“Nem megírni nehéz egy könyvet, hanem kiadót találni hozzá”

“Akárhányszor átolvastam, mindig találtam benne javítanivalót” – osztja meg alkotói kételyeit Bettina Benton, akinek most jelenik meg első regénye, a Bombay kontra Budapest. A Könyv Guru kiadó gondozásában napvilágot látó kötet szerzője az interjúban beszél arról, hogyan jutott el az iskolai fogalmazásoktól a regényírásig, a nagyon távoli kultúrákból származó szerelmesek közti kapcsolatról, és hogy mikor kell egy írónak elengedni a kéziratát.

Azért választotta egy indiai férfi és egy magyar nő váratlanul kialakuló szerelmét, hogy minél nagyobb legyen a kulturális kontraszt, vagy valamilyen megtörtént eset/tapasztalat ihlette az alapszituációt?

A tágabb családom igencsak multikulturális, van közöttünk német, olasz, és nem sok hiányzott, hogy egy nem európai is bekerüljön közénk. Származásomat tekintve az én ereimben is csörgedezik külhoni vér (kiében nem?), ezzel együtt abszolút magyarnak vallom magam. Látom és érzem a kulturális különbségeket, ami többnyire kezelhető, ha a pár hajlandó a kompromisszumokra. Indiát különösen kedvelem, teljesen magával ragad, így hát nem volt kérdés, hogy az egyik főszereplő indiai lesz. A könyv szereplői azonban többnyire kitalált személyek, ám ha mégis felfedezne valaki némi hasonlóságot, az lehet, hogy mégsem a véletlen műve.

Milyen indíttatások alapján és mikor kezdett írni?

Ha tréfásan szeretnék válaszolni, azt mondanám, már tíz éves korom óta. Első írói sikerem is erre az időre datálható, amikor a tanárom felolvasta egy fogalmazásomat az osztály előtt, mondván, hogy így kell írni… Komolyra fordítva a szót: évekig vezettem naplót, rövidebb-hosszabb írások készültek a fióknak, és gyakran volt késztetésem, hogy bizonyos témákról könyvet írjak, de aztán úgy hozta az élet, hogy az írás a családom és a munkám miatt háttérbe szorult. Úgy öt éve kezdtem újra írni, miután egy vidéki kis lapban megjelent írásomat sokan megdicsérték. Lassan érett meg bennem az elhatározás, hogy talán mégis érdemes lenne a gondolataimat papírra vetni. Aztán amikor megírtam a Bombay kontra Budapestet, szinte elemi erővel tört rám: muszáj, hogy más is elolvassa a történetet.

Kellett valamilyen kutatást végeznie, hogy hiteles legyen az indiai kultúra bemutatása?

India földrésznyi ország, a kultúrája is nagyon sokszínű, még annak is nehéz benne eligazodni, aki egyébként jól ismeri. Természetesen kellett némi kutatómunkát végeznem, hogy teljesebb képet kapjak a társadalomról és az abban uralkodó viszonyokról. Sok mindennek kellett utána olvasnom. Elsősorban az interneten kutakodtam, ma már ott szinte minden elérhető. Könyveket olvastam, Indiával kapcsolatos oldalakat kerestem fel, indiai újságok bizonyos cikkeit is elolvastam, sok-sok videót és filmet néztem meg.

Tagja vagyok egy csoportnak, ahol százszámra van fönt mindenféle indiai és Indiával foglalkozó film.

Felkerestem és regisztráltam minden olyan netes oldalt, ahonnan információt remélhettem. Követője vagyok a neten ismert indiai embereknek is (színész, politikus, közéleti személyiség), akik gyakran osztanak meg olyan posztokat, tartalmakat, ami segít jobban megérteni az ottani helyzetet. De hathatós segítséget kaptam egy magyar férfitól, akinek a felesége indiai. Itt is szeretnék köszönetet mondani neki, remélem, ha elolvassa a könyvet, nem talál benne hibát.

A regényben, talán nem árulunk el nagy titkot, végül működik a kapcsolat, de a valóságban mit gondol a nagy családi, kulturális különbségekről? Mi az, amin túl tudja tenni magát két szerelmes, és mi az, ami már gátjává válik a kapcsolatuknak?

