Amikor az ember alkot valamit, mindig eljön az a pillanat, hogy azt véleményezni fogják. Lesz olyan, akinek tetszik, aki majd kezet ráz veled, de olyan is, aki kinevet, elmondja, hogy még a próbálkozást is felejtsd el. Esetleg nagyokat hümmögve kikerüli az igazságot. – Jenei András a kritikáról
Szeretek fotózni, festői tájakat, érdekes jeleneteket, jelenségeket, tárgyakat. Embereket is, de azt valamivel macerásabb, hisz ha nem a veled együtt bandukoló családtag vagy barát a célpont, sem a már millió fotón és videófelvételen megjelent énekes a színpadon, akkor bizony komoly következményekkel is járhat idegenek fotózása az előzetes beleegyezésük nélkül. Persze a megszállott fotós sok mindenre hajlandó egy jó felvétel érdekében. És a megszállott fotós nyakában mindig ott lóg a kamera, mert ugye sosem lehet tudni. És a megszállott fotós meglátja azt, amit nem fotós emberi szem nem lát, nem érzékel.
Manapság nem divatos, holott az írók számára talán az egyik legérdekesebb, leghasznosabb nézőpont a mindentlátó narrátor. Ez azt jelenti, hogy az író úgy ír meg egy történetet, ahogy egy varjú látná, aki a szereplőink közt repked, de ha úgy tartja kedve, elutazhat bármilyen helyszínre.
A mindentlátó narrátorok könyvesboltokból való kivonulásának az is az oka, hogy a kiadók óvatosak vele, mert a tapasztalatlan szerzők nem bánnak jól ezzel a narrációval, jellemzően nem tartják be a szükséges távolságot a narrátor és a szereplők közt.
Nézzük meg, mi az a négy szabály, amit tartsunk szem előtt, ha mindentlátó narrátorral dolgozunk!
Családtörténet és színes szakmai életút is ötvöződik Erdei László professzor új kötetében. A szerző az interjúban beszél az emlékezetet kiegészítő forrásokról, és arról, miért nehéz kiadót találni egy ilyen műfajú könyvhöz.
Verseimet ennek az útnak egy szakasza és a vele járó millió kérdés írta, és, bár korántsem ért véget, nagyon hálás vagyok minden olyan érzésért, eseményért, amelyet nem tudásommal és nem tudatosságommal teremtettem, okoztam, hisz nélkülük sem kérdések, sem ezek a versek nem lennének.
Alkalmas-e a történetem, a szereplőim és én magam arra, hogy sorozatot írjak? A legfontosabb kérdések, mielőtt sorozatírásba vágnánk a fejszénket.
Azt hiszem, minden író életében eljön az a pont, amikor elgondolkozik rajta: milyen lenne, ha megfilmesítenék a könyvemet? Ez nem önteltség, hiszen nem a forgatókönyvet kezdi el írni, csak egy ártatlan gondolatról van szó. Elképzeli a karaktereit alakító színészeket, a díszletet, a kellékeket… Talán már a könyv írásakor is egyből nagyképernyőn látja az eseményeket. Végül azonban mind kénytelenek vagyunk ráébredni, hogy bármi történik is, a közelében sem lesz annak, amit elképzeltünk. Akár olvasók, akár írók vagyunk.
MIért nehéz egy rendhagy műfajú regénynek kiadót találni? Milyen problémákat jelent egy többkötetes sorozat történetszálainak összehangolása? Egyebek mellett ezekről is mesélt Derenkó Dániel új kötete, Az erdő vándorai megjelenése kapcsán.
