Ma felfedjük az utolsó titkokat is, amelyek a híres krimiíró, Agatha Christie „Az órák” című regényében szerepelnek. Cikksorozatunk első két részében már 9 eszközt elemeztünk (az elsőt itt, a második ...
Könyv Guru folytatásokban közli Robin O’Wrightly lélektani krimijét. Az első rész innen érhető el. A negyedik rész múlt héten jelent meg, itt következik a ötödik. A 13 részes Álomtalanítás vérme...
Horthy Miklósné: Napló 1944-45 „Nincs nekünk már se országunk, se otthonunk, se vagyonunk, se családi életünk. Semmink. Ezért küzdöttél, dolgoztál, áldoztad életedet, nyugalmadat 25 éven keresztül, ho...
A héten jelenik meg Mester Györgyi A hatodik című kötete. Ebből származik az alábbi történet. Miközben kezében a slusszkulcsot lóbálva a szolgálati kocsi felé igyekezett, félhangosan morfondírozott ma...
Különös házasság. Mármint e két terület házasítása: a szerelemé és a matematikáé. Épp ez a paradoxon ragadott meg, amiért kezembe vettem a könyvet, és mondhatom, nem csalódtam. Már csak azért sem, mer...
Ízelítő Bakó Béla Örökség és történelem között című, Ad Librumnál megjelent könyvéből, amely a kulturális emlékezet fogalmát járja körül és alkalmazza az 56-os forradalom narratíváján. Prológus ,,Notr...
Regényt írni nehéz. A szakmának van jó pár trükkje, fogása, amelyek közül az információadagolás az egyik legnagyobb mumus. Hogy mit, mikor, hogyan mondjunk el az olvasónak? Mert ha nem mondunk el elég...
Könyv Guru folytatásokban közli Robin O’Wrightly lélektani krimijét. Az első rész innen érhető el. A harmadik rész múlt héten jelent meg, itt következik a negyedik. A 13 részes Álomtalanítás vér...
Rigó Béla: Írásjelbeszéd – verslábjegyzetekkel Találós kérdés: mi ez a versemény? „Szomorú vasárnap, nem mész a plázába / templomba terelne lázárok lázálma (…) Szent István óta lett ez a nap vá...
Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál Székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése Várpalotán 1945-ben (szerk.: Márkusné Vörös Hajnalka) Kovács Tamás* Kényes és egyben kényelmetle...










