8 lépés, amivel könnyen fel lehet építeni egy fikciós világot
Ha egy szerző nem akarja a saját korába és közegébe vagy egy korábbi történelmi korszakba helyezné a regénye cselekményét, hanem egy teljesen új világot akar teremteni, akkor igen nagy fába vágja a fejszéjét. Talán előzetesen nem is látja át, mi mindenre kell ügyelnie, hogy valóban lenyűgöző kulisszákat hozzon létre a történethez. A földrajzi és éghajlati adottságoktól az államformán át az étkezésig vagy a beszélt nyelvig rengeteg részletet ki kell (vagy lehet) dolgozni. Na jó, nem mindig kell minden elképzelhető részlet tekintetében újat kitalálni, lehet csak néhány fontos szempontból újat teremteni, de azért nem is szabad elhanyagolni ezt a munkát, mert mégiscsak ebben a közegben mozognak majd a szereplők, ez fogja meghatározni a viselkedésüket, gondolkodásukat, adott esetben bizonyos fordulatok is ettől függnek majd, és persze a regény hangvételét is jelentősen befolyásolhatja. A fantázia birodalmának annyira valósnak kell lennie, hogy a hőseink életszerűen, logikusan mozoghassanak benne. Nézzük tehát, milyen lépéseket kell betartani egy science fiction vagy fantasy szerzőnek, hogy hasonlóan hihető és élvezetes világot teremtsen, mint amilyennel az olvasók a Trónok harcában, a Harry Potterben vagy Star Wars-ban találkozhattak!
Kiindulópont
Nehéz a semmiből újat teremteni, ennek a kihívásnak a súlya összenyomhatja (és megbéníthatja) a szerzőt. Ezért érdemes abból kiindulni, ami a legjellemzőbb erre az új világra. Mi volt, ami elsőként eszünkbe jutott, amikor elkezdtünk gondolkodni a történeten? Miben különbözik leginkább ez a világ attól, amiben élünk? A lakosok nyelve? A szokatlan államforma? A sosem látott, egzotikus táj? Akármi is, kezdjük innen az építkezést, fejlesszük ezt a szálat, dolgozzuk ki néhány részletét, hogy jobban el tudjuk képzelni „működés” közben! Ha ez megvan, már könnyebb lesz tovább haladni, életszerűbbé tenni más részletekkel.
Törvények és szabályok
Egy új közegben más szabályok vonatkoznak az ott élőkre, mint a mi világunkban. Lehet, hogy csak egy-két területen kell másképp viselkedniük, de elképzelhető, hogy még a fizika törvényei is másképp működnek ott, mint jelenleg a Földön. Kell tehát egy listát készíteni, amely összegyűjti az alapvető törvényeket és szabályokat, amelyek a létezést meghatározzák. Első megközelítésben olyasmiket kell tisztázni, hogy milyen az államrend, ki az uralkodó. Aztán: egyenlőek-e az ott élők? Van-e valamilyen különleges hatalom, mágia, ami extra lehetőségeket biztosít egyeseknek? Ha igen, ezzel milyen különleges lehetőségeket ad a birtoklójának? Vannak-e különleges fizikai törvények (a nehézkedés például ugyanúgy hat-e, mint a Földön)? Vigyázat: szórakoztatóak és inspirálóak lehetnek ezek az új szabályok és törvények, de minél bonyolultabbak, annál nehezebb lesz mindvégig koherensen betartani őket! A kevesebb ilyenkor is több.
Környezettanulmány
Bár lehet, hgy már az első lépés során elkezdtünk a „való” világ felépítésével, most újra szánnunk kell erre egy kis időt. Meg kell teremteni a fizikai kulisszáit a történetünknek. Pontosan hol van ez a világ: a Földön vagy valamilyen másik égitesten? Milyen a domborzat? Milyen az időjárás? Ezeknek köze lehet majd ahhoz, ahogyan a szereplők öltözködnek és étkeznek. Milyen természeti katasztrófák fenyegetik az ott élőket? Extrém hőmérséklet? Vízhiány vagy -bőség? Milyen természeti erőforrásokat használhatnak? Hogyan használják a földeket? A környezet miben befolyásolja / határozza meg a közlekedési lehetőségeket?
