“Arra mindig figyelek, hogy a mesékben minden konfliktus megoldódjon”

“Igaz, hogy ez egy tudatosan nevelő célzatú mű, de igyekeztem elkerülni a didaktikus mondatokat” – mondja Garay Zsuzsanna, akinek most jelent meg mesekötete, A csalárd cukorka, avagy bajok a Zengő Erdőben. A Könyv Guru kiadó gondozásában publikált történet szerzője az interjúban mesél függőségekről, az írói honlap előnyeiről, a felkérésre írt történetek buktatóiról, és arról, hogy miért írna egy könyvet a kiadókeresésről.

Bevallottan felvilágosító mese az eredetileg bábjátéknak készült, A csalárd cukorka, amelynek drogprevencióstörténete arra tanítja a gyerekeket, hogyan kell nemet mondani valami ismeretlen csábításra. Könnyebb vagy nehezebb felkérésre írni? Mennyire köti meg az író kezét egy tudatosan nevelő célzatú történet megalkotása?

A művészi szabadság nagyon fontos nekem. Szerencsére a Személyesen Segíthet! Alapítvány vezetője, Molnár Ibolya, aki felkért a bábjáték megírására, teljesen szabad kezet adott. Én dönthettem el, mi lesz a helyszín, kik lesznek a szereplők, és hogy pontosan milyen konfliktusok köré fog csoportosulni a mű. Így sokkal könnyebb dolgom volt. Már korábban előfordult, hogy kaptam felkérést egy mese megírására, ahol nem kötötték meg a műfajt, csak a témát. Meg is írtam a kért próbafejezeteket, és a megrendelők utólag mondták, hogy ők állatmesére gondoltak, én pedig tündérmesét írtam. Ezek után én továbbra is ragaszkodtam az általam választott műfajhoz, így végül is, abból a felkérésből nem lett mesekönyv.

A fabula, a tanmese nagyon régi műfaj, megvan a maga szerepe, helye az irodalomban. Való igaz, hogy ez egy tudatosan nevelő célzatú mű, de igyekeztem elkerülni a didaktikus mondatokat. A felvilágosító szó helyett én inkább a figyelemfelhívó szót használnám. Az egész mesében nem hangzik el a drog szó. Sokkal inkább a csábításról van benne szó, és arról, hogy mindenkinek más a csábítás. Ezért is van a mese első részében olyan sok ismétlődés. A gonosz manó minden szereplőt más ígéretekkel igyekszik megkísérteni. Hiszen nagyon sokfélék vagyunk, az, ami nekünk semmit nem jelent, a másiknak nagyon fontos lehet. Éppen ezért ítélkezni sem szabad a másik felett, mert az, amire mi könnyen nemet mondunk, az a másiknak kulcsfontosságú lehet.

A kötetben azt írja, hogy a bábjáték könyv változata szélesebb korosztályhoz szól. Hány éves korig tanulhatnak a gyerekek A család cukorka történetéből? Van esetleg olyan tanulság, amit csak a könyvben mond el?

A bábjátékot főleg óvodákban adják elő, bár már voltak kisiskolás nézők is. A bábelőadás 45 perces, a kicsik ennyi ideig bírnak figyelni. Vagyis az előadás jóval rövidebb, mint a könyv. A könyv két részre oszlik, az első részben a kicsik szerepelnek, akik csak egyetlen cukorkát próbálnak ki. Fontos, hogy ennek az egyetlen cukorkának is már csupa rossz hatása van. A második részben szerepelnek a farkasok, akik a kamasz korosztályt képviselik a műben, ez teljesen hiányzik a bábelőadásból. A kamaszoknál holdfény partik keretében többször is sor kerül a cukorka elfogyasztására, és nehezebben is szabadulnak meg tőle.

A bábelőadások visszajelzései alapján volt, amit megváltoztatott a könyvben?

Nem, mert a koncepció, a felépítés ugyanaz maradt.

Nem most foglalkozik először a függőséggel, hiszen első, felnőtteknek írt regénye (Függőség címmel 2008-ban) a számítógéphez való kóros ragaszkodás témáját boncolgatja. Mit gondol a függőségekről? Mely függőségeket tartja a legveszedelmesebbnek manapság? Hogyan változott a függőségekről alkotott képe az elmúlt évtizedben például az okostelefonok megjelenése kapcsán?

