a házban. Idén nyáron néztem át és egészítettem ki az eredetit, napi egy órát töltöttem vele, így fejeztem be augusztus végére az egészet.

A csend és az éjszaka valamiért nagyon sokat segít az írásban, nappal kevésbé tudok fogalmazni, mint lefekvés előtt. Az is plusz, ha nincs rajtam kívül senki sem a szobában, ez alól kivételek persze az állatok, mert ők nem szoktak zavarni. Néha halkan beteszek a hangulatnak megfelelő aláfestő zenét is, de nem állandóan.

A kiadókeresés tapasztalataiból milyen tanulságokat tudna megosztani más elsőkönyves regényírókkal?

A legnehezebb feladat az elhatározás. Ha sikerül megelégedned a munkáddal, ha tényleg bele akarsz vágni, akkor minden hirtelenjében zúdul majd rád. Nem nehéz kiadót találni. Több helyre is beküldtem a kéziratomat, rengeteg kiadóval beszéltem, és ami biztos, hogy mindegyik szívélyesen várja a kezdő írókat. Nehéz volt eldönteni, hova szerződjek le, az Ad Librum csoportnál viszont azt éreztem, hogy itt tényleg támogatni szeretnének és a mai napig ezt tapasztalom. Olyan dolgokat is megtesznek értem, ami nincs benne a szerződésben. Rengeteg tanáccsal látnak el, mindig igyekszenek tisztában lenni a történésekkel, és ha van valami, azonnal lépnek. Elsőkönyves szerzőként azt mondanám a társaimnak, hogy ha bele akarnak vágni, ne a pompát és a leghíresebb kiadókat keressék fel először. Ismerjék meg az írók világát egy kisebb, de szintén kiváló kiadónál, alakítsanak ki kapcsolatot a leendő olvasóköreikkel. Hidd el, ha tehetséges vagy, rövid időn belül érzékelni fogod, ahogy azt is, miben kell fejlődnöd. Nem a nagy kiadók teszik naggyá az írókat. Az írók teszik naggyá a kiadót.

A regény utolsó mondatai többféle kérdést fogalmaznak meg a szereplők sorsát illetően, amelyekre már nem érkezett válasz. Hogyan alakul a folytatás?

Már javában benne vagyok a második kötetben, jelenleg a százharmincadik oldalnál járok vele. Határozottan mondhatom, hogy az első kötethez képest sokkal dinamikusabb, mocskosabb, erotikusabb és rejtélyesebb lesz. Visszatérünk a kezdetekhez, Harry újraéli a múltját és a régi életét, míg Sophia immár érettebb nőként igyekszik a saját lábán megállni. Míg ők ketten folyton együtt voltak az első kötetben, úgy a másodikban alig fognak találkozni, ez pedig eléggé meghatározó tényező lesz a kapcsolatukban. Nagyobb teret kapnak a mellékszereplők is, gondolok itt Adamra, Shawnra és Tomra. Az első kötetes feszültség pattanásig feszül a másodikban, fény derül mindenre, ami eddig kérdéses volt.

A könyvről véleményeket a Molyon olvashat.