Szereplők
Itt az idő, hogy meghatározzuk, kik élnek ebben a világban. Lehet, hogy az embereket helyezzük különleges körülmények közé, de elszabadulhat a fantáziánk a lakosok tekintetében is. Lehetnek emberek és másféle élőlények. Utóbbi esetben tovább lehet bonyolítani a helyzetet például robotokkal (vagy csak azokkal). Minél sokszínűbb a szereplőgárda, annál összetettebb lehet a kapcsolatrendszerük, amiben sok lehetőség, de még több veszély is van. Mármint, hogy elveszünk a bonyolult részletekben. A szereplőteremtés során mindig tartsuk szem előtt, hogy ne öncélú fantáziaroham vezéreljen minket, hanem mindig az, hogy a cselekmény szempontjából milyen haszna lehet egy újabb élőlénynek, egy újabb kapcsolati lehetőségnek.
Kultúra, vallás
A finomabb hangoláshoz tartozik a szereplők belső és külső szabályrendszerének felépítése. Itt kell feltenni az olyan kérdéseket, mint, hogy milyen a világképük, van-e vallás (esetleg több is), hisznek-e valamilyen istenben, milyenek a vallási szertartásaik, mennyiben hat ez ki a hétköznapi életükre stb. De egyéb kulturális szokásokat is végiggondolhatunk, teremthetünk, kezdve a köszöntési módoktól a hagyománytisztelet formáin át a művészeti alkotások szerepéig.
Nyelv
Ezzel szoros összefüggésben végig kell gondolni a nyelvhasználatot is. Milyen nyelven kommunikálnak a szereplők. Egyetlen közös nyelven vagy többféle idióma létezik? Hogyan beszélnek, akik nem egy nyelvet beszélnek? Van-e sajátos fogalmak, szavak, amelyeket csak a regénybeli világban használnak, és amiket egy idő után az olvasónak is meg kell tanulnia? Vannak-e tiltott szavak ebben a világban? A nyelvhasználat sajátosságai akár konfliktusforrásként is szolgálhatnak…
Öltözködés, étkezés
Külön munka, bár szoros kapcsolatban van a fizikai környezettel és a kulturával, hogy miként öltözködnek és étkeznek az új világ lakói. Fontos hangsúlyozni, hogy ezt nem csak akkor érdemes kidolgozni, ha valamilyen jelentősége lesz a cselekményben. A ruházkodás jellegzetességei és az étkezési szokások fontos hangulatfestő elemként szolgálhatnak. Persze ne tévesszük el az arányokat: nem kell oldalakon keresztül írni a ruhabojtokról vagy a soha nem hallott ételek elkészítéséről, ha az nem viszi előre a történetet. De egy-egy különleges ruhadarab, egy különleges italfajta (és a hatása) mindig szórakoztató lehet az olvasóknak.
Történelem
Ha már kész a környezet, a fő szabályok és a szereplők (külseje, gondolkodása, beszéde, öltözködése stb.), akkor jöhet a múltjuk kidolgozása. Milyen korábbi konfliktusok voltak ebben a világban? Kik az ellenségek, vagy kitől / mitől kell félni? Vannak szembenálló felek / fajok? Vagy csak egyetlen „főgonosz”? A történelem felépítése azért is fontos, mert az olvasó számára ismeretlen múlt másként lehet meghatározó egyes szereplők motivációjára, vagy az egész cselekmény dinamikájára. (Figyelem: minél többféle fajjal népesítettük be a világot, annál bonyolultabb ezt a történelmi szálat kidolgozni!)
***
Ha így, részekre bontva dolgozunk a világépítésen, sokkal könnyebb lesz logikus és életszerű környezetet alkotni. Egy dolgot azonban sosem szabad figyelmen kívül hagyni:
a világ még nem a történet!
Nagyon könnyen és hosszan bele lehet feledkezni ebbe az építgetésbe, és tényleg szórakoztató feladat, de ez mind csak kulissza, ami nem pótolja az érdekes cselekményt, a vonzó és fejlődni képes karaktereket, az olvasót érzelmileg megérintő konfliktusokat, a tartalmas és frappáns párbeszédeket, az ügyes cselekményszövést. Ne álljunk meg itt, mindig tartsuk szem előtt, hogy a világépítés csak a kezdet, remélhetőleg egy izgalmas sztori kezdete!