Már sokan megkérdezték tőlem, hogy mi ihlette a Függőség megírását. Több általános iskolában dolgoztam, felső tagozaton tanítottam. Tanárként mindig is sokat beszélgettem gyerekekkel, arról, hogy mit csinálnak a szabadidejükben, és megdöbbentem azon, hogy milyen sokuk számára a szabadidő egyet jelent a számítógépes játékokkal. Volt olyan tanítványom, aki reggel hatkor felkelt, de nem reggelizett, csak játszott vagy másfél órát a gépen, mert olyan közel lakott az iskolához, hogy elég volt fél nyolckor elindulnia. Ő ebben nem látott semmi kivetnivalót. Volt olyan is, hogy egy anyuka mesélte el nekem, hogy az iskolai szünetekben az ötödikes kisfia éjfélkor vagy még később kerül ágyba, mert addig játszik a gépen, és tőlem kért tanácsot, hogy mit tegyen. Sajnos úgy gondolom, hogy a helyzet azóta még rosszabb lett. Akkor még úgy éreztem, hogy ez főleg a kamaszokat fenyegeti, ma azt látom, hogy a gyerekek egyre korábban kapnak tabletet, okostelefont, egyre fiatalabb korban kerülnek az elektromos kütyük közelébe. Mindegyik függőség egyformán káros, mert nemcsak a testet, de a lelket és a személyiséget is rombolja. A regényben is igyekeztem a beszűkülő gondolkodást, az elmagányosodást ábrázolni. Mai napig ez a kedvenc regényem, erről kaptam a legtöbb visszajelzést is.

Két könyvbemutató is volt, ahol szakértőket is felkértünk, 2012-ben például Dr. Demetrovics Zsolt, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője tartott rövid előadást “Játék a valósággal – Az onlinejáték-függőség természete” címmel. 2015-ben pedig Dr. Smohai Máté pszichológus tartott előadást. Mind a két bemutató utána a közönség számos kérdést tett fel, egészen záróráig maradt mindenki, és azt éreztem, hogy az emberek tele vannak kérdésekkel. Jó lenne még több ilyen bemutatót szervezni, mert a téma nagyon is aktuális.

Az elmúlt tíz évben tíz önálló kötete jelent meg, részben regények, versek, illetve mesék. Mennyiben más felnőtteknek vagy gyerekeknek írni? Hogyan dönti el, hogy egy témát kiknek dolgoz fel?

A regényeim a ma emberének szólnak, mai problémákat dolgoznak fel. Fontosak tartom, hogy a klasszikus regények mellett minden generáció dolgozza fel azokat a kérdéseket, amelyek számukra aktuálisak. Ugyanakkor meséket és mítoszfeldolgozásokat is mindig szívesen írtam, mind a két műfaj állandóan jelen volt és jelen van az életemben. Például az első nyilvános megmérettetésen, az 1988-as sárvári Diákírók, Diákköltők XI. országos találkozóján prózakategóriában ezüstminősítést értem el A két testvér című mesémmel.

A regények talán egy kicsit komorabb hangvételűek, de arra mindig figyelek, hogy a mesékben minden konfliktus megoldódjon, hogy egy „minden jó, ha a vége jó” érzéssel záruljon a könyv. Minden embernek a szívében elültetném azt a gondolatot, hogy „Jótét helyébe jót várj!” Ez ugyanis a meséknek az az aspektusa, ami számomra a legfontosabb: egy parányi hangya, egy madár, egy halacska is képes segíteni a hősnek. Ha ezt nap mint nap megélhetnénk, akkor nem lenne ennyi gond, baj a földön.

Hiszek abban, amit Dr. Kádár Annamária, a neves pszichológus is megfogalmazott: a gyermekeknek szükségük van a népmesék és a klasszikus tündérmesék, a kortárs mesék és a családi történeteket feldolgozó életmesék hármas fonatára. Az én meséim is olyan világokról szólnak, amelyek a mai gyerekeket körülveszik. Például a Gyöngyös mesék című könyvben a közös alkotás minden örömét, bánatát fogalmaztam meg mind a felnőtt, mind a gyerek olvasóknak. Abban írtam ezeket a sorokat: „Meggyőződésem, hogy ebben a világban, mikor minden azonnal kell, amikor felbosszant minket, ha egy klikkelés után sokat kell várni, mert lassú a számítógép, amikor instant levesek, kávék és más csupa kész dolog vesz minket körül, az emberek elfelejtették az alkotás örömét. Hogy jobb ízű az az étel, amit magad főzöl, hogy az a pulóver, amit te kötsz, az szebb, mint a bolti. Amíg készül a mű, arra gondolok, akinek készítem. Elképzelem az örömét, az arcán a meglepetést, mikor kibontja a csomagot. Azt az időt, amit a munka elkészítésére szánok, az teszi értékessé, hogy ami kikerül a kezem alól, legyen az egyszerű vasárnapi ebéd, vagy sütemény, vagy gyöngyből készült ajándék, örömöt okoz másoknak.”

Az utóbbi években inkább meséket ír. Ez a műfaj ezek szerint közelebb áll Önhöz?

Gyerekeknek azért jó írni, mert az ember csodákról, varázslatokról ír. Úgy gondolom, hogy a mesekönyvek, a gyerekekkel való találkozások pótolják azt, hogy ma már nem találkozom velük nap mint nap az iskolában.