Nincs könnyű dolga azoknak a pároknak, akiknél a kulturális különbség olyan nagy, mint például a regényemben. Az apró-cseprő dolgok nem számítanak, mondván, a szerelem mindent legyőz, de ez nem mindig igaz. Kezdetben ugyan valóban sokat segít a szerelem, de óriási kompromisszumkészség kell mindkét fél részéről, és jó, ha nem mindig ugyanaz a fél enged…

Sok minden lehet azonban buktató: az életszemlélet, a férfi- női szerepekről vallott nézet, a vallási különbségek, az adott ország, ahol élnek, és nem utolsósorban a család.

Vannak olyan kultúrák – ilyen például az indiai is –, ahol a társadalmi nyomás a családon keresztül olyan mértékben befolyásolja még napjainkban is a párválasztást, hogy sokszor inkább feladják a szerelmesek a küzdelmet.

Mi az, amiben úgy érzi, hogy a Bombay kontra Budapest a hasonló romantikus történetekhez képest újat tud hozni az olvasóknak?

Betekintést enged egy másik világba, és aki szeret kalandozni, az biztos szívesen olvassa majd. Talán nem szokványos, hogy társadalmi kérdéseket is feszeget, legyen az magyar vagy indiai. Ezen kívül kiderül, hogy nem csak a húsz-harmincévesek küzdenek magánéleti gondokkal, hanem a középkorúak is.

Honlapunkon nemrég írtunk az írói álnévválasztás szempontjairól. Ön milyen okból és hogyan választott írói nevet?

Büszke vagyok a polgári nevemre, úgyhogy akár lehetett volna a saját nevemen is írni, de azt gondoltam, hogy nem igazán olyan a hangzása, amivel könyvet lehet eladni. Szempont volt az is, hogy egyelőre szeretném megőrizni az inkognitómat. Azon túl pedig még mindig megvan az a fajta szemlélet a magyar olvasókban, hogy szívesebben olvassák külföldi írók műveit. Itt is érvényesül a mondás, hogy nem lehetsz próféta a saját hazádban.

Milyen nehézségekkel szembesült a regényén való munkálkodás közben? Hogyan oldotta meg ezeket?

Az írás viszonylag simán ment, a regényt három hónap alatt írtam meg. Utána jött a neheze: akárhányszor átolvastam, mindig találtam benne javítanivalót. Itt egy szófordulat nem tetszett, ott még hozzáírtam valamit, aztán mégis töröltem, majd visszatettem. Egy idő után rájöttem, hogy már nem változtatok rajta, jó úgy, ahogy van, mert különben sohasem lesz készen. Szerintem a legtöbb író így van ezzel.

Hogyan választott kiadót a Bombay kontra Budapest kötetének? Milyen tapasztalatai voltak a kiadó keresése közben?

Sok helyen olvastam, hogy nem megírni nehéz egy könyvet, hanem kiadót találni hozzá. Igazuk volt. Kezdetben sorra megkerestem a könyvkiadókat, de többnyire válaszra sem méltattak. Aztán hosszú idő után végre volt egy kiadó, akinek tetszett, amit írtam, de magánkiadást ajánlott, ami temérdek pénz. Elkeseredésemben majdnem beleestem abba a csapdába, amibe a kezdő írók szoktak: elfogadtam egy kevésbé ismert kiadó ajánlatát, de végül örültem, hogy sikerült nem túl nagy veszteség árán megszabadulnom tőlük. Már majdnem feladtam, amikor rátaláltam az Ad Librum Kiadóra, ahol végre szóba álltak velem, felkarolták a könyvem, hathatós segítséget kaptam, és megjelenhetett a kötet.

A regény utolsó mondata félreérthetetlenül utal a folytatásra. Milyen irányba tervezi továbbvinni a történetet? Hogy áll vele?

A regény írásakor a történet második és harmadik része is megvolt a fejemben, de csak a másodikat kezdtem el írni. A felénél tartok. Remélem, hogy a Bombay kontra Budapest sok embernek fog tetszeni, akik várják a folytatást, és akkor biztos, hogy befejezem a további köteteket is. Annyit elárulhatok, hogy a következő történet még fordulatosabb lesz, tele szenvedéllyel, intrikával és természetesen Indiával.