Doktori disszertációját fejlesztette könyvvé, és feltehetően tankönyvvé is Dr. Pataki János István. A magyar bírósági végrehajtás rendszere című könyv szerzője azt is elárulta, hogy készül továbbfejle...
Kalandokban gazdag mesekönyv Kulcsár Dezsőnek a Könyv Guru gondozásában megjelenő könyve, a Hová, hová kis rókák?...
Nehéz igazán életszerű párbeszédeket írni, olyanokat, amelyek előre viszik a cselekményt és feltárnak valamit a szereplő jelleméből, érzéseiből, mégsem unalmasak és szájbarágósak. 9 ötlet, hogy mi is ...
Miért váltott blogról Facebookra, milyen módszerekkel szerzett elfogulatlan véleményeket a kéziratáról, miért ült újra iskolapadba, hogy jobb legyen a regénye? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is v...
A minap olvastam egy díjátadóról szóló hírt, amelynek fényképeiből jöttem rá, hogy a zsűritagok közt szerepel az egyik legnagyobb példaképem. Lelkesen kommentáltam a hír alatt, hisz az a díj számomra ...
„Már háromévesen tudtam írni, aztán ahogy nőttem, úgy kísért végig az írás szeretete. Eleinte verseket, később történeteket írtam, sőt néha még rajzokkal is kiegészítettem őket. Tavaly értem el ...
A Matchboxok gyerekkori tologatása is ihlető forrás volt Pál Richárd új krimijének megírásához. A Sorsodmagaddal című kötet szerzője mesél a lektori vélemény fontosságáról és arról is, mitől lesz jó e...
A Könyv Guru Kiadó gondozásában jelent meg Sue Kis-Jókai Szakáll költészete. A Persona non grata című művében sajátosan ötvözi az önkifejezés művészi eszközeit. Három fő részből – Hajnali derengés, Éb...
A kiadási folyamat kényes része a kiadóval, szerkesztővel való kapcsolat, amit számos ponton el lehet rontani. 7 kérdés, amit soha ne tegyünk fel szerzőként a kiadónak....
Történet egy tündér tollából....











