„Olyan volt sokáig az írás az életemben, mint valami bűnös dolog”

Sok évtizede készített írások után első regényével rögtön két nyelven lépett a világ elé Callen Indigo, alias Kormányos Ildikó Csilla. Az Ausztráliában élő írónővel festészet és írói alkotás kapcsolatáról, valamint arról is beszélgettünk, álnév- és kiadóválasztásról is beszélgettünk.

Read more

„Kevesen tudnak parancsszóra kreatívak lenni”

Hogyan vált egy író kiadót, ahogyan változik az olvasóközönsége? Miként kell irtani a „töltelékfejezeteket”? Hiúság vagy praktikum alapján döntsünk az írói álnév választásáról? Ezekről is beszéltünk Juhos Gáborral hatodik, Clearview című kötete alkalmából.

Read more

„Meg lehetne írni kétszer ennyi leütéssel, de azt csak én élvezném”

Hogy kell rövid regényt írni, kell-e végsőkig ragaszkodni az inkognitóhoz, és mit lehet tanulni az első regényből? Ezekre a kérdésekre is választ ad T. H. Fabling, akit Visszavágó című új regénye kapcsán kérdeztünk.

Read more

Krisz ötletei / Hogyan fejezzük be a könyvet? – azaz maga a könyv is marketingeszköz

A könyv, melyet írtunk, maga is egy könyvmarketing eszköz. Akár szakkönyvet, akár regényt vagy egyéb kötetet állítottunk össze, ez bizony elad bennünket, eladja – eladhatja! – a korábbi vagy jövőben megjelenő könyvünket is, illetve azokat a termékeket, szolgáltatásokat, melyeket a könyvön kívül árulunk. Hogyan lesz a könyv könyvmarketing eszköz?

Read more

Szerzőkeresztelő – avagy így válassz írói álnevet!

Milyen okokból választhat valaki írói álnevet, és mire kell mindenképpen ügyelnie, ha így dönt. Kis sorvezető álnévválasztáshoz.

Read more

„Az írás megszabadít a belső démonoktól”

Egészen fiatal kora óta gyakorolja az írást, nagyon alapos vázlatokat készít, hogy összeálljon a sci-fi trilógiája és profi weboldalt készít a regény rajongóinak. Egyebek mellett ezek is kiderülnek a Beronis – Megapoliszi álmok szerzőjével, Quinn H. Lennoxszal, vagyis Volentics Andrással készített interjúból.

Read more

„Bár a kávé csodákra képes, az alvás még többre”

Munka előtt, hajnalban ír Garam Tamás, aki legújabb regényében a zene ördögi hatalmát feszegeti egy őrült zseni történetén keresztül. A dallam szerzője Könyv Gurunak mesélt még írói álnévválasztásról és a facebookos könyvmarketing lehetőségeiről.

Read more

Krisz ötletei / Érdekli az embereket, amit írok? – azaz szakkönyvírás és piackutatás

Az egyik leggyakoribb írói félelem, hogy nem tudjuk, van-e létjogosultsága, piaca a könyvötletünknek, lesznek-e olvasóink.

Read more

Krisz ötletei /4 indok a karácsonyi könyvmarketingre

Itt a karácsony – ami a könyvvel rendelkező íróknak stresszt is jelent, hiszen marketingelni kell a könyvet, el kell adni, mert ilyenkor vesznek az emberek könyvet. Vagy mégsem?

Read more

Krisz ötletei / 13+1 könyvborító huszonéveseknek

Foglalkoztam már vele, mitől jó egy „new adult”, röviden NA könyv, azaz a fiatal felnőtt korcsoportnak szóló irodalom, de fontos, hogy amennyire behatárolt ezeknek a könyveknek a tartalommal kapcsolatos minden jellemzője, ugyanez jellemző a borítóra is. Nádasi Kriszposztja

Read more