Jól felépített honlappal várja olvasóit, és természetesen a Facebookon is ott van. Tapasztalatai szerint melyik médiumnak van nagyobb hatása? Mennyit számít, hogy a honlapján a könyveiről nem csak rövid ismertetők, hanem többük esetében részletek is fenn vannak?

Nagyon szeretem a honlapomat, éppen azért, mert az olvasók beleolvashatnak a művekbe. Jó érzés, hogy a könyvbemutatók, dedikálások, és más rendezvények egy helyen összegyűjtve felidézhetik a közös szép emlékeket. A facebook világa távolabb áll tőlem, de azt is szeretem, mert szívesen szervezek játékokat, ahol könyveket lehet nyerni, és olyankor nem csak ismerősök, hanem idegenek is részt vesznek a játékban, és mindig örülök, az új olvasóknak.

Ugyanakkor a személyes találkozások a legfontosabbak a számomra. Már hat alkalommal olvastam fel a meséimet a Mese, zene… csuda jó! című újpesti rendezvényen. De szívesen megyek iskolákba, könyvtárakba is. Jártam már a Homoktövis Általános Iskolában, illetve a keszthelyi könyvtárban is és a Hűvösvölgyi gyermekotthonban is.

Mikor tud időt szakítani az alkotásra? Milyen körülmények segítik leginkább az inspirációját?

Akkor vagyok a legboldogabb, ha mindennap tudok írni. Főleg délelőtt írok. Éppen azért hagytam abba a tanítást, mert nagyon fárasztó volt, nyolc óra munka után, a házimunka és család mellett éjszakánként írni.

A visszajelzések mindig inspirálnak, mert ezekből tudom, hogy a történeteim az emberek számára útmutatást, vigasztalást adnak. Ilyen megerősítés volt, amikor a Szerelem című versemet beválasztották a Szöveggyűjtemény a Világjáró 7. és 8. osztályos tankönyvhöz című oktatási segédletbe, ami a Dinasztia kiadó gondozásában jelent meg. Vagy, amikor a Születés Hete című rendezvénysorozat 2003-ban útjára indult, és A szülés valódi természete nevű vándorkiállításon 2011-ben az Őrizlek című versem is szerepelt. Előfordult, hogy mesemondó versenyen vagy szavalóversenyen valamelyik gyermek az én mesémet vagy versemet választotta. Ezek szárnyakat adnak, ösztönöznek. Nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy a Bicskei Nagy Károly Városi Könyvtár az elmúlt tanévben hét fordulón keresztül dolgozta fel A kacatkuckó lakója című mesekönyvemet Kalandok a kacatkuckóban címmel. A verseny végén én is részt vettem az eredményhirdetésen, én adhattam át az ajándékokat, így találkozhattam a könyvtár dolgozóival, a gyerekkel, a felkészítő tanárokkal, megcsodálhattam a gyerekek rajzait, amit mesekönyvemhez készítettek.

Kötetei az évek során több kiadónál jelentek meg. Milyen tapasztalatokat gyűjtött a kiadókeresés közben? Mit tanácsol hasonló műfajokban dolgozó írótársainak, hogyan érdemes kiadót választani?

Ez egy nagyon szerteágazó és bonyolult kérdéskör. Minden kiadónál más előnyöket és hátrányokat tapasztaltam meg. Olyan sok élmény ért, hogy még az is lehet, ebből is fog születni egy könyv. Sajnos volt olyan kiadó, amelyik csődbe ment. Ezek az élmények elég megrázóak voltak. Az Ad Librum kiadói csoport immár négy kötetemet adta ki. Velük meg vagyok elégedve, mert a könyvek jó minőségűek, figyelembe veszik a kívánságaimat, a kiadó mindig pontosan tájékoztat, a határidőket betartja, és a megbízhatóság nagyon fontos számomra.

Honlapján, a készülő regények menüpontban már fenn van egy részlet Időtlen szerelem című regényéből. Ez mikorra készül el? Ezzel visszatér egy kicsit a felnőttek világához?

Ez egy kísérlet volt, hogy néhány olvasói visszajelzést kapjak. Az az igazság, hogy több más kéziratom is van, ami már szinte készen van. Sokat írok, de nem mindegyik kéziratból lesz könyv. Amikor elkezdek egy történetet, még nem tudom, hogy van-e benne annyi lendület, ami elég egy regényhez. Olyan is előfordult már, hogy egy kéziratot félretettem és évek múltán fejeztem be. Volt már olyan olvasóm, aki szóvá tette, hogy várja már az újabb felnőtt regényeket. Az biztos, hogy a következő könyv is mesekönyv lesz, de remélem, hogy a felnőtteknek szóló kéziratokból is könyv születik